archívum

Szünetel a Millenniumi Városközpont építése, a választások miatt ugyanis abbamaradtak a tárgyalások a Magyar Fejlesztési Bankkal a kongreszszusi épület állami finanszírozásáról. A Demján Sándor üzletember nevével fémjelzett beruházó cég megvárja a döntéseket: ha a legjelentősebb beruházás, a kongresszusi központ nem kap állami támogatást, akkor átértékelődhet az egész terv. •
2002. 05. 08. 07:44
A Népszabadság értesülése szerint az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója, Faragó Csaba kedden levélben szólította fel a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatóját, Katona Kálmánt, hogy hívja össze a társaság rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén többek között az igazgatósági tagok visszahívása és új tagok megválasztása szerepelne. Hasonló tartalmú levelet küldött az ÁPV Rt. a Vért
2002. 05. 08. 07:41
Ukrajna többször szóvá tette a státustörvénnyel kapcsolatos aggályait, ám még nem sikerült közös álláspontra jutni a magyar féllel - jelentette ki Oreszt Klémpus. Ukrajna budapesti nagykövete szerint a kedvezménytörvény egyes passzusai nincsenek összhangban az ukrán törvényekkel, így ezekről mindenképp tárgyalni, konzultálni kell. •
2002. 05. 08. 07:39
Új politikai erő született 2002 tavaszán a polgári értékrend alapján - mondták a felszólalók a budai Várban a Fidesz kedd esti rendezvényén, és hangsúlyozták az egység, az összefogás jelentőségét. Orbán Viktor miniszterelnök beszéde elején kijelentette: hiába háborog sokak lelke, az országgyűlési választások eredménye visszavonhatatlan. •
2002. 05. 08. 07:36
[FN, MTI-Eco] A Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) jelenleg nincs felhatalmazása arra, hogy jogilag kötő erővel bíró ajánlatot tegyen a gázüzletágra - közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sajtóosztálya az MTI-vel, a legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva. Orbán Viktor, miniszterelnök a múlt hét keddi kormányülést követően elmondta: Stumpf István, az MFB felett tulajdonosi jogokat gyakorló kancelláriaminiszter tud arról t
2002. 05. 07. 17:57
Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter aláírta az állami földek eladását ténylegesen is lehetővé tevő versenytárgyalási szabályzatot. Vonza az aláírást követő sajtótájékoztatón közölte: a versenyszabályzat alapján lehetőség lesz az árverési hirdetmények közzétételére, hogy hol, milyen földeket vásárolhatnak meg a helyben lakó gazdák. Ezt követően kerülhet sor 30 nap múlva a versenytárgyalás lebonyolítására, a földek értékesí
2002. 05. 07. 17:53
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 83,08 pontos csökkenéssel, 8.844,07 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,93 százalékos gyengülés. A nap emelkedéssel indult, a BUX délelőtt 9 ezer pont fölé emelkedett, amire utoljára két évvel ezelőtt volt példa, a 9.019,43 pontos napi maximum elérése után azonban csökkenni kezdett az index értéke. A forgalom erős volt, 9,772 milliárd forintot ért el. A vezető részvények
2002. 05. 07. 17:48
Átadták a Plaza Centers Europ Rt. tizennegyedik magyarországi bevásárlkóközpontját, a 11 millió eurós beruházással épült Zala Plazát. A 10.000 négyzetméter területű Zala Plaza két-két nagy és kisebb vetítő termes, összesen 700 nézőt befogadó multiplex mozit, egy-egy szupermarketet és elektronikai kisáruházat, 45 üzletet, valamint vendéglátó helyiséget, játéktermet és bowling-pályát foglal magában. A Plaza Centers európai igazgatója a megnyitón el
2002. 05. 07. 17:34
[FN, MTI-Eco] Az OTP Bank Rt. a 2001. évi opciós program keretében tőzsdén kívüli kereskedelemben értékesített az opció lehívására jogosultak számára 90.000 darab saját törzsrészvényt - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakció eredményeként a hitelintézet saját részvény állománya 16.924.950 darabra változott.
2002. 05. 07. 17:02
Online út is vezethet egy új állás elnyeréséig. Miközben a pályázók egy speciálisan összeállított, interaktív stratégiai játék megoldásán törik a fejüket, a cégek rengeteg információt szerezhetnek róluk.
2002. 05. 07. 16:24
[FN, MTI-Eco] Az elektronikus Nasdaq piac technológiai részvényekkel telített Composite Indexe 11 pontos, a New York-i értéktőzsde 30-as Dow Jones iparvállalati átlaga 21 pontos nyereséggel nyitott kedden (előző zárók azonos sorrendben: 1578,48 pont 34,55 pontos, 2,14 százalékos eséssel, illetve 9808,04 pont 198,59 pontos, 1,98 százalékos veszteséggel).
2002. 05. 07. 16:07
[FN, MTI-Eco] Az elmúlt két évben minden ötödik céget közvetlen anyagi kár ért információbiztonsági problémák miatt, ennek ellenére az informatikai adatbiztonságot a cégvezetők csak közepes fontosságú kérdésként kezelik - derül ki a BellResearch felméréséből. A kutatás célcsoportját a 100 fő feletti, legalább 20 számítógéppel, és internet hozzáféréssel rendelkező közép- és nagyvállalatok alkották. A felmérés során a regionális ágazatokat képvisel
2002. 05. 07. 15:42
[FN, MTI-Eco] A cseh Unipetrol olajvállalat eladja az ország legnagyobb finomítójában tartott részesedését a cég többi részvényesének. A Ceska Rafinerska 51 százalékos tulajdonrészét az amerikai Conoco, a Royal Dutch Shell és az Agip Petroli cégeknek kínálja fel. Mindhárom vállalat 16,33 százalékos részvénypakettel rendelkezik. Az Unipetrol a vételárat nem hozta nyilvánosságra. Az ajánlat 30 napig érvényes.
2002. 05. 07. 15:19
[FN, MTI] Az Alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynek a közös lista állítására és az arra leadott szavazatok megosztására irányadó rendelkezései alkotmányellenességét állították. A tájékoztatás szerint az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban és e határozata indokolásában is kiemelte: az alkotmány a választási alapelveken kívül nem tartalmaz rendelkezéseket a válas
2002. 05. 07. 14:57
[FN, MTI-Eco] Az első negyedévben 8,6 százalékkal javult az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége a tavalyi utolsó negyedben mért 5,5 százalékos emelkedés után. Az előzetes konszenzus 7 százalékos termelékenység-javulást jósolt az első három hónapra.
2002. 05. 07. 14:47
Csak a lobbitörvény megtervezéséig jutott el az elmúlt négy évben a kormány a korrupcióellenesség jegyében. Az új kormány nemcsak új korrupcióellenes harcot indít, hanem új törvényt is alkot.
2002. 05. 07. 14:40
[FN, MTI-Eco] Az Austrian Airlines csoport kedden közzétett jelentése szerint a vállalat az első negyedévben a vártnál kisebb működési veszteséget termelt, miközben a működés legszélesebb mutatója kétszeresére javult a 2001-ben bevezetett költségcsökkentések nyomán. A kedden közzétett adatok szerint a vállalat működési vesztesége (EBIT) az első negyedévben 40,1 millió euró volt, a tavalyi első negyedévi 51,9 milliós működési veszteség helyett. El
2002. 05. 07. 14:37
[FN, Origo] A Fidesz kedd esti nagygyűlésén lekerülhet Orbán Viktor miniszterelnök szájáról a lakat. Orbán ugyanis azt ígérte, ha a választásokon győztes MSZP jelöltjét kéri fel a köztársasági elnök kormányalakításra, minden eddiginél keményebben mondja majd el véleményét a választásokról, a kampányról, az eddig ellenzékben lévő pártokról. A várbeli rendezvényére 100 ezer embert várnak, a vidékieket különbuszokkal és vonatokkal hozzák fel Pestre.
2002. 05. 07. 14:35
[FN, MTI-Eco] Márciusban a várt növekedés helyett csökkent a német gyáripar rendelésállományának értéke, elsősorban a hazai kereslet meredek visszaesése miatt. A német pénzügyminisztérium kedden közzétett előzetes adatai szerint a vizsgált hónapban szezonális kiigazítással számolva 0,1 százalékkal süllyedt a feldolgozó szektor rendelésállománya az előző hóról. A Dow Jones konszenzusa 1,4 százalékos havi növekedést jósolt márciusra; februárban 1,3
2002. 05. 07. 14:24
[FN, MTI-Eco] A CNET értesülései szerint az új Hewlett-Packard (HPQ) a továbbiakban is értékesíteni kívánja a korábbi HP- és Compaq asztali és hordozható számítógépeket, ami meglepő fejlemény annak fényében, hogy az egyesülés mellett kampányolva a korábban önálló két cég vezetői számos termékcsoport megszüntetését helyezték kilátásba, és jelezték: csökkenteni kívánják a meglehetősen bizonytalan PC-piactól való függést. A hír szerint azonban a HP
2002. 05. 07. 14:14
[FN, MTI-Eco] Csehországban jelenleg csak a lakosság 46 százaléka támogatja az európai uniós csatlakozást. Ez gyakorlatilag ugyanaz a szint, mint 1996-ban, amikor az uniós csatlakozásról szóló országos vita elkezdődött. Az áprilisi felmérések szerint a megkérdezettek 33 százalékának nincs egyértelmű véleménye a csatlakozásról, míg 21 százalék ellenzi. Az elmúlt években a támogatók aránya gyakorlatilag nem változott, de az ellenzőké mérsékelten em
2002. 05. 07. 14:05
[FN] A McDonald's gyorséttermi hálózat Japánban nagysebességű internetes hozzáférést biztosítana üzleteiben - egy újságriportban foglaltak szerint. A vállalat aláírt egy üzletet a Softbankkal, amely alapján 4 ezer étkezdéjében világhálós szörfözési lehetősége lesz az enni vágyóknak - írja a Nihon Keizai Shimbun napilap. Az együttműködés folytán a McDonald's várhatóan több vevőt vonz majd, míg a Softbank jelentős növekedést nyer a szélessávú ágaza
2002. 05. 07. 13:49
[FN, MTI-Eco] A Nógrád Volán Rt. dolgozói demonstráltak kedden az ÁPV Rt. székháza előtt a munkabérek javításáért. Valenta György, a Nógrád Volán szakszervezeti bizottságának elnöke "Mit tettünk és mit várunk" címmel több oldalas dokumentumgyűjteményt, petíciót adott át Budai Ákosnak, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatóhelyettesének. Valenta György a mintegy száz volános demonstrációján elmondta: a Nógrád Volánnál 77.448 forint havonta a bruttó bér, am
2002. 05. 07. 13:36
Olvasói sztorik