archívum

[FN, MTI-Eco] A Magyar Cukor Rt. közel 20 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly - mondta Fischer Béla, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: az idén is a tavalyihoz hasonló eredményeket szeretnének elérni, ez azonban nagyban függ az ez évi cukorrépaterméstől. A vezérigazgató szerint átlagos termés várható az idén, és így elkerülhető lesz a veszteséges k
2002. 06. 19. 14:27
[FN] A szenegáli középpályásra, Salif Diaóra máris kivetette a szemét az egyik legpatinásabb angol klub. A játékos arról számolt be, hogy öt évre szóló szerződést írt alá a Liverpoollal, azt azonban még nem lehet tudni, mikor csatlakozik a szigetországi csapathoz. A 25 éves játékos a francia Sedanból igazol a Liverpoolba. "A szerződés június elsejétől szól öt évre. Készen állok a váltásra" - nyilatkozta Diao. •
2002. 06. 19. 14:23
[FN] A spanyolok eddigi legeredményesebb játékosa, Raúl szerdán immár harmadik napja nem vett részt a válogatott edzésén, és kétséges, hogy a dél-koreaiak elleni szombati találkozóra felépül-e egyáltalán. A Real Madrid sztárjátékosa a második fordulóban, Írország ellen szenvedett lágyéksérülést. A csapat orvosa azt nyilatkozta, a sérülés gyorsan gyógyul, de még mindig bizonytalan, hogy időben rendbe jön-e a csatár. Raúl szerdán már végzett testg
2002. 06. 19. 14:11
Medgyessy Péter nélkül is az MSZP kezében maradna a karmesteri pálca, de lehet, hogy nem vállalja tovább a tisztséget több miniszter, aki Medgyessy személye miatt fogadta el a felkérést. A szakértő szerint a szerdai döntés nincs hatással a magyar gazdaság fejlődésére.
2002. 06. 19. 13:54
[FN] A Financial Times kontinentális kiadásának internetes oldala címoldalon hozza a magyarországi eseményeket Medgyessy Péter vallomásával kapcsolatban. A lap meglehetősen pontos információkat közöl az ügyről, és szakértőkre hivatkozva megjegyzi: nagy nyomás nehezedik most a magyar kormányfőre, akit minden bizonnyal rövidesen lemondatnak. A lap közli, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - amely érzékeny a kommunista múlt kérdésében -, várhatóan
2002. 06. 19. 13:43
[FN] Az Egyesült Államok tulajdonában lévő biztosítóknak több mint 20,3 milliárd dollárjukba kerül a szeptember 11-i terrortámadás - jelentette egy amerikai ipari testület. A legutóbbi számítások szerint 22 százalékkal többe kerül majd a kárpótlási igények kifizetése, mint amikor először becsülték fel az össszeget. Ezek alapján ez a valaha bekövetkezett "legdrágább" katasztrófa a világon. A terrorakciót követően még egy ideig azt feltételezték az
2002. 06. 19. 13:36
[FN,MTI-Eco] A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezte (MLSZSZ) értelmetlennek, feleslegesnek és károsnak tartja a szerdai légiirányítói sztrájkot, és úgy határozott, hogy a megmozdulásban nem kíván részt venni - adta közre Metes György. Az európai légiforgalmi irányítók szervezete, az ATC EUC szerdára hirdette meg a munkabeszüntetést az Európai Uniónak az egységes európai légtérrel kapcsolatos jogszabály-tervezete, illetve az ebben kezdemé
2002. 06. 19. 13:16
[FN, euro.hu] A külügyminiszterek mélyreható reformokat javasoltak az állam- és kormányfők testületének - tehát az Európai Tanácsnak - és a minisztertanácsoknak a hatékonyabbá tételére. A hét végi sevillai csúcstalálkozó elé terjesztendő javaslataikban a külügyminiszterek mindenekelőtt azt indítványozzák, hogy az állam- és kormányfők a jövőben csak egynapos tanácskozást tartsanak, amelyeken delegációnként legfeljebb két fő vehetne részt - számol
2002. 06. 19. 13:12
[FN] Az angolok svéd edzője, Sven-Göran Eriksson azt nyilatkozta, csapata meg tudja verni Brazíliát, amennyiben az argentinok elleni teljesítményét megismétli válogatottjuk. Eriksson együttese 1-0-ra verte meg Argentína nemzeti tizenegyét David Becham büntetőjével. "Talán nekünk van a legjobb védelmünk, a braziloknak viszont a legjobb támadó játékuk, szóval nagy küzdelem, és érdekes játék lesz" - nyilatkozta a szövetségi kapitány. "Nagyon bizako
2002. 06. 19. 13:12
[FN, euro.hu] Az euró bevezetése egyértelműen sikeres volt, napjainkra a megerősödött közös valuta egyre nagyobb szerepet játszik a világban, mint tartalékvaluta, és egyértelműen hozzájárult az eurózóna államainak gazdasági megerősödéséhez - hangoztatta Ernst Welteke, a Német Szövetségi Bank, a Deutsche Budesbank elnöke kedden Budapesten. A Bundesbank elnöke a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Tanulmányok (Európa 2002 Alapítvány) meghívására érke
2002. 06. 19. 13:05
[FN, euro.hu] A brit bankoknak már az euró bevezetéséről döntő népszavazás előtt meg kell kezdeniük az új valuta megjelenésére való felkészülést, ha időben teljesíteni akarják a pénzügyminisztérium által az új pénz fogadására előírt menetrendet. A brit bankárszövetség számítása szerint azonban ha a britek elutasítják az euró bevezetését a népszavazáson, akkor a szigetországi pénzintézeteket a feleslegessé váló felkészülés miatt több millió font v
2002. 06. 19. 13:00
[FN, MTI-Eco] A német Lufthansa légitársaság 400 millió euró működési nyereségre számít az idén - mondta a vállalat vezérigazgatója, Jürgen Weber szerdán a Lufthansa közgyűlésén Kölnben. A légitársaságnak tavaly 28 millió eurós működési nyeresége volt, a tavalyelőtti 1 milliárd euró után. Az idei előrejelzés megfelel az elemzői várakozásnak. Weber hozzátette, hogy természetesen csak akkor érhető el ez az eredmény, ha a fellendülés folytatódik, a
2002. 06. 19. 12:56
[FN] A focivilág irányító testülete, a nemzetközi labdarúgó-szövetség erősen kritizálta az olasz csapatot a kiesésük utáni hozzáállásuk miatt. A FIFA szóvivője, Keith Cooper azt mondta, az itáliaiak világbajnoki vereségük utáni viselkedése elfogadhatatlan. (Az európai csapatot a dél-koreaiak verték meg a második fordulóban egy a hosszabbításban szerzett, azonnali továbbjutást érő találattal.) A vesztes csapat a bíráskodást okolta a vereségért, mi
2002. 06. 19. 12:47
[FN] Anglia bízik benn, hogy Michael Owen és Paul Scholes is rendbe jön a pénteki brazilok elleni negyeddöntőre. Egyikük sem edzett a csapattal a szerdai napon, de a válogatott szóvivője, Paul Newman szerint csütörtökön már mindketten pályára léphetnek , amikor is a meccs majdani helyszínén, Shizuokában tartják a szigetországiak tréningjüket. Mid a ketten a kezelések miatt hagyták ki a csapattal való közös felkészülést - mondta Newman.
2002. 06. 19. 12:37
[FN] A Lehman Brothers nettó bevétele 31 százalékkal esett vissza a második negyedévben - jelentette a vállalat kedden. Ez igen rossz előjel a banki befektetési üzletág számára, melytől tovább eredmények várhatóak a héten. A társaság gyenge teljesítményét a tavalyi rossz évet követően továbbra is az átvételek és az egyesülések elmaradása okozza. A Lehman a korábbi 430 millió dolláros profithoz képest most csak 296 milliót ért el, ami értékpapíron
2002. 06. 19. 12:20
[FN, MTI-Eco] Fogyasztóvédelem vagy hitelrontás címen ír a pozsonyi Új Szó szerdai számábában arról, hogy hétfőn Szlovákiában a szakhatóság az állítólagos nagyfokú nehézfémtartalma miatt betiltotta a Vénusz napraforgóolaj forgalmazását. A forgalmazó nem zárta ki, hogy pert indít a szakhatóság ellen. "Valószínűleg tévedés, mérési, vagy számítási hiba lehet az oka, hogy a szlovák szakhatóság a határértéket meghaladó mennyiségű nikkelt mutatott ki a
2002. 06. 19. 12:10
[FN, MTI-Eco] Általános vitára alkalmatlannak találta az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága szerdai ülésén Rogán Antal (Fidesz) azon indítványát, amely a hírközlési törvény módosítására irányul az olcsóbb internetezési lehetőség érdekében. Rogán Antal, aki egyben a bizottság elnöke is, kifejtette: nem átfogó törvénymódosításról van szó, csupán arról, hogy a felhasználók garantált áron, havi 2500 forintért internetezhessenek a jövő
2002. 06. 19. 11:22
[FN] A világ második legnagyobb szoftvergyártója, az Oracle 14 százalékos részvényár-növekedést ért el a keddi napon a vártnál jobb utolsó negyedéves eredményeknek köszönhetően. A társaság részvényenként 14 centes hasznot ért el, míg a Wall Streeten csak 12 centre számítottak. Ez az eredmény azonban nem tartalmazza a Liberate Tedhnologies okozta 229 milliós kárt. Egy évvel korábban a vállalat 15 centes profitot könyvelhetett el. A plusz költséget
2002. 06. 19. 11:12
[FN, MTI-Eco] A Hírközlési Döntőbizottság kötelezte a Pannon GSM Rt.-t, hogy a V-fon Rt.-vel kötendő összekapcsolási szerződésben a hírközlési törvény szabályai szerint állapítsa meg a mobil hívások ellenértékét - tájékoztatott a Hírközlési Felügyelet sajtóirodája közleményben. A V-fon Rt. hálózati szerződési ajánlattal kereste meg a Pannon GSM-et. A tárgyalások során azonban nem sikerült megállapodni a V-fon hálózatából indított és a mobil hálóz
2002. 06. 19. 11:07
[FN] Az Európai Bizottság jóváhagyta az Altilaliának szánt 1,4 milliárd eurós átszervezési segédcsomagot, melyet sokan kritizálnak. Az állami tulajdonban lévő olasz szállítóhoz egy hasonló esetben Brüsszel a tavalyra már csődbement Sabena támogatását is engedélyezte. Az unió közlekedési minisztere, Loyola de Palacio úgy döntött, nem kíván hivatalos vizsgálatot indítani a megsegítés ügyében, melynek 62 százalékát az olasz állam vállalta magára, me
2002. 06. 19. 10:57
[FN] A Chrysler autógyártó 23-25 százalékot próbál megtakarítani új modelljein, és üzemeit rugalmasabbá kívánja tenni Észak-Amerikában. A Daimler-Chrysler amerikai egysége, mely több úton próbálja 1,94 milliárd dolláros működési veszteségét ledolgozni, több modell egyesítéséből és a gyárak fejlesztéséből akarja teljesítményét növelni. A csoport elnöke, Dieter Zetsche azt nyilatkozta, 2002-ig 15 százalékkal csökkentik a nyersanyagra költött összeg
2002. 06. 19. 10:42
[FN, MTI-Eco] Olaszországban tovább csökkent a fogyasztói bizalom: júniusra a mutatószám 117,7 pontra csökkent a májusi 118,7 pontról. Az adatot a pénzügyminisztérium finanszírozta ISAE kutatóközpont készít. Májusi adata kétéves mélypont volt, már akkor is jelezve, hogy olaszországi inflációs aggodalmak miatt mind kevésbé várható a lakossági fogyasztás gazdasági növekedést számottevően tápláló növekedése, habár a bizakodók még többségben vannak.
2002. 06. 19. 10:40
[FN, MTI-Eco] Pár nappal a nyári szünidő és a nyaralási évad kezdete előtt pánik kezd úrrá lenni a helyi utazási irodákon: a korábban minden áron utazni vágyó németek az idén igencsak tartózkodóak a helyfoglalásokat illetően, ami csőddel fenyegeti a szolgáltató ágazat egy részét. Az utazási irodák szövetségének elnöke az aggasztó jelenséget az általános bizonytalanságra, a munkahelyekért érzett aggodalomra és a konjunktúrába vetett bizalom gyönge
2002. 06. 19. 10:33
[FN, MTI-Eco] A pozitív változtatási szándék ellenére a Munka Törvénykönyve módosítására tett javaslat messze alatta marad a szakszervezeti elvárásoknak - közölte négy szakszervezeti szövetség vezetője közös közleményben kedden. A szakszervezetek érdekvédelmi munkáját, a munkavállalók érdemi képviseletét szolgáló szabályok az EU-konformitás irányába hatnak. A munkaidő-kedvezmény mértékének visszaállítása és megváltása a szakszervezeti szakértői m
2002. 06. 19. 09:57
Olvasói sztorik