Október 25-e és 31-e között a 7-es, illetve a 276E autóbusz vonalán találkozhatnak a budapestiek a Kravtex Kft. Credo BN 18 típusú csuklós és Credo BN 12 típusú szóló autóbuszaival.
A segédmotoros kerékpároknál 2009 elejétől tervezik bevezetni a forgalomba helyezést megelőző vizsgálatot és ennek alapján a hatósági engedélyt, valamint a jelzést.
A Mercedes kocsikat gyártó Daimler vállalat első számú embere szerdán megerősítette, hogy autómotorok gyártásában együttműködési partnereket keres, erről folynak a tárgyalások, többek között a hazai vetélytárssal, a BMW céggel is. Dieter Zetsche nem zárta ki utóbbival a más jellegű kooperációt sem, annyit mondott, hogy ebben az évben döntés nem lesz.
Jövő év elejétől megszűnik az autópálya-matrica. Persze a gyorsforgalmi utak használatáért jövőre is fizetni kell, csak nem kell felragasztani a vignettát.
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban. Erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az M3-as autópálya mellett tartott sajtótájékoztatón.
Az október 23-i és a közelgő kegyeleti ünnepek idején változik a munkarend, ez jó néhány esetben megjelenik a tömegközlekedés menetrendjében. Mindezek mellett természetes, hogy az autózóknak is bőven jut az ideiglenes módosításokból: a belváros nagy részét lezárják vagy parkolási tilalmat rendelnek el.
Európában nem Magyarországon a legdrágább a benzin, de a régióban mindenképpen az élbolyban vagyunk. A fő ok ugyanaz, mint egész Európában: a magas adótartalom. Emellett az alacsonyabb, főleg orosz kitermelési ár sem érvényesül kellően, mert a szóba jöhető alternatívák így is csak magasabb árakon érhetők el.
Életét vesztette az a kerékpáros, akit elgázolt egy billenőkocsis teherautó péntek délelőtt Budapesten, a XIV. kerületben, a Thököly út és a Stefánia út kereszteződésében.
Jövő január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót, és ezt el is ismeri.
Benne vannak a slamasztikában a kereskedések, az új autók ára ugyanis a mélyben van. Más kérdés, hogy pont azért kerülnek ennyibe, mert nincs pénz a vásárlásra.
Kiépült a buszsáv Budapesten a Róna utcától az Erzsébet hídig, ezzel mintegy öt perccel csökken a 7-es buszcsalád menetideje – adta hírül közleményben a BKV.
Az amerikai MoPar cég különleges járgányt hozott össze nagybevásárlóknak. A kocsit tolni ugyan nem lehet, de cserébe nyolcan férnek bele, természetesen az áruk mellett.
Korábban úgy hírlett, az eredeti terveknél előbb kerül a kereskedésekbe a VI. Volkswagen Golf. Most azt hallani, hogy jövő év elején mégsem ismerjük meg az új modellt.
Két héttel ezelőtt röppent fel először a sajtóban, miszerint a magyar autópályákon a díjkategória-tévesztők az ellenőrző rendszer állítólagos hiányosságának köszönhetően megússzák a pótdíjfizetést. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. azóta lényegesen több figyelmet fordít a gyanús esetek kiszűrésére és szankcionálására.
A közúti szállítással foglalkozó multinacionális cégek betartják az előírásokat, míg az egyéni, vagy néhány járművel rendelkező fuvarosok esetében gyakori a szabálytalanság - tájékoztatta szombaton az MTI-t egy közúti ellenőrzési akció tapasztalatairól a rendőrség.
Az M0-s körgyűrű biztonságosabbá tétele érdekében 4-5 hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe, illetve sűrítik a rendőrség és a Közlekedési Hatóság ellenőrzéseit.
Bizonyos határértékig engedélyezniük kellene a hatóságoknak a vezetést a fűszívók esetében – állítja egy friss német tanulmány, melyet a Szövetségi Közlekedésügyi Intézet is támogat.