archívum

[FN] Csehországban az ipari termelés februárban a vártnál erősebben, 5,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Januárban a tizenkét hónapra számolt növekedés 2,6 százalékos volt. Elemzők februárra 3,2 százalékos növekedést jósoltak. A minden iparágban megfigyelhető növekedés azt bizonyítja, hogy a cseh gazdaság az exportpiacok gyengeségével is szembeszállt: az ipar exportértékesítése 13,7 százalékkal volt nagyobb februárban, min
2002. 04. 11. 12:42
[FN, MTI] A SATeLIT televízió munkatársai tüntettek csütörtökön a Siemens Rt. budapesti székházánál annak érdekében, hogy mielőbb hozzájuthassanak ez évi bérükhöz. Mint a demonstráció szervezői az MTI-nek elmondták, a 2000 őszén indult csatorna a tavalyi évre szponzorációs megállapodást kötött a Siemens-szel. A szerződést az év elején 2002-re is meghosszabbították, ám az abban kikötött támogatás január óta nem érkezett meg a televízióhoz. Emiatt
2002. 04. 11. 12:40
[FN] Svájc legnagyobb életbiztosítója, a Swiss Life teljes munkaerejének 6 százalékát, 800 emberét tervezi elbocsátani, miután a cég nyeresége visszaesett a tavalyi évben. Roland Chlapowski vezérigazgató költség-megtakarítási programja "kedvezően hat majd a profitra" - adta közre a vállalat. A tavalyi nettó bevétel a társaság 1997-es bejegyzése óta a legalacsonyabb szintre, 124 millió svájci frankra (74 millió dollár) esett vissza, ezzel 87 száza
2002. 04. 11. 12:32
[FN] A Nintendo csütörtökön megnövelte éves profit-előrejelzését, miután a gyenge jen jelentősen javított a japán elektronikai játékgyártójának eredményein. A társaság arról adott számot, hogy a korábbi, novemberi 80 milliárd jenhez (167 milliárd forint) képest most 110 milliárd jenes nettó bevételre számít a március 31-ével záruló 12 hónapban. A Nintendo teljes forgalmának 70 százalékát külföldön bonyolítja le, így a vékonyabb jen jelentős növek
2002. 04. 11. 11:50
[FN] A világ legsűrűbben látogatott internetes oldala, a Yahoo a március 31-ével végződő három hónapban immár hatodik negyedéve halmoz fel veszteséget, ennek ellenére azonban növelte bevétel- és nyerség-előrejelzését az év hátramaradó részére. Az online hirdetések visszaesésétől szenvedő cég, mely megpróbál minél nagyobb hasznot húzni óriási közönségéből, 53,6 millió dolláros nettó veszteséget gyűjtött össze, részvényenként 9 centet. Az ezt megel
2002. 04. 11. 11:15
[FN] Egy év alatt az internetes programmal elkészített bevallások száma négyszeresére emelkedett, derül ki az adóhivatal statisztikájából. Az idén 267.392 internetes programmal készített bevallás érkezett, a tavalyi 58.949-el szemben. Ebből az egyéni vállalkozóké az idén 63.234 volt, ami négyszerese az előző évinek. •
2002. 04. 11. 11:09
[FN, Kormányportál] Az Államháztartási Hivatal megnyitotta a családi gazdaságok külön támogatási forrását biztosító folyósítási számlát, közölte az APEH. Ennek megfelelően az adózók a 0211-es számú "Bevallás az államháztartással szembeni egyes juttatások igényléséről" elnevezésű nyomtatvány 21. sorában igényelhetik a 370. adónemkódú "Családi gazdálkodók külön támogatása" megnevezéssel feltüntetett támogatást. •
2002. 04. 11. 11:06
[FN] A BAA Plc. azt jelentette, Nagy-Britanniában a légi utasok száma 3,4 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, nagyban köszönhetően a húsvéti ünnepeknek. Ezzel az eredménnyel immár második hónapja tart a növekedés. A BAA hét légikikötőjében 10,1 millió utas fordult meg az év harmadik hónapjában, jelentette a világ legnagyobb repülőtér-üzemeltetője. Februárban 0,3 százalékkal gyarapodott az utazók száma a BAA-nál, ezzel a szeptem
2002. 04. 11. 10:56
[FN, HWSW] Az elmúlt héten a SuSE Linux AG újabb vezetői szintű változásokat jelentett be. A vállalat októberben kezdett meg egy szerkezetváltási folyamatot, amelynek eredményeképp öt nagy üzleti egység jött létre a cégen belül. Január végén új műszaki vezérigazgató került a céghez, most pedig további két szakemberrel bővült a vezetés. •
2002. 04. 11. 10:45
[FN] A világ legnagyobb élelmiszergyártója azt jelentette, éves forgalma 10 százalékkal gyarapodott a Ralston Purina felvásárlását követően. A Nescafé gyártójának forgalma 21,3 milliárd svájci frankra (13 milliárd dollár) növekedett a korábbi 19,4 milliárdról. Peter Barbeck vezérigazgató 2001 januárjában hagyta jóvá a Ralston 11,2 milliárd dolláros átvételét, amelynek köszönhetően a francia társaság a piac első helyét szerezte meg.
2002. 04. 11. 10:35
A KirchMedia (KM) hétfőn jelentett csődje miatt tetemes veszteség érheti a legnagyobb német lapkiadót, az Axel Springer AG-t (AS) is - tájékoztat a Handelsblatt. Elemzők szerint a KM csődjével az AS-nek a céggel szembeni, mintegy 767 millió eurós követelése "csaknem értéktelenné" vált. Mint ismeretes, az AS felé Kirch kötelezettséget vállalt a kiadónak a KM többségi tulajdonában lévő
2002. 04. 11. 10:09
A német Veba Oel és a British Petroleum megkezdte a tárgyalásokat 600 Aral és BP üzemanyagtöltő állomás értékesítéséről, amivel a versenyhatósági követelményeknek tesznek eleget. A BP ugyanis visszamenőleges, azaz február 1-jei határidővel 51 százalékos részesedést szerzett az E.On német energetikai konszernhez tartozó Veba társaságban - amely az Aral-kúthálózat tulajdonosa -, s köve
2002. 04. 11. 10:00
[FN, MTI-Eco] Szakértők szerint megindult az amerikai gazdasági élénkülés, a GDP az első negyedévben erőteljesen nőtt, a második félév kapcsán azonban borúlátó a Goldman Sachs. Robert Hormats, a Goldman Sachs International alelnöke szerint az amerikai gazdasági növekedés meglehetősen erőteljes lesz az első félévben, viszont a második hat hónapban már csak mérsékelten erősödik a lakossági kiadások mérséklődése, valamint a cégek nyereségalakulása m
2002. 04. 11. 09:56
A felszámoló elvárásaitól elmaradtak a MiZo Baranyatej Rt. értékesítési tenderén beérkezett ajánlatok, ezért május 8-ig felfüggesztik az eljárást. Addig a felszámoló tárgyal az ajánlattevőkkel, akiknek kérésére az eljárás minden adatát titkosan kezelik. A felszámoló egy hónapja 7,5 milliárdért hirdette meg a MiZót, az áron fölül a készletekért 1,9 milliárd forintot kér. A Világgazdas
2002. 04. 11. 09:55
Február végén 5,176 millió előfizetője volt a három magyar GSM-szolgáltatónak, a hónap folyamán tehát 119400-zal nőtt kuncsaftjaik száma - derült ki a Hírközlési Felügyelet (Híf) adataiból. A mobilitás növekedése így nemcsak a januáritól (133 ezer) és természetesen a karácsonyi csúcsot jelentő decemberitől (486 ezer) maradt el, de a tavaly februáritól (142 ezer) is.
2002. 04. 11. 09:49
Rövidesen elkezdődhet az intézményi fejezet megvitatása a tagjelöltekkel, miután az Európai Bizottság kidolgozta a tárgyalási kerettervet, és még ebben a fél évben véglegesíteni kívánja a tagországok közös álláspontját. Magyarország számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy hány képviselőnk lesz az Európai Parlamentben. A nizzai szerződés ugyanis Budapestnek és Prágának két-két képv
2002. 04. 11. 09:42
Egy hónapon belül megkezdi alacsony, 5-6 százalékos alkoholtartalmú új üdítőitala forgalmazását a Győri Likőrgyár Rt. Ilyen terméket Magyarországon a Zwack Unicum és a Bacardi forgalmaz, de a győri cég felmérései szerint gyakran nem tudják kielégíteni a keresletet. Az italféleség nagyon népszerű, a diszkókban szinte csak ezt isszák - indokolta a Világgazdaságnak a termék piacra dobás
2002. 04. 11. 09:41
Történetében először nagyszabású európai arculatjavító kampányba kezd a világ legtőkeerősebb vállalata, a General Electric annak érdekében, hogy kedvezőbb kép alakuljon ki a társaságról a brüsszeli hatóságok, illetve a nyugat-európai lakosság előtt - adta hírül a Financial Times. A brit lapban közöltek szerint mindez nem sokkal azután történik, hogy az Európai Unió versenyhatósága me
2002. 04. 11. 09:39
Az Európai Bizottság arra készül, hogy a nizzai szerződés alapján tesz majd javaslatot az EU-intézményekről szóló joganyagrész kitárgyalására a csatlakozási tárgyalásokon, így egyelőre a magyaroknak és a cseheknek sérelmes parlamenti helyek számán sem kezdeményez módosítást. A "belső fogyasztásra" szánt dokumentum csütörtökön kerül a tagországok elé. Emlékezetes, hogy a 2000-es nizza
2002. 04. 11. 09:33
Nem csökken az európaiak félelme a bevándorlóktól. Miközben az olasz partoknál kikötni próbáló vagy a csalagútba betörő menekülteket figyelik a híradásokban, attól tartanak, hogy a bővítés során kelet- és közép-európai bevándorlók lepik el városaikat. Pedig ebből a régióból már a 90-es évek elején sem érkeztek túl sokan Nyugat-Európába, és azóta is egyre kevesebben mennek.
2002. 04. 11. 09:32
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a francia államkincstár által a Bull számítástechnikai csoportnak juttatandó 450 millió eurós kölcsönről. Brüszszel elsősorban azt kifogásolja, hogy az állami támogatás egy hosszú távú újjászervezési folyamatnak a része, holott az uniós szabályok csak a tevékenység fenntartását korlátozott ideig lehetővé tévő, kivételes segítséget engedélyezi
2002. 04. 11. 09:29
A magyar országgyűlési képviselők jelenlegi alapfizetésének több mint 12-szeresét kaphatják kézhez azok, akiket uniós csatlakozásunkat követően az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választanak, ha az EP is elfogadja az egységes tiszteletdíjra vonatkozó javaslatot. Az egységesítés azonban a jelenlegi tagországok képviselőit sem érinti rosszul, persze ha nem számolunk a nemzeti parl
2002. 04. 11. 09:29
New York állam főállamügyésze vizsgálatot indított hétfőn a világ legnagyobb befektetési bankja, a Merrill Lynch ellen : a vád szerint a bank a 90-es évek óta zsíros tanácsadói és más vállalati megbízásokért cserébe tudatosan hamis részvényelemzői tanácsokkal vezette félre a befektetőket. A legújabb hírek ugyanakkor már arról szólnak, hogy a vizsgálatok nem állnak meg a Merrillnél, é
2002. 04. 11. 09:26
Kártérítés fizetésének lehetősége is bekerült azon alternatívák közé, amelyek alapján az Európai Bizottság és Lengyelország megpróbál kihátrálni a versenyjogi fejezet tárgyalását jellemző zsákutcából. Az esetleges előrelépés Varsóval kitaposhat bizonyos utat Magyarországnak is, emellett az Európai Bizottság számára is egyfajta tanulási folyamatul szolgálhat. Magyarország mellett Leng
2002. 04. 11. 09:25
Olvasói sztorik