archívum

Az amerikai AT&T távközlési óriás 2-2,5 milliárd dollár értékben kíván piacra dobni részvényeket és más értékpapírokat - írja a Financial Times. A brit napilap emlékeztet arra, hogy a szektor világszerte elhúzódó általános válsága közepette hoszszú ideje ez számít az egyik legnagyobb készpénzszerzési kísérletnek. A társaság részvényeinek árfolyama az év eleje óta 34 százalékot esett,
2002. 06. 03. 09:45
Hétfőn nevezik ki a minisztériumok első számú szakmai vezetőiként is aposztrofált közigazgatási államtitkárokat. Az előző kormányváltás után ketten, most négyen folytathatják eddigi munkájukat a tárcáknál. Miközben az ellenzéki Fidesz keményen támadja a kormányt a személycserék miatt, még nincs végleges adat a leváltásokról. A kormány újból bevezetné a címzetes államtitkári posztot,
2002. 06. 03. 09:41
[FN, MTI-Eco] A két legnagyobb amerikai médiaóriás, a Viacom és az AOL Time Warner harcol a német Viva Media AG zenetévé ellenőrző többségének megszerzéséért - mondta a Viva egyik alapítója. A Der Spiegel álal idézett illetékes szerint az AOL Time Warner, amelynek van már 15,3 százaléka a Vivában, és a rivális MTV zenetévét birtokló Viacom egyaránt a brit EMI zeneműkiadó és a francia Vivendi Universal média- és közszolgáltatói csoport kezén lévő
2002. 06. 03. 09:39
A hét végéig 22 céggel szemben indított vizsgálatot a rendőrség illegális szoftverhasználat gyanúja miatt a Business Software Alliance (BSA) kampányának kezdete óta. A helyszínen tartott ellenőrzéseket követően a cégek egy része ugyan tisztázni tudta magát, de többségük ügyében - feljelentéskiegészítés vagy büntetőeljárás keretében - tovább folyik a vizsgálat a szerzői jogok megsérté
2002. 06. 03. 09:36
A Pénzügyminisztérium a jövő heti kormányülésre elkészíti a javaslatot a költségvetési törvény módosítására, ami részben az intézkedések végrehajtását, részben pedig a fedezet megteremtését szolgálja - mondta László Csaba. A pénzügyminiszter a városligeti kormányavató fesztiválon kijelentette: két héten belül a parlament elé kerülhet az indítvány. Hatod-, nyolcadannyi keresetért éven
2002. 06. 03. 09:33
Június 1-jével életbe lépett az az 1998-ban megszületett hét egyezmény, amely az EU és Svájc gazdasági kapcsolatainak megerősítésére hivatott. A megállapodások legérzékenyebbike a munkaerő szabad áramlásának fokozatosan megvalósítandó, 12 év alatt teljessé váló biztosításáról rendelkezik. A többi egyezmény a szárazföldi és légi közlekedés, a mezőgazdaság, a közbeszerzések, a technika
2002. 06. 03. 09:28
Ismét bevezetnék az egyszer már eltörölt napi nyilvántartási kötelezettséget a bort értékesítő vendéglátóhelyeken az új kormány számára készített szakmai törvénymódosítási javaslat szerint. Általános előírásként az eladóterekben a borból választékonként továbbra is csak egy-egy palack (vagy kanna) lehetne felbontva. Igazolt rendezvényeknél viszont a több megkezdett üveg is megengedet
2002. 06. 03. 09:25
[FN, BBC] Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő aranyjubileumát, vagyis trónra lépésének 50. évfordulóját ünneplik. Ezrek vettek és vesznek részt különböző koncerteken, sok helyütt utcabálokat rendeznek, tűzijátékok, felvonulások és katonai parádék teszik látványossá ezt az emlékezetes évfordulót. A BBC tudósítója Közép-Angliában érdeklődött az emberektől: hogyan vélekednek a monarchiáról? Akik komolyabb politikai mérlegelésbe bocsátkoztak, elm
2002. 06. 03. 09:25
Szigorítja és enyhíti is majd a részvénytársaságokra előírt passzusokat a módosuló társasági törvény. A közösségi irányelvek társasági jogunkban megkövetelnek olyan változtatásokat, amelyek nem mérlegelhetők, másrészről viszont módot adnak - gyakorta egy-egy témakörön belül is - a jelenleginél engedékenyebb szabályozásra - nyilatkozott a Világgazdaságnak Gadó Gábor helyettes államtit
2002. 06. 03. 09:21
Az első negyedben - éves alapon számítva - Magyarországon 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a mezőgazdaságban és az iparban csökkent a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva, így a növekedés kizárólag a szolgáltatási szektor bővülésének köszönhető. Hazánkban a gazdasági fellendülés, 1997 eleje óta nem volt 3 sz
2002. 06. 03. 09:18
[FN, MTI-Eco] A német jegybank főközgazdásza a krónikuis gyengélkedés után most már túl erősnek tartott eurótól, a pénzügyminiszter az euróbevezetéssel járó áremelésektől félti a valutauniós és a német gazdaság növekedését. Herman Remsperger, a Bundesbank vezető tisztvislője a Der Spiegel hírmagazinnak adott nyilatkozatában azt mondta: ha az euró a múlt hét végén mért, 94 dollárcent körüli 15 havi csúcspontról tovább erősödik, és ehhez az amerika
2002. 06. 03. 09:10
[FN, MTI-Eco] A brit kormányfő a hivatalosan tervezettnél gyorsabban döntésre akarja vinni Nagy-Britannia eurócsatlakozásának ügyét - írta kiszivárgott kormányzati iratokaból idézve a The Sunday Times. A vezető brit vasárnapi lap abból a belső leiratból jutott erre a következtetésre, amely szerint a pénzügyminisztérium egyik távozó főtisztviselőjének helyére június végéig meg kell találni az utódot, tekintve "az euróról várható döntés fontosságár
2002. 06. 03. 09:05
[FN, MTI-Eco] Az áprilisi és májusi személygépkocsi-értékesítési adatok szerint az év további részében is a várakozáson felül bővül a hazai autópiac, ezért a Seat 5400-ról 6000 darabra emelte idei értékesítési terveit - mondta Orbán Szabolcs márkaigazgató. A Seat gépkocsik kizárólagos magyarországi importjával foglalkozó Porsche Hungaria Kft. márkaigazgatója kifejtette: a szilárd gazdasági helyzet, a forint erősödése jó pozícióba hozta az import
2002. 06. 03. 09:00
[FN, MTI-Eco] Hetvenmilliárd forintos beruházásba kezd a Mol Rt. az idén, hogy az általa gyártott üzemanyagok minősége megfeleljen az Európai Unió által 2005-től megkövetelt környezetvédelmi előírásoknak - mondta Molnár István, a Mol finomításért felelős igazgatója az MTI-nek. Molnár István elmondta: a finomító iparág számára a legfőbb kihívás, hogy elérjék az üzemanyag-gyártásban az EU által elvárt minőségi követelményeket. A Mol Rt. ezért Százh
2002. 06. 03. 08:55
Magyarországon a devizahitelek elérhetősége gyakorlatilag már a rendszerváltást megelőzően, a 80-as évek második felében elindult. Szélesebb körű hozzáférhetőség és a köztudatban való elterjedése mégis inkább a 90-es évek közepére tehető. Lényeges változás tavaly májusban következett be, amikor a Magyar Nemzeti Bank korábbi árfolyam-politikáját megváltoztatva kiszélesítette az interv
2002. 06. 03. 08:28
Blanco tizenegyesgóljával Mexikó legyőzte az előző vb bronzérmesét, Horvátországot. A négy évvel ezelőtti dobogósok közül immár a második csapat kap ki, a franciák veresége után.
2002. 06. 03. 08:26
Egy törvényben vétett valószínű sajtóhiba következtében Magyarországon kizárólag a Mol Rt. zalaegerszegi finomítója vált jogosulttá a fáradt olaj feldolgozására. Az egyik leginkább környezetszennyező anyagból évi 40 ezer tonna keletkezik, s félő, hogy a magas költségek miatt az egyes üzemek "nemhivatalos úton" szabadulnak meg a veszélyes hulladéktól. A rendelet módosítását kezdeménye
2002. 06. 03. 08:25
Egynapos ülést tart kedden az Országgyűlés. A kormány felállását követően ismét lesznek napirend előtti felszólalások, és leteszi képviselői esküjét Mécs Imre, aki Demszky Gábor helyére kerül be az SZDSZ-frakcióba. Az Országgyűlés holnapi plenáris ülésén szavaznak a képviselők a médiakuratóriumok elnökségének, illetve ellenőrző testületének ellenzéki tagokkal való kiegészítéséről.
2002. 06. 03. 08:17
A közbeszerzési eljárás nélkül milliárdos állami megrendelésekhez jutott Happy End Kft. fizette a Fidesz-MPP választási kampányának egy részét, és tízmillió forinttal támogatta a Fidesz kongresszusát is - tudta meg a Magyar Hírlap. A birtokunkban levő számlák szerint egy reklámcég a Happy End Kft.-nek számlázta több alkalommal a Fidesz választási reklámtábláinak bérleti díját.
2002. 06. 03. 08:14
Noha a víz minősége kiváló, nehéz idény elé néz a balatoni idegenforgalom. A futball-világbajnokság és az iskolai tanév elhúzódása miatt várhatóan csak júliusban érkeznek nagyobb számban a várva várt német vendégek. Német szót persze addig is gyakran hallani a tóparton. Jelenleg ugyanis megközelítőleg tízezer ingatlan van zömmel osztrák, német állampolgárok tulajdonában.
2002. 06. 03. 08:10
A Matáv nem váltotta be fenyegetését, június első napján nem szüntette meg a telefonos kapcsolatot azon internetszolgáltatók (ISP) és ügyfeleik között, amelyek nem tudtak megállapodni vele a távközlési díjból a nekik járó díjrész átutalásáról. A kérdés azonban nem rendeződött, a vitáról a Hírközlési Döntőbizottságnak kell döntenie, jelenleg csak két ISP kap pénzt a Matávtól.
2002. 06. 03. 08:07
Az elmúlt években egyszerűbbé vált pénzt vinni egy külföldi utazásra: a bankkártyák kiváltották a csekket, és egyre inkább pótolják a külön utazási biztosításokat is. Nem árt azonban tudni, hová, milyen bankkártyával érdemes elindulni. Rossz plasztiklapválasztással a legfejlettebb országokban éppúgy nehéz helyzetbe kerülhetünk, mint a világ legeldugottabb pontjain.
2002. 06. 03. 08:02
Miközben Argentína az IFM által korábban vállalt, majd felfüggesztett kölcsönnyújtás felújítását várja, kormánya a múlt hét végén bejelentette, hogy az ottani bankok csak részlegesen oldják fel a magánbetétek befagyasztását. A múlt évben a kormány 40 milliárd dollárnak megfelelő betétet fagyasztott be. A befagyasztási feltételeket azóta némileg enyhítették, és szombaton ismertették a
2002. 06. 03. 08:00
Szinte bizonyos, hogy nem fogja módosítani jelenlegi napi 21,7 millió hordós kínálati kvótáját június végi ülésén a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), mert a jelenlegi piaci helyzet megfelelő - mondta a hét végén a szaúdi olajipari miniszter, aki szerint a piacon egyensúlyban van a kereslet és a kínálat. Ali Naimi azt mondta: a globális olajkészletek megfelelőek, az árszint
2002. 06. 03. 07:59
Olvasói sztorik