archívum

[FN] A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 45,29 pontos csökkenéssel, 8840,06 ponton zárt pénteken. A forgalom igen alacsony, 3,7 milliárdos volt. New Yorkban a kereskedés első perceiben az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 1657,0 ponton állt, ami 6,51 pont erősödés csütörtökhöz képest.
2002. 05. 10. 16:30
[FN, MTI] Horvátország pénteken leállította a sertés és sertéshús importját Romániából, Bulgáriából, és Luxemburgból , az ottani sertésvész miatt. A horvát mezőgazdasági minisztérium egyidejűleg megtiltotta ezeknek a termékeknek a tranzitját is abban bízva, hogy megakadályozhatja a sertésvész terjedését. A sertésvész veszélytelen más állatokra vagy az emberre nézve.A minisztérium elrendelte továbbá az olaszországi sertésimport leállítását is, miv
2002. 05. 10. 16:18
[FN, MTI] A Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kihirdetett jogerős ítéletében mintegy 700 millió forint megfizetésére kötelezte a Pénzügyminisztériumot (PM) abban a perben, amelyet a Trigon Bank Rt. indított a Nádor 95 Rt. és a tárca orosz államadósság kapcsán 1998 februárjában megkötött előszerződése nyomán. Az LB pénteki jogerős ítéletével helyben hagyta a Fővárosi Bíróság tavalyi elsőfokú döntését és kötelezte a Pénzügyminisztériumot a 326,7 m
2002. 05. 10. 16:01
[FN, MTI-Eco] Lengyelország idei hazai összterméke várhatóan 1,6 százalékkal nő a tavalyi 1,1 százalék után. A Reuters által megkérdezett 16 elemző szerint a lengyel folyó fizetési hiány 8,7 milliárd dollárra bővül a 2001. évi 7,2 milliárdról, miközben az áprilisi deficit várhatóan 660 millió dollár a márciusi 637 millió dollárt követően. Az elemzők várakozása szerint az export idén 2,4 százalékkal bővül a tavalyi 7,1 százalék növekedés után, m
2002. 05. 10. 15:42
[FN] A múlt hónapban visszaesett a nagy-britanniai légiutasok száma - a repülőteret üzemeltető BAA legfrissebb adatai alapján. A felmérés alapján úgy látszik, a szeptember 11-i terrortámadást és gazdasági visszaesést követően csak később talál majd magára a légiforgalom. A 7 repülőtéren összesen 7,9 millió utast számoltak, ami 4,5 százalékkal kisebb a 2001. évinél. A vállalat a korai húsvéti szezont hibáztatja a visszaesés miatt, amely most márci
2002. 05. 10. 15:32
[FN, MTI-Eco] Áprilisban 0,2 százalékkal csökkent az amerikai termelői árindex. A Dow Jones/CNBC által megkérdezett 17 elemző véleményének konszenzusa 0,3 százalék volt. A nagybani árszint az élelmiszer- és energiahordozó-árak nélkül számolva 0,1 százalékkal erősödött a márciusi 0,1 százalékos emelkedést követően. Az elemzői konszenzus az áprilisi maginflációra 0,2 százalék volt.
2002. 05. 10. 15:19
[FN] Az argentin kormány részgyőzelmet aratott abban a küzdelemben, amelyben szeretné elérni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kitűzött feltételeket. Egy igen nehéz nap végén a kongresszus elfogadta azokat a törvényváltoztatásokat, amelyekre az IMF által ígért segítség eléréséhez van szükség. Az alsó ház hosszas és kemény vita után áldását adta a csődtörvény megváltoztatásáról szóló javaslatra. Az IMF azért kritizálta azt, mert a szabályzat az
2002. 05. 10. 15:16
[FN, MTI-Eco] Az Európai Unió béreihez történő felzárkózást a közalkalmazottak 50 százalékos keresetemelésével, a személyi jövedelemadó-tábla módosításával kezdi meg az új kormány - hangsúlyozta Kiss Péter, a leendő munkaügyi tárca vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Kiss Péter elmondta: négy év alatt fokozatosan 25 százalékkal kívánják javítani a fizetések vásárlóerejét, az ütemezéssel évente az ország gazdasági teljesítményéhez iga
2002. 05. 10. 15:04
[FN] Európa legnagyobb mobilszolgáltatója, a Vodafone Group Plc. tanácsadói hatására csökkentette a részvényárral kapcsolatos célkitűzéseit, mert az USB Warburg, a Goldman & Sachs is úgy véli, lassulni fog a nyereségnövekedés. A vállalat értékpapírjai nem kevesebb, mint 3,2 százalékot veszítettek értékükből, miután az USB Warburg több mint harmadával szűkítette a cég részvény-előrejelzését. A Vodafone körülbelül 74 milliárd dollárt veszített piac
2002. 05. 10. 14:52
[FN, MTI] A Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett jogerős ítéletében jelentősen súlyosítva az elsőfokú döntést, felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta azt az öt fiatalt, akik másfél éve ledöntötték az 1950-ben lerombolt városligeti Regnum Marianum templom helyén álló fakeresztet. A szóbeli indoklás szerint a jó családból származó, jó képességű fiatalembereknek a másodfokú eljárásban szembesülniük kell azzal, hogy cselekményük koránt sem olya
2002. 05. 10. 14:26
[FN, MTI] Az idén még nem szabott ki piacfelügyeleti bírságot a Hírközlési Felügyelet (HíF), míg az elmúlt évben ez az összeg néhány tíz millió forintot tett ki - közölte Frischmann Gábor, a felügyelet elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Az elnök elmondta, hogy a piaci szereplőket is magába foglaló szolgáltatói tanácsadó testület megtárgyalta az idei piacfelügyeleti és ellenőrzési tervét, amelyet majd a HíF elnöke hagy jóvá. Hozzátette:
2002. 05. 10. 14:15
[FN, MTI] A vállalati internetes portálpiac évente megduplázódik, s az idén várhatón eléri az egy milliárd forintot - közölték az Orcale Hungary vezetői sajtótájékoztatón. Az eseményen Klotz Tamás, az Oracle Hungary technológiai igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évben 80-100 millió forint árbevételük származott a magyar vállalati portálpiacról, amely az idén várhatón ennek a kétszerese lesz. Hozzátette: a szoftvereladásokon túl az Oracle tovább
2002. 05. 10. 14:00
[FN, MTI] A számos, főleg tömegautókat gyártó versenytárs számára erőtlen autóipari konjunktúra közepette a BMW tovább száguld: a luxuskocsijairól ismert bajor autógyár áprilisban 94.827 autót adott el, 24,7 százalékkal többet, mint tavaly áprilisban. A müncheni központú autógyár az első négy hónapban 355.303 személygépkocsit értékesített, 19 százalékkal többet, mint tavaly ugyanezen időszakban, amikor 297.807 autót adott el. A BMW a hét elején k
2002. 05. 10. 13:43
[FN] Az üdítőitalt gyártó vállalatok közti küzdelem felerősödhet a Dr. Pepper bekapcsolódásával. Miközben a Coca-Cola és Pepsi egyre hozzák ki új termékeiket, addig a Dr. Pepper 117 éves történetének első új frissítőjét bocsátja útjára, melynek neve Red Fusion lesz. A vállalat nem kívánja megnevezni az innivaló tartalmát, csak annyit árul el, hogy különböző gyümölcsízek keverékéből és egy kis Dr. Pepper alapanyagból áll össze a nedű. A cég dolgoz
2002. 05. 10. 13:39
[FN] A dollár értéke immár második napja csökken az euróéval szemben, mert az elemzők előrejelzései alapján várhatóan lassabb lesz az amerikai gazdaság fellendülése. Mindez arra sarkallja a befektetőket, hogy adják el tengerentúli kintlevőségeiket és tompítsák a fizetőeszköz iránti keresletet. Egy euró most 91,48 dollárcentet ér, szemben a csütörtök késő délutáni 90,87 centtel. Az elmúlt három hónapban a dollár 4,6 százalékot gyengült az európai
2002. 05. 10. 13:26
[FN] A nagy-britanniai Virgin Mobile mobilszolgáltató azt jelentette, hogy a vártnál korábban sikerült első nyereségét elérnie. A vállalat nyilatkozata alapján a kamatot, az adókat és az értékcsökkenést nem számítva 3,4 millió fontos profitot gyűjtöttek össze. A felhasználók száma 1,6 millióra gyarapodott, és az év végére számításuk szerint akár elérhetik a 2 milliót is. Azonban az elemzők szerint a közlemény legalább annyi kérdést vet fel, mint
2002. 05. 10. 13:13
[FN, MTI-Eco] Áprilisban gyorsult az ukrán ipar föllendülése tavalyhoz képest, de még nagy volt az elmaradás a tavalyi ütemtől. Az ukrán ipar áprilisban 3,8 százalékkal termelt többet, mint tavaly áprilisban, a márciusi 2,1 százalékos tizenkét havi többlet után - közölte az ukrán miniszterelnök szóvivője pénteken. Tavaly áprilisban 20,8 százalékos volt a többtermelés a 2000. áprilisihoz képest. Ezzel az első négy hónapban a többtermelés üteme - a
2002. 05. 10. 12:59
[FN, MTI-Eco] Idei havi rekordra, 3 milliárd fontra nőtt a brit árukereskedelem mérleghiánya márciusban a februári 2,6 milliárd fontos hiányról - közölték pénteken a brit statisztikai hivatalban. A fő- és a részadatok egyaránt jelezték, hogy a világgazdasági fellendüléstől várt javulás még erősen várat magára, sőt, a helyzet némiképp rosszabbodik. Miközben a font valamelyest gyengült az euróval szemben, éppen Nagy-Britannia EU-beli külkereskedelm
2002. 05. 10. 12:41
[FN, MTI-Eco] Az amerikai Standard and Poor's hitelminősítő pénteken leértékelte a legnagyobb német kereskedelmi bankot, a Deutsche Bankot: hosszú lejáratú osztályzatát AA mínuszra rontotta az eddigi AA-ról. A rövid lejáratú A-1-es besorolást változatlanul hagyta. A minősítés változatlanul befektetőknek ajánlott, kifejezi a Deutsche Bank státusát mint az egyik legfontosabb európai pénzintézetét, de tükrözi a viszonylag gyenge jövedelmezőséget és
2002. 05. 10. 12:11
[FN] A nagy-britanniai Logic szoftvervállalat azt nyilatkozta, hogy körülbelül 700 munkahelyet szüntet meg a rossz üzleti körülmények miatt. A mobiltelefonok szöveges üzeneteihez programokat gyártó vállalat úgy véli, a második félévben jelentősen visszaeshet forgalmuk, mert a verseny igen erős, és a kereslet egyre kisebb. A társaság részvényei 25 százalékot vesztettek értékükből a közlemény nyilvánosságra hozása után, így most az értékpapírokat 2
2002. 05. 10. 11:53
[FN] A Sony azt mondta befektetőinek, a tavalyi rekordévet sikerülhet felülmúlni az idén. A 2002 márciusával záruló 12 hónapban a vállalat túlszárnyalta eddigi teljesítményét, részben a gyenge jennek köszönhetően. Ezzel szemben azonban a nyereség visszaesett az átalakítás, a gyenge tőzsdei eredmények és a csökkenő árrés miatt. A vállalat arra alapozza kedvező számításait, hogy a PlayStation 2 továbbra is jelentős sikereket ér majd el, szemben az
2002. 05. 10. 11:37
[FN] Az International Business Machines Corp. (IBM) júliusig 8 ezer munkahelyet szüntet meg, hogy alkalmazkodjon a technológiai ágazatban tapasztalható kiadáscsökkentésekhez - írja a Wall Street Journal egy az ügyhöz közelálló személy információi alapján. Az elbocsátás az IBM teljes munkaerejének 2,5 százalékát érinti - írja a lap. A leépítés nem érinti a vezetői testületet, és azt a 17 ezer embert sem, akik az új együttműködés jegyében kerülnek
2002. 05. 10. 11:24
Olvasói sztorik