Elfogták azt a két férfit, akik kedd reggel egy debreceni frontális ütközés után segítségnyújtás nélkül elmenekültek a baleset helyszínéről - közölte a rendőrség szerdán.
Taxisra támadtak keddre virradó éjszaka Budapesten. A férfi a fején sérült meg, a rendőrség szerint életveszélyes állapotban került kórházba. A rablók ellopták az autóját, ami néhány órával később előkerült.
Zsúfolt napjuk van kedden a bíróságoknak, ugyanis nem kisebb személyiségek állnak a bírák elé, mint Stadler József, Tasnádi Péter vagy a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjai.
Súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy 14 éves szolnoki fiút hétfő délután, az ügyben életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, ám később kiderült, baleset történt.
A magyar terrorelhárítás nem tart fokozódó hazai terrorveszélytől bin Laden halála után, de azért figyelnek és elemeznek. A biztonságpolitikus szerint lesz visszavágás, de nem Európában.
Felhőszakadás miatt a domboldalakról lezúduló sárfolyam öntött el két települést Zala megyében - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Befejezték a sérült vasúti tartály mentesítését a balatonfűzfői gyártelepen, ahol a negyvenezer literes tartálykocsiból sósav szivárgott, amelyet egy másik szerelvénybe kellett átfejteni - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután.
Halálra gázolt a vonat egy eddig nem azonosított embert Dunaharaszti és Soroksár között, ezért a személyvonatok nem közlekednek ezen a szakaszon - közölte a MÁV.
Hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a B.-A.-Z. Megyei Bíróság Gergely Zsoltot, a megyei közgyűlés volt fideszes alelnökét, jelenleg elnöki tanácsadóját – írja a boon.hu.
Az egész magyar sajtó vezető hírként foglalkozik a gyöngyöspatai éjszaka eseményeivel, ezért ajánlunk néhány honlapot, ahol a borkóstolás és a focikupa a kiemelt hír, fél nappal a tömegverekedés után.
Jobbára tagadta bűnösségét Kardos Péter, a VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának egykori szabad demokrata elnöke, egy vádpontban azonban részben beismerte bűnösségét a sok százmilliós korrupció miatt kezdődött Hunvald-ügy keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Becsületsértés vétsége miatt egy év próbára bocsátotta Novák Elődöt - a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselőjét - a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a bíróság a Fővárosi Bíróság honlapján.
Holtan találták Dunaújváros április közepén lemondott alpolgármesterét kedden késő délelőtt - közölte a rendőrség. Sajtóértesülések szerint a volt gazdasági alpolgármester fejbe lőtte magát.
Egy metrószerelvény füstölt hétfő reggel a Pillangó utcai megállónál, a fővárosi tűzoltóság tájékoztatása szerint a fékrendszer melegedhetett túl. Tűz nem ütött ki, személyi sérülés nem történt.
Három lövés érte a hétvégi házában Csala Zsoltot, Gyergyóalfalu alpolgármesterét. Helyiek szerint a helyhatóság felelőtlenül gazdálkodott, és megakadályozta, hogy a helyiek visszakapják a múlt rendszerben államosított birtokaikat - ez lehetett a gyilkosság oka - írja a nol.hu
Nem volt rendőri intézkedésre okot adó körülmény péntek délután óta Gyöngyöspatán - közölte Soltész Bálint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Hárman sérültek meg két autó karamboljában a 41-es főút Nyíregyháza felé kivezető szakaszán szombat délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.