archívum

[FN, MTI-Eco] A monetáris bázis, azaz a forgalomban lévő készpénz hó végi állománya, valamint az egyéb monetáris intézmények jegybanknál lévő bankszámlabetéteinek havi átlagállománya áprilisban 16,1 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank előzetes adatokon alapuló statisztikai mérlegét szerdán. A monetáris bázis márciusi, éves növekedési üteme 17,7 százalék volt. A forgalomban lévő készpénz á
2002. 05. 08. 09:36
A brit egészségügyi minisztérium az orvosi műhibaperek kezelésének radikális reformjára készül, miután a jelenlegi rendszer hovatovább elviselhetetlen terheket ró a nemzeti egészségbiztosítóra (NHS). A valószínűleg kifizetésre kerülő kártérítési követelések összege jövőre elérheti a 4,4 milliárd fontot, ami közel kétszerese a négy évvel ezelőtti szintnek - derül ki a brit állami szám
2002. 05. 08. 09:29
Amint létrejön az Index Rt. jövőjét biztosító stratégiai befektetővel való megállapodás, feladja pozícióját a portálnál Braun Róbert. Az Index egyik alapítója Braun and Partners Kft. néven már a múlt év végén száz százalékban saját tulajdonában álló társaságot alapított. A 3 millió forint törzstőkével létrehozott, már működő vállalkozás változás- és kríziskommunikációval foglalkozik,
2002. 05. 08. 09:26
Közel ezer megbízó cégének, brandjének, termékének, szolgáltatásának hirdetése közel 500 alkotó kivitelezésében: szokás szerint a hazai reklám egy évének termését sorakoztatja föl a Geomédia kiadásában az idén hetedszer megjelent Nagy kreatív könyv. A válogatás nem tükrözi a szerkesztők értékítéletét: a több mint száz ügynökség - köztük a reklámosok mellett fotósok, webtervezők, desi
2002. 05. 08. 09:21
Tovább, sőt drasztikusan csökken a német országos napilapok hirdetési árbevétele. Míg 2001-ben az előző esztendőhöz képest még csak 12,7 százalékkal volt kevesebb a reklámmegrendelés értéke, ez év első negyedét 20-40 százalékos visszaeséssel zárták a legnagyobb újságok. Heinz-Werner Nienstedt, a Handelsblatt ügyvezetője úgy véli, a szektor egy részének helyzete a nyolcvanas évek máso
2002. 05. 08. 09:15
Az amerikai szövetségi állam heteken belül technikailag fizetésképtelenné válhat, hacsak a törvényhozás meg nem emeli az államadósság 5950 milliárd dolláros felső határát, lehetővé téve újabb hitelek felvételét. Legutóbb a kilencvenes évek közepén bénult meg átmenetileg a kormányzat, mert a republikánus kongresszus feltételekhez kötötte a szövetségi tartozások - akkor 1000 milliárddal alacsonyabban lévő - plafonjának megemelését. A még egy-két év
2002. 05. 08. 09:11
Négy tárcát, köztük Magyar Bálint vezetésével az Oktatási Minisztériumot (OM) kaphatja meg az SZDSZ a koalíciós tárgyalások jelenlegi állása szerint, a két párt között hétfőn este lezajlott egyeztetések alapján – értesült a Világgazdaság. Ezt elfogadhatónak tartja a párt tegnap ülésezett ügyvivői testülete is. A keddi jelentések még csak három miniszteri posztról szóltak, melyeket a kisebbik [...]
2002. 05. 08. 09:04
Már megkezdődtek a Prim Kft.-ből és a Primcomból álló csoport (Prim) részvénytársasággá alakításának előkészületei - értesült a Világgazdaság Szabó Hédytől, a Prim Rt. ügyvezetőjétől. A Prim Media és Kommunikációs Rt. néven a közeljövőben létrejövő új társaságot a Prim-csoport eddigi befektetői, Vértes János és további négy magánszemély, valamint a Prim-csoport befektetői köréhez tav
2002. 05. 08. 09:01
Tovább finomodott az OTP Bank szlovákiai terjeszkedésének terve. Eldőlt, hogy a társaság nem alapít önálló gépjármű-finanszírozási céget északi szomszédunknál. Ezt a tevékenységet inkább üzletági jelleggel a 92,55 százalékos tulajdonába került Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) szervezetén belül építi ki. Magyarországon a gépjármű-finanszírozással a pénzintézeti holdingon belül a M
2002. 05. 08. 08:54
[FN, MTI-Eco] Az EU-tagországok kedden egyhangúlag jóváhagyták az Európai Bizottságnak az amerikai acélvámemelések elleni válaszintézkedésekre tett javaslatait. Egyidejűleg az unió hivatalosan is kezdeményezte a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) az amerikai intézkedések jogosultságáról dönteni hivatott vitarendezési testület felállítását.
2002. 05. 08. 08:46
A hazai építőanyag-ipar a múlt évben 321 milliárd forint értékű terméket adott el, amelyből 85 milliárdot exportált. A megélénkülő lakásépítés csak áttételesen hat az építőanyagok piacára: az elővásárlások miatt a felhasználás eltolódhat, illetve a profi kivitelezők súlyának növekedése módosítja az anyagfelhasználást is. A Magyar Építőanyag-ipari Szövetség (MÉASZ) adatai szerint a mú
2002. 05. 08. 08:34
Ha továbbra sem változik a légszennyező gázok kibocsátása, az Európai Unió legtöbb tagországának nehézséget jelent majd Kiotóban vállalt kötelezettségeinek teljesítése. Magyarország ugyanakkor jól halad az üvegházhatásért okolt gázok kibocsátásnak csökkentésében, bár az EU többszöri kérése ellenére máig nem sikerült hivatalosan is csatlakozni az egyezményhez. &#
2002. 05. 08. 08:32
Bár sokak számára az adócsalás szinonimája, az off-shore önmagában nem azonosítható illegális tevékenységgel. A sajátos vállalati forma csupán külföldön bejegyzett, ám ott gazdasági tevékenységet nem végző társaságot jelent. Ugyanakkor nem tagadható, hogy az off-shore gyakran szolgál "adóoptimalizációs" célokat, nem véletlenül jegyeztetnek be belőle évente 130 ezret. A sajátos jelens
2002. 05. 08. 08:29
Elveszítette a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen indított perét az Országos Mentőszolgálat. Az OMSZ azt követően fordult bírósághoz, hogy a döntőbizottság 2000 végén elmarasztalta, és ötmillió forint pénzbírsággal sújtotta. A Fővárosi Bíróság napokban meghozott ítélete azonban helybenhagyta a határozatot, és megerősítette: a mentőszolgálat megsértette a közbeszerzési törvényt, amiér
2002. 05. 08. 08:26
A Pénzügyminisztérium egyelőre nem oszthatja újra a párttámogatásokat. A Magyar Hírlap értesülése szerint ugyanis egy magánszemély megtámadta az Országos Választási Bizottság (OVB) szombati határozatát. Fellebbezése nyomán a Fidesz és az MDF "zsebszerződésének" érvényességéről is a Legfelsőbb Bíróság dönt. •
2002. 05. 08. 08:23
A kiegészítő családi pótlék duplájára emeléséről, valamint a gyed és a gyermekek után járó adókedvezmény felső összegének emeléséről döntött a kormány kedden. Az illetékes minisztériumok megkezdik a 13. havi nyugdíjak kifizetésének előkészítését. A határozatokat a kormány már nem terjeszti a parlament elé, hanem a következő kabinetre bízza a döntést. A kormány átfogó családpolitikai
2002. 05. 08. 08:18
Egyelőre az alakuló ülés meghívottairól tudott megegyezni a négy parlamenti párt keddi tárgyalásán. A bizottsági tagok létszámának csökkentésében is közös az akarat, viszont a Fidesz azt kifogásolja, hogy a szocialisták javaslata nem veszi figyelembe a mandátumarányokat. Az MSZP foglalja el a parlamenti patkó bal oldalát, a Fidesz képviselői kerülnek a jobbszélre, s a két nagy párt k
2002. 05. 08. 08:14
Márciusban csaknem 100 ezerrel növelte ügyfelei számát a Westel, a 60 ezer kuncsaftot gyűjtő Pannon részesedése 39 százalék alá süllyedt, a Vodafone tábora 560 ezerre bővült. Március végén a Hírközlési Felügyelet (Híf) gyorsjelentése szerint 5,362 millió előfizetéses, illetve kártyás mobiltelefon-szerződés élt Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az év harmadik hónapjában 186 ezerr
2002. 05. 08. 08:05
A Matáv levélben tájékoztatja a Minimál csomag előfizetőit, hogy május 15-től az általános szerződési feltételek módosulnak, a legolcsóbb, 1677,50 forint alapdíjú csomaggal az internetes ajánlatok nem vehetőek igénybe, nem használhatók a 06-51-es behívószámok. A Matáv azt javasolja ügyfeleinek, hogy fizessenek elő a Csevegő díjcsomagra, amelynek alapdíja 2998 forint. Mindezt azután,
2002. 05. 08. 08:01
Jóllehet az elmúlt időszakban kevesebb és kisebb értékű vállalati fúziók és felvásárlások voltak Magyarországon, ez nem "vonzerőnk" apadását jelenti, hanem a világgazdasági visszaesés következménye - derül ki a PricewaterhauseCoopers tanulmányából. A közép- és kelet-európai térségben ezeknek a tranzakcióknak az aránya a hazai össztermékhez viszonyítva egy százalék, hazánkban viszont
2002. 05. 08. 07:57
Jól indult a tőzsdén a Hewlett-Packard, amely magába olvasztotta riválisát, a Compaqot. Az új cég árfolyama hétfőn emelkedett a New York-i tőzsdén, miközben a Dow Jones index 200 ponttal esett, és a technológiai papírokat forgató Nasdaq is hét hónapos mélypontra zuhant. A HP magyarországi cége is kiugróan kedvező adatokról számolt be, pénzügyi évének most lezárult első felében bevéte
2002. 05. 08. 07:56
A közelmúltban több mutatószám is arról tanúskodott, hogy az Egyesült Államok kilábalása a recesszióból a vártnál lassúbb. Ezzel is összefügg, hogy az amerikai szövetségi jegybank kedden változatlanul hagyta az irányadó kamatot. Közben az USA-ban a termelékenység 19 év alatti legnagyobb ugrásáról számoltak be a jelentések. •
2002. 05. 08. 07:53
Adóügyekben vitatkoznak, több más területen liberalizálnak és egységesítenek az EU tagállamai - derült ki a pénzügyi és gazdasági miniszterek tanácskozásán. Jövőre részben közös lesz a posták piaca is. Ezúttal sem sikerült megállapodni az energiaadók uniós összehangolásáról. Sőt a tagállamok nyomására az EU "kormánya", az Európai Bizottság meghátrálni kényszerült, és nem kisebb, hane
2002. 05. 08. 07:50
Orbán Viktor megtartotta a választások utáni első beszédét. Hozta formáját: az anekdotákkal teletűzdelt beszéd szemléletes és szórakoztató volt, bár igazán újat nem üzent. Arra kérte híveit, hogy hozzanak létre néhány emberből álló csoportokat, "baráti csapatokat".
2002. 05. 08. 07:48
Olvasói sztorik