archívum

[FN, MTI-Eco] "A következő években nem látok lehetőséget arra, hogy a forint jelenlegi árfolyamsávjának közepén, illetve a sáv szélességén változtassunk" - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter szerdán a külpiaci értekezleten Budapesten. A pénzügyminiszter kérdésre válaszolva kijelentette: a forint jelenlegi pozíciója nagyjából megfelelő és azt nem kívánják gyengíteni. Hozzátette, hogy a jegybank inflációs céljainak teljesítésében nem az árf
2002. 06. 26. 12:49
[FN, MTI-Eco] Jó esély van arra, hogy 2003 tavaszán Magyarország aláírja az európai uniós csatlakozási szerződést, ha decemberig teljesíti valamennyi, az integrációval összefüggésben vállalt ígéretét - mondta Balázs Péter, a Külügyminisztérium (KüM) külgazdasági és integrációs államtitkára szerdán Budapesten. A KüM és a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) által szervezett külpiaci értekezleten az államtitkár jelezte, hogy en
2002. 06. 26. 12:34
[FN] A 2002. évi világbajnokságon való gyenge szereplést követően Portugália Oliveira helyett új edző után néz a válogatottnak. A döntést Gilberto Madail, a portugál futballszövetség elnöke jelentette be a keddi napon. "Szövetségünk úgy döntött, nem maradhat állásában" - nyilatkozta Madail. A szerződés felbontásának anyagi vonzatai idáig tisztázatlanok. A portugál törvények értelmében, amennyiben Oliveirát eltávolítják a nemzeti tizenegy éléről,
2002. 06. 26. 12:24
[FN, euro.hu] Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy tiltsák be a húsz szálnál kevesebb cigarettát tartalmazó cigarettadobozok árusítását az Európai Unióban. A brüsszeli javaslat megvalósítása azt jelentené, hogy a Nagy-Britanniában és Dániában igen kedvelt 10-es csomagolású cigaretták eltűnnének a forgalomból. A Bizottság azzal érvel a beszüntetés mellett, hogy a kisebb és olcsóbb csomagolású cigaretták csak azt segítik elő, hogy a fiatalok rá
2002. 06. 26. 12:17
[FN] Ahn Jung-Hwan annak ellenére nem megy vissza a Perugiához, hogy a klub visszavonta korábbi döntését, miszerint nem tartanak igényt a játékosra. A focistát az után tették ki az olasz élvonalbeli csapatból, hogy Olaszországot egy aranygóllal búcsúztatta a világbajnokságtól. A Perugia elnöke azonban meggondolta magát, és módosította döntését, de a játékos ügynöksége, az ePlayers ezzel nem törődött, és jelenleg másik európai klub után néz az áz
2002. 06. 26. 12:16
[FN, euro.hu] Az eredeti olasz parmezán sajtot az olcsó utánzatokkal szemben védetté kell nyilvánítani - mondta ki ítéletében az Európai Bíróság. Az olasz parmezánkészítők szövetsége egy évvel ezelőtt nyújtott be panaszt az Európai Közösségek luxemburgi székhelyű bíróságához azt kifogásolván, hogy a parmezán márkanévvel gyenge minőségű utánzatok élnek vissza. •
2002. 06. 26. 12:14
[FN] A német labdarúgó válogatott lengyel származású csatára, Miroslav Klose megütötte bordáját a Dél-Korea elleni keddi elődöntőn, de várhatóan a vasárnapi döntőre felépül. A játékost, aki 5 góljával az aranycipő megnyerésére is esélyes, a 70. percben kellett lecserélni az 1-0-s győzelemmel végződő utolsó előtti mérkőzésen . A csapat segédedzője, Michael Skibbe azonban úgy véli, a gólerős játékos részt vehet Németország immár hetedik vébédöntőjé
2002. 06. 26. 12:04
[FN, MTI] Több tízezer szurkoló fogadta a dakari Léopold Sédar Senghor repülőtéren a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjéig jutó szenegáli válogatottat. A drukkerek énekkel és tánccal köszöntötték a gépből kilépő hősöket. Az ünneplők között ott volt Abdulaye Wade köztárasági elnök, valamint a kormány több tagja. A csapat a vezetőkkel együtt az elnöki palotához hajtott, ahova a szimpatizánsok is követték őket. "Ez életem egyik legszebb napja. A
2002. 06. 26. 11:49
[FN] A Palm Inc. kedden azt jelentette, hogy a tavalyi évhez képes csökkent működési vesztesége, és ez megfelel a Wall Street előrejelzésének. A világ elsőszámú kézi-számítógépeket gyártó vállalata 16,2 millió dolláros veszteséget halmozott fel, részvényenként 3 centet a május 31-éig tartó három hónapban. 2001-ben a társaság 153,6 milliós deficitet szenvedett el, értékpapíronként 16 centet. A cég úgy vélte már most nyereséges lehet, azonban jele
2002. 06. 26. 11:42
[FN] Dél-Korea gazdasága valószínű több mint 6 százalékkal növekszik majd ebben az évben, köszönhetően a világbajnokságnak, mely felgyorsította fejlődés ütemét. A gazdasági és pénzügyminisztérium Szöulban jelentette be, hogy a korábbi 5 százalékos előrejelzésnél jobb eredményre számítanak. "A lendület kitart a második félévben is" - véli a minisztérium, mely arra is ígéretet tett, hogy lényegi változtatást már nem hajtanak végre a pénzügyi politi
2002. 06. 26. 11:25
[FN] Nagy-Britannia legnagyobb elektronikai termékek értékesítésével foglalkozó vállalata, a Dixon nyereség-növekedést ért el a PC és mobileladások visszaesése ellenére is. A PC World, a Currys és a The Link üzlethálózatok tulajdonosa 7 százalékkal, 297,2 millió fontra tudta növelni profitját az áprilissal végződő pénzügyi évben. A házi elektronikai felszereléseket árusító Currynek köszönhető leginkább a jó eredmény, miközben a PC World növelni t
2002. 06. 26. 11:10
[FN] Nagy-Britannia államkincstárénak kancellárja, Gordon Brown jelezte, hogy támogatná a Bank of England döntését, amennyiben az megemelné az irányadó kamatot. A kancellár a Manison House-ban tartott éves beszédében közölte ezt, ami jelentősen befolyásolhatja a pénzintézet döntését, hogy a történelmi alacsonyságú 4 százalékról végre elmozdítsa a kölcsönadási rátát. Brown továbbá azt is kijelentette, a font jelenlegi gyengülése az euróval szemben
2002. 06. 26. 10:57
[FN] A Vivendi Universal kedden arról számolt be, hogy továbbra is Jean-Marie Messier marad a francia médiacsoport vezérigazgatója. A vállalat továbbá visszautasította a Messier irányába elhangzott kritikákat, melyet az egyik frissen távozott vezetőségi tag fogalmazott meg. Bernard Arnault, az LVMH vezérigazgatója néhány órával a testületi ülés előtt lemondott igazgatói posztjáról, hogy ezzel nyomást gyakoroljon a tanács tagjaira, Messier elküldé
2002. 06. 26. 10:41
[FN] A Micron Technology részvényei 9 százalékot veszítettek értékükből kedden, miután a világ második legnagyobb memória-chipeket gyártó vállalata váratlanul veszteséget szenvedett el chipek áresése miatt. A 6 centes nyereség-előrejelzéssel szemben a társaság 4 centes deficitet gyűjtött be értékpapíronként. Tavaly ilyenkor a cég 50 centes veszteséget halmozott fel papíronként. "A személyi számítógépek piaca továbbra is gyengélkedik, és nincs arr
2002. 06. 26. 10:15
[FN] Az Easy Jet Plc. az Airbus SAS és a Boeing Co. repülőgyártókkal tárgyal 120 új gép megvásárlásáról - állítják az ügyben érdekeltek. Ez a 6 milliárdos üzlet az év legnagyobb légi ipari befektetése lehet. A hír igen jól jött a Boeingnek, miután Európa második legnagyobb olcsón szállító légitársasága felvásárolta a Go Fly Ltd. riválisát, és ezért lemondott egy 75 gépre vonatkozó megállapodást. Az EasyJet azért vette meg a Go-t, hogy meszerezze
2002. 06. 26. 10:04
[FN] Szerdán 286,97 pontos eséssel 7268,57 ponton nyitott a BUX. Súlyos árfolyamkövetkezményeket jósoltak szerdán elemzők azután, hogy a WorldComnál, a második legnagyobb amerikai távolsági telefon- és adatszolgáltató cégnél előző nap csaknem 4 milliárd dolláros könyvelési csalás derült ki, ami az Enron tavalyi csalárd csődje után várhatóan végképp romba dönti a befektetői bizalmat.
2002. 06. 26. 09:54
Mintegy 1,5 milliárd forinttal csökkenti a Mol gázüzletágának veszteségét az ipari nagyfogyasztók szűk körének júliusi 5,2 százalékos gázáremelése áll a Mol Rt. közleményében. A 2002-re várható, összes gázüzleti veszteséget a Mol egyelőre nem hozta nyilvánosságra, azt előreláthatóan majd az első fféléves számok tükrében mondják meg... •
2002. 06. 26. 09:45
Bárki is szerzi meg a Stollwerck Budapest Kft.-t, szakértők szerint, a befektető mindenképp jól jár majd. Hazánkban ugynais a fogyasztás éves szinten 3-4 százalékkal növekszik, ami az EU átlagnál is jobb, hiszen ott gyakorlatilag stagnál ez a mutató. Továbbá, ha figyelembe vesszük, hogy a csatlakozással kedvezően alakulhat majd a hazai jövedelmek mértéke is, akkor ezen jelek feltétle
2002. 06. 26. 09:43
A brit trónörökös fia rendkívül dühös, mivel az ABC amerikai tévétársaság "Apák és fiúk" címmel filmet készített az életéről, s a tervek szerint a leleplező művet októberben mutatnák be. A Buckingham Palota szerzett egy kópiát és nagyon nem tetszett nekik, ahogy Williamet ábrázolják. •
2002. 06. 26. 09:40
[FN] Európa legnagyobb telekommunikációs alkatrészeket gyártó vállalata, az Alcatel SA veszteségre számít a teljes évre nézve, miután megrendelői kevesebbet költöttek a cég termékeire. Míg a társaság korábban még nyereségre számított, most a forgalmában is visszaesést jelez előre. A Credit Lyonnais Securities egyik elemzője, Susan Anthony szerint az iparágban költség-megtakarítási intézkedéseket kell véghezvinni, hogy a rossz időszak után végre f
2002. 06. 26. 09:39
A közüzemek - közalkalmazotti státust nem élvező - dolgozóinak bérrendezésére tesz javaslatot az őszi bértárgyalásokon az Automóm Szakszervezeti Szövetség. A követelt bérrendezés mintegy 250 ezer munkavállalót érintene. A konföderáció tagszervezeteinek munkavállalói részéről több jelzés is érkezett, amelyben nehezményezték, hogy az új kormány - miközben rendezte a közalkalmazottak bé
2002. 06. 26. 09:32
Idén Kanada a házigazdája a világ legfejlettebb államai és Oroszország hagyományos éves csúcsértekezletének, amely szerdán kezdődik. A tavalyi genovai csúcs viharai nyomán a vendéglátó ország kormányfője, Jean Chrétien úgy döntött, a világtól elzárva, a kanadai Sziklás-hegységben rendezik meg a G8-as találkozót. •
2002. 06. 26. 09:28
A Szovjetunió illetékes szervei előtt az akkori Magyarországon semmilyen titok nem lehetett. A KGB természetesen szorosan együttműködött a Medgyessy Péternek is munkát adó magyar titkosszolgálatokkal. De nem csak a szovjetek előtt nem voltak titkaink, hiszen a csatlakozásunk előtt a nyugati világ is teljesen átvilágította a magyar gazdaságot - mondta Szűrös Mátyás, hazánk egykori ide
2002. 06. 26. 09:19
Ma kezdi tárgyalni a Tisztelt Ház a Nemzeti Földalapról szóló törvény és a földtörvény módosító javaslatait. Várhatóan komoly vita bontakozik ki a javaslatokkal kapcsolatban, ezért a július 16-i végszavazásig - bár ennek kicsi a valószínűsége - még akár meg is változhatnak a beterjesztett módosítások. A kormánypártok nem titkolt célja, hogy a gazdasági társaságoknak a családi gazdasá
2002. 06. 26. 09:16
Olvasói sztorik