archívum

Megszüntetné a gazdálkodási formák közötti alkotmányellenes megkülönböztetést a nemzeti földalapról szóló törvény módosítására benyújtott kormányjavaslat - hangoztatta Németh Imre agrárminiszter tegnapi parlamenti expozéjában. A kabinet elképzeléseit a koalíciós pártok támogatják, az ellenzék elutasítja. Németh kifejtette: a változtatások azt a célt szolgálják, hogy a földvásárlásban
2002. 06. 27. 08:24
A második legnagyobb amerikai távolsági telefonszolgáltató könyvelési csalása nyomán kisebb pánik alakult ki a tőzsdéken a nap elején, Amerika azonban megnyugtatta a kedélyeket azzal, hogy elindult felfelé, és csak a már megszokott mínuszt produkálta. A kedd este bejelentett hír Japánt sem hagyta érintetlenül, a Nikkei 4 százalékos eséssel alig zárt 10 ezer pont felett. Európában az
2002. 06. 27. 08:21
Az Európai Unió bővítése, a leendő tagállamok elvárásai és az EU lehetőségei álltak a német és a magyar külügyminiszter szerdán Berlinben folytatott egyórás eszmecseréjének a középpontjában. A berlini külügyminisztériumban újságírók előtt Kovács László elmondta: a sevillai EU-csúcsról szólva mindketten fontosnak minősítették azt a döntést, miszerint október végén a brüsszeli rendkívü
2002. 06. 27. 08:04
Hosszabb metrót épít a Medgyessy-kormány, a 4-es metró végállomása ugyanis nem a Keleti pályaudvar, hanem a Bosnyák tér lesz. A több kilométernyi meghosszabbítás 60 milliárd forinttal növeli a költségeket - erről folytatott megbeszélést Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és Demszky Gábor főpolgármester. Azért kell hosszabb pályát építeni, mert különben nem lehet felújí
2002. 06. 27. 07:59
A drog helyett válaszd az életet, válassz pozitív célokat. Legyen a sport, a művészetek a szenvedélyed - ez a fő üzenete a kábítószer elleni küzdelem világnapjának, hetének. Az ENSZ témában készített, tegnap közzétett jelentése elsősorban az intravénás droghasználatra koncentrál. A közös tű, fecskendő használata okozta fertőzések száma riasztóan növekszik, jelenleg főként Kelet-Európ
2002. 06. 27. 07:53
A telnet Magyarország Rt. vezérigazgatója Nemes Dániel bejelentette, hogy jövő hónap közepén távozik a cégtől. A lemondás oka, hogy a tulajdonosokkal néhány stratégiai kérdésben "összeegyeztethetetlenül eltérő álláspontot képviselünk" - áll Nemes üzleti partnereihez írt búcsúüzenetében. •
2002. 06. 27. 07:49
Görgey Gábor kulturális miniszter tegnap - vezetői alkalmatlanságra hivatkozva - visszavonta a Magyar Állami Operaház főigazgatójának és főzeneigazgatójának megbízását. A döntést hivatalosan ma jelentik be, a dalszínház társulati ülésén. Locsmándi Miklós és Győriványi Ráth György bírósághoz fordul, miközben helyüket - értesüléseink szerint - megbízottként Szinetár Miklós korábbi főig
2002. 06. 27. 07:46
Nyugodtan tekint az APEH vezetése a jövő héten kezdődő független informatikai vizsgálat elé, az adóhivatalnál kizártnak tartják, hogy 1998-ban illegálisan adatokat töröltek volna náluk. A pénzügyminiszter által ösztönzött ellenőrzés eredménye szeptemberre várható. •
2002. 06. 27. 07:43
A kormányoldal képviselői az MFB tevékenységét és a Defend Kft. által végzett megfigyeléseket, az ellenzékiek pedig Medgyessy Péter múltját tették szóvá az Országgyűlésben. A bekiabálásoktól sem mentes napirend előtti felszólalásokat a képviselőknek csak mintegy harmada hallgatta végig. •
2002. 06. 27. 07:41
Somody Imre visszavásárolta a Plusssz pezsgőtablettához kötődő összes jogot. A nosztalgia érthető, de kevés az üdvözüléshez, mert a termék csúcsmenete óta jelentősen átalakult a vitaminpiac, sok-sok erős versenytárssal.
2002. 06. 26. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX szerdán a 314,1 pontos csökkenést követően 7241,53 ponton zárta egész napos ámokfutását, melyet a WorldCom-nál kirobbant botrány okozott. A forgalom 7,5 milliárd forint volt. A várakozásoknak megfelelően súlyos veszteségekkel nyitottak szerdán a fő New
2002. 06. 26. 16:40
Gál J. Zoltán közleményben reagált a Magyar Hirlap értesülésére, mely szerint a Fidesz vizsgáló bizottság felállítását tartaná indokoltnak, hogy az vizsgálja ki, megfelelnek-e a valóságnak azok az adatok, amelyeket Medgyessy Péter miniszterelnök a vagyonnyilatkozatában feltüntetett. A kormányszóvivő a közleményben kategórikusan cáfolja a kormányfőre vonatkozó vádakat.
2002. 06. 26. 16:35
Ősztől a tv2-n Big Brother hazánkban is figyeli a kiválasztottak csoportját - és vele együtt az egész ország. Az RTL Klubbal vívott harcban alulmaradt tv2 ettől a showtól reméli a nézők visszaszerzését.
2002. 06. 26. 16:20
[FN, Origo] A Washington University kutatóinak most megjelent tanulmánya arról számol be, hogy a mobilhasználat nem idéz elő daganatos megbetegedéseket. A kísérleti állatokként szolgáló patkányok két éven át napi négy órát "telefonáltak" (kivéve a hétvégi napokat), azaz ennyi időre tették ki őket a készülékek által keltett sugárzásnak, a két leggyakrabban használt frekvencián. Az eredmények szerint semmilyen tumorfajta megjelenése nem áll szignif
2002. 06. 26. 15:32
[FN, MTI-Eco] A gazdasági növekedés üteme tovább lassult az első negyedévben, nemzetközi összehasonlításban viszont még mindig magas - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölt összefoglalója. A jelentés megállapítja, hogy a főbb gazdasági ágazatok havi termelési adatai már az első negyedéven belül is élénkülést jeleztek. Ez a tendencia áprilisban folytatódott. A külső és belső pénzügyi egyensúly gyorsuló ütemben romlott. Az in
2002. 06. 26. 15:18
[FN, euro.hu] A megélhetés költségei az eurózónán belül Finnország után Írországban a legmagasabbak - derül ki a dublini kormány megbízásából készült felmérés adataiból. A vásárlóerő-paritáson alapuló kutatás szerint Írország 1995-ben még csak a nyolcadik, 1999-ben pedig a negyedik legdrágább ország volt a valutaunió 12 tagállama között. Ezzel szemben 2002 februárjára a szigetországban már a második legmagasabbak a megélhetés költségei, így Írors
2002. 06. 26. 14:29
[FN, MTI-Eco] A várakozásnak megfelelően változatlanul hagyták a jelenleg érvényes, névleg napi 21,7 millió hordós kínálatot engedélyező kvótát a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) szakminiszterei szerdai bécsi ülésük nem hivatalos első tanácskozásán. A miniszterek új főtitkárt is jelöltek a kartell élére. A csoport egyezségre jutott arról, hogy Ali Rodriguez helyébe az ugyancsak venezuelai Alvaro Silva léphet az OPEC főtitkári posztjá
2002. 06. 26. 14:17
[FN, MTI-Eco] A Deutsche Bank 62 millió részvény, az összes forgalomban lévő részvény tíz százalékának a visszavásárlását tervezi. A jelenlegi alacsony árfolyam kiváló alkalmat kínál a részvények visszavásárlására, és ezt a bank nem is kívánja elszalasztani. A visszavásárlást portfóliótisztító részesedés eladásokból származó bevételekből tervezik finanszírozni. A visszavásárlás pozitív hatással lesz a Deutsche Bank egy részvényre eső nyereségére.
2002. 06. 26. 13:39
[FN, MTI-Eco] Csökkenti a motorbenzin és a gázolaj árát a Mol Rt. pénteken, miután jelentősen gyengült az elmúlt másfél hétben a dollár a forinthoz képest - tájékoztatta a Mol Rt. szerdán az MTI-t. A motorbenzinek ára literenként 4 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal csökken pénteken. Ugyanakkor július elsejétől növekszik az üzemanyagok jövedéki adója. Így az árak csak jövő hét hétfőig lesznek érvényesek, amikor a motorbenzineknél 13,1 forint
2002. 06. 26. 13:19
[FN, MTI-Eco] Már ezen a héten elérheti a dollárparitást az euró - mondta szerdán az EU pénzügyi biztosa. Ez már szerdán majdnem bekövetkezett, de később enyhe negatív korrekcióban kissé visszasüllyedt az euró. Pedro Solbes madridi rádiónyilatkozatában azt mondta, hogy a közös pénz újkeletű meredek erősödése - jóllehet az exportra hatással lehet - középtávon jó eséllyel nem érinti hátrányosan a valutauniós gazdaságot. A dollárparitásról azt mondt
2002. 06. 26. 13:04
[FN] A törökök edzője igazi diplomataként viselkedett, amikor a brazilok elleni összecsapás előtt nyilatkozatot adott. "A foci a barátság, a szeretet és béke terjesztője" - nyilatkozta Senol Gunes. "Imádjuk a brazilokat. A múltban minden meccsüket megnéztük, és drukkoltunk nekik. A játékosok, bármi legyen is a végeredmény, barátságban jönnek majd le a pályáról. A világbajnokság bebizonyította, hogy nincsenek többé kis csapatok. Mid a kettő csap
2002. 06. 26. 12:50
Olvasói sztorik