A vádlottak meghallgatásával folytatódik szerdán a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőtárgyalása a Pest Megyei Bíróságon.
Szlovákia kiadja Jozef Rohácot Magyarországnak - döntött kedden a Nyitra Megyei Bíróság nyilvános ülésen. Az érintett a döntést azonnal megfellebbezte, így a végső szót a szlovák legfelsőbb bíróság fogja kimondani.
Bűnösnek mondta magát büntetőperének első tárgyalási napján, kedden az a salgótarjáni férfi, aki bozótvágó késsel gyilkolta meg volt élettársát és annak új barátját 2009. december 14-én Salgótarjánban. A 29 éves Fekete László sírva hallgatta végig a vád ismertetését a Nógrád Megyei Bíróságon.
A vád szerint korábban bántalmazta a családját a huszonkét ember megölésének előkészületével vádolt joghallgató, Somogyi Ábel; a Fővárosi Bíróságon kedden megkezdődött tárgyaláson Medveczky Gábor ügyész ismertette a vádiratot.
Emberöléssel gyanúsít a rendőrség egy férfit, aki keddre virradóra olyan súlyosan bántalmazta egy presszó pultosát Magyarbánhegyesen, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe.
Jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki a kocsmában kezdődő, majd otthon folytatódó vita hevében leszúrta a feleségét 2008 végén Mihályiban.
Három autó karambolozott Nyékládházánál hétfő délután a vasúti felüljáró közelében, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van - tájékoztatott a rendőrség.
Felborult egy rendőrségi mikrobusz az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán hétfő délután, a balesetben a sofőr megsérült, a busz hat utasa sértetlen maradt - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat este halálra gázolt autójával egy kerékpárost a 49-es főúton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a 17 esztendős fiatalembert, aki egy idős asszonyt rabolt ki Szentesen; a fiatalt tucatnyi bűncselekménnyel gyanúsítják - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség négy férfi ellen, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán baseballütővel bántalmaztak egy 19 éves fiatalt.
Előzetes letartóztatásba helyezte április 28-áig a Pest Megyei Bíróság a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság valószínű elkövetőjét, P. Tibor Ferencet - közölte a bíróság szóvivője.
Kedden jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt feljelentést tesz a pécsi Jobbik a helyi PVSK sportklub önkormányzati támogatásai miatt - jelentette be Szilágyi György országgyűlési és Fogarasi Gábor pécsi önkormányzati képviselő.
Az ügyészségi vádirat szerint egy hónapon át tervezték a galgagyörki támadást azok a férfiak, akiket hat ember megölésével vádolva állítottak a Pest Megyei Bíróság elé pénteken. A Pest megyei település sértettjei a televíziós híradásokból értesültek a büntetőper kezdetéről, és polgárjogi kerestet kívánnak benyújtani a vádlottak ellen, de félnek, hogy bosszút állhatnak rajtuk.
Egy ember életét vesztette, egy másik súlyosan megsérült az M2-es autóút fóti lehajtójánál vasárnap délután történt balesetben; az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Ismeretlen autós gázolt halálra egy kerékpározó férfit a 49-es úton; az áldozat holttestét vasárnap találták meg a főút Pátyod és Porcsalma közötti szakaszán lévő árokban - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Női holttestet talált a Balatonban a Csopak és Balatonfüred közötti nádasban egy horgász szombaton - tájékoztatott Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Meghalt egy kerékpáros pénteken Tószeg külterületén, miután egy személygépkocsi miatt az úttestre zuhant, majd egy másik gépjármű áthajtott rajta - közölte a rendőrség.
Tűz ütött ki hajnalban Dunakeszin, a Barátság úti lakótelep egyik tízemeletes panelházának pincéjében, ezért húsz embernek rövid időre el kellett hagynia az épületet – közölte a tűzoltóság.
Cserbenhagyásos gázolás történt a 6-os főút budapesti bevezető szakaszán a XXII. kerületben, a Kolozsvári utcai kereszteződésnél péntek este - közölte a rendőrség.