archívum

A G7 országai hajlandók a szegény államoknak adott hitelek egy részét adományra váltani - derült ki a pénzügyminiszterek hét végi tárgyalásairól kiadott közleményből. Továbbra is aggasztónak tartják Argentína és bizonyos mértékig Japán pénzügyi helyzetét, de a világgazdaság állapotával egészében elégedettek. Az USA, Nagy-Britannia, Japán, Német-, Francia- és Olaszország, valamint Kan
2002. 06. 18. 07:58
Gerhard Schröder német kancellár állást foglalt amellett, hogy össze kell kapcsolni az EU agrárpolitikai reformját és az unió kibővítésének ügyét. Ez a német álláspont újrafogalmazását jelenti, mivel eddig a berlini kormány az agrárreformok ügyét elkülönítette a bővítéstől. Ennek ellenére az EU kitart amellett, hogy a bővítési tárgyalások más témától függetlenül folytatódnak.
2002. 06. 18. 07:57
A termőföldet érintő népszavazást kezdeményezett a Hajrá, Magyarország mozgalom nevében három politikus. A referendum kiírásához kétszázezer támogató aláírásra van szükség. A beadványt Boros Imre (MDF), Turi-Kovács Béla (FKDSZ) és Glattfelder Béla (Fidesz) jegyzi. Boros Imre értelmezésében a kérdések azt célozzák, hogy sem külföldi magánszemély, sem pedig belföldi vagy külföldi jogi
2002. 06. 18. 07:54
Újra kell építeni az M3-as autópálya már elkészült töltését Polgárnál - értesült a Népszabadság. Információnk szerint 1100 méteren kellett elrendelni a jobb oldali pálya bontását. Majoros János, a kivitelezést végző Magyar Autópálya-építő Konzorcium létesítményi főmérnöke lapunknak azt mondta: saját hatáskörben döntöttek az újraépítés mellett, mivel szeretnék elkerülni, hogy később e
2002. 06. 18. 07:51
Újabb egymilliárd forintot ad át a főváros a Budapesti Közlekedési Részvénytársaságnak (BKV Rt.) fejlesztésekre, így az önkormányzati céltámogatás összege 6,2 milliárd forintra nő - döntött tegnap a főpolgármesteri kabinet. A fővárosi közgyűlés elé terjesztendő javaslatban szerepel az a 350 millió forint is, amely áprilisban újabb váratlan feszültséget okozott a Budapestet közösen ir
2002. 06. 18. 07:50
Kétszázmillió forintos vagyonával Medgyessy Péter a leggazdagabb miniszterelnök a rendszerváltás óta - ez derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokból. A kormányfőnek jelenleg semmiféle gazdasági érdekeltsége nincs. Elődje, Orbán Viktor a belvárosi lakása árából és húszmilliós hitelből budai társasházba költözött családjával. A volt miniszterelnök közzéte
2002. 06. 18. 07:47
Azonnali, erőteljes, a közvéleményt valószínűleg sokkoló intézkedések, vagy valóságos változást nem hozó, központi forrásokat emésztő működtetés - ezt a két lehetőséget vázolja Jancsó Péter prezentációja, amelyet az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke számára készített a Dunaferr válságkezelésére. A leendő miniszteri biztosként emlegetett Graboplast-vezér javaslatai között sz
2002. 06. 18. 07:44
Újabb kapacitásáthelyezési hullám érheti el Magyarországot és a kelet-európai régiót, mivel a nyugat-európai nagy gyártócégek 2002-ben akár 150 ezer munkahelyet is áttelepíthetnek - figyelmeztet a Financial Times. A 21 országban 100 ezer céges tagot tömörítő Orgalime szervezet is úgy látja, hogy a gyengélkedő globális gazdaság - különösen a távközlési szektor elhúzódó világméretű vál
2002. 06. 18. 07:43
A Legfelsőbb Bíróság elnökének személyében konszenzus körvonalazódik a négy parlamenti párt között, nem értenek viszont egyet az őszi önkormányzati választások időpontját illetően. A pártelnökök tegnap a köztársasági elnöknél találkoztak, hogy ezekről a kérdésekről tárgyaljanak. Az ülést követően Mádl Ferenc bejelentette: Lomnici Zoltánt javasolja a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Mint
2002. 06. 18. 07:41
A Fidesz-frakció rendkívüli parlamenti ülésnap összehívását kezdeményezi, hogy a Ház megtárgyalja az országgyűlési választási szavazólapok megőrzéséről szóló indítványt, amelyet az MDF-fel közösen újra benyújtanak. A Fidesz álláspontja szerint a kormány költségvetési módosítás nem szentel kellő figyelmet a gazdaság igényeire. •
2002. 06. 18. 07:39
Ellentmondásos hírek keringenek arról, hogy végül is hány pénzintézet szállt harcba a román bankpiac 30 százalékát magáénak tudó Banca Comerciala Romana SA (BCR) privatizációs pályázatán. A beadási határidő elvileg a múlt hét végén zárult le. Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint az OTP Bank is a jelentkezők között van. Hétfő délután Adriana Tran, a román privatizációs sz
2002. 06. 18. 07:39
Minden korábbi fogadási csúcsot megdöntött a tippmixelők múlt heti játékkedve. A hozzáértésüket és szerencséjüket tétlapon kipróbálókat elsősorban a május 31-én elkezdődő koreai-japán labdarúgó-világbajnokság ösztönzi kecsegtető, ámde meglehetősen kockázatos pénzügyi befektetésre. A világ legkedveltebb sporteseményének első két hetében lejátszott 50, sok esetben a papírformát teljese
2002. 06. 18. 07:35
Csaknem az összes kubai választópolgár, hét és fél millió ember aláírta már azokat az íveket, amelyeken a szocialista rendszer alkotmányos bebetonozását támogatók nevét gyűjtik össze. Fidel Castro elnök indítványára 130 ezer aláíróhelyen gyűjtik az aláírásokat ahhoz az alkotmánymódosítási javaslathoz, amely szerint a kubai gazdasági, politikai és társadalmi rendszer örök, érinthetetl
2002. 06. 18. 07:34
[FN, MTI-Eco] A japán kormány véleménye szerint az ország exportjának és feldolgozóipari tevékenységének erősödése egyengeti a recesszióból való kilábalást. A gazdaság már túljutott a mélypontján, bár egyelőre még igen súlyos állapotban van. A kormány ezért most - júniusi jelentésében - nem is változtatja a gazdasági kilátásokról szóló prognózisát, bár "várható a javulás" - idézi a Dow Jones hírügynökség a friss tokiói kormányjelentést. Ebben még
2002. 06. 17. 17:40
[FN, MTI-Eco] Június végén, július elején összeül az újjászervezett Országos Érdekegyeztető Tanács, amely kimondja megalakulását és felhatalmazza a munkabizottságokat a szakmai munka megkezdésére - erősítette meg Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján. A szakszervezeti vezető reményét fejezte ki, hogy igazi érdekegyeztetés zajlik majd, nem úgy mint a korábbi években, amikor a
2002. 06. 17. 17:23
[FN,MTI-Eco] Országos sztrájkot hirdettek keddre a görög közlekedési dolgozók, a közúti közlekedésieken kívül a tengerészek és a repülésben foglalkoztatottak is, az állami és a magánszektorban egyaránt. Így kívánnak tiltakozni a kormány nyugdíjreformja ellen. Ennek lényege, hogy kitolnák a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor csökkentenék a nyugdíjakat. A Reuters jelentése szerint az egészségügyiek és a pénzintézeti dolgozók is csatlakoznak majd az a
2002. 06. 17. 17:05
[FN, MTI-Eco] Az Erste Bank Hungary Rt. hétfőn megnyitotta új fiókját Móron, a Köztársaság tér 1. szám alatt - tájékoztatta a bank az MTI-t. A közlemény hangsúlyozza, hogy az új fiókot az általános európai normáknak és a magyar törvényi előírásoknak megfelelő biztonsági rendszerrel látták el. A részleteket azonban épp bankbiztonsági okok miatt, ügyfeleink, munkatársaink és a ránk bízott értékek védelmében nem közölhetjük - teszik hozzá. Az Erste
2002. 06. 17. 16:07
[FN, MTI-Eco] László Csaba szerint Magyarország 2007-re - három évvel a remélt EU-csatlakozási időpont után - abban a helyzetben lesz, hogy beléphet az euróövezetbe is, de a kormány ennek deficit-, inflációs és kamatfeltételeit nem mesterséges eszközökkel fogja teljesíteni. A pénzügyminiszter Londonban a Dow Jones gazdasági hírszolgálatnak azt mondta: a kormány nem akar a számokkal játszani. A (GDP-arányos) költségvetési deficitet bárki tudja csö
2002. 06. 17. 16:00
[FN, MTI-Eco]A Sony Ericsson az első negyedévben 10-11 százalékos részesedést ért el a magyar mobilpiacon és az első három hónapban mintegy 50 ezer készüléket adott el - közölte Wágner Tibor, a Sony Ericsson közép- és kelet-európai igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Wágner Tibor elmondta, hogy a Sony Ericsson 2002 első negyedévében 5,8 millió készüléket adott el világszerte, s ezzel piaci részesedése ebben az időszakban 7-8 százalé
2002. 06. 17. 15:45
[FN] Az elmúlt hónapban a Boston Consulting Group (BCG) teljesítette azt a projekt megbízást, amelyet a Dunaferr Rt. igazgatósága pályázatban kiírt. A tanácsadó cég fő megállapításait a mai napon mutatta be a Dunaferr Rt. menedzsmentjének, a végleges szakértői anyagot a héten bocsátja a megbízó rendelkezésére. Az elemzés szerint a Dunaferr válsághelyzetét több tényező okozza: részben a nemzetközi acéliparban kialakult trendek (a felesleges kapaci
2002. 06. 17. 15:27
[FN, MTI-Eco] Megkezdődött hétfőn a háború utáni időszak első átalános bérsztrájkja a krónikus válsággal bírkózó német építőiparban, miután az ágazat alkalmazottai szinte egyöntetűen a munkabeszüntetésre szavaztak. Az ágazat alkalmazottai az előzetes menetrendnek megfelelően először Hamburgban, Berlinben és a Ruhr-vidéken tették le a munkát. Az IG BAU ágazati szakszervezet vezetője szerint a sztrájk a következő hetekben fokozatosan az egész orszá
2002. 06. 17. 15:23
Olvasói sztorik