Szétesett a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum párt: a Harmadik Oldal Magyarországért (HOM), a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) és a Zöld Demokraták ugyanis kiléptek a pártszövetségből - írja a Népszabadság.
A német autópályákat igénybe vevő kamionosok 8-9 százaléka bliccelt az új év első napjaiban. A 12 ezer kilométer hosszú, eddig ingyenes német sztrádahálózat használatáért idéntől kell fizetni.
A kormány összesen 1,2 millió amerikai dollárral kíván hozzájárulni a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa nyomán létrejött nemzetközi segélyezési programhoz, amit különböző szervezetek további 1-2 millió dollárral egészítenek ki - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn.
Ha Szerbia hamarosan nem tartóztatja le a Hága által háborús bűnökkel vádolt személyeket, akkor hosszú időre elfelejtheti az EU-hoz való csatlakozásról és a Békepartnerség programba való bekapacsolódásról szóló tárgyalásokat - állítja Rasim Ljajic, Szerbia és Montenegró kisebbségi és emberi jogi minisztere.
Egyértelműen rossz évet zárt 2004-ben a baromfiágazat. Bár a belföldi fogyasztás 10 százalékkal nőtt, de jelentősen csökkentek az árak és az export is visszaesett - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára.
A harmadik negyedévi nettó pénzügyi megtakarítás csupán 3 milliárd forint volt, szemben a 2004 első negyedévi 40,2 milliárddal és a második negyedév 88,8 milliárd forintjával - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján hétfőn közzétett adatokból.
Jól teljesített tavaly a bukaresti értéktőzsde (BVB): vezető indexe, a legforgalmasabb részvényeket tömörítő BET-mutató 114 százalékkal növekedett az előző évhez képest, a cégek piaci tőkeértéke 9 milliárd euróra nőtt és a részvények száma a teljes tőzsdei kereskedésben 60-ra emelkedett.
Nyereményjátékunkban Husz Mariann: Tükörvilágom – Bolyongtam a Föld nevű bolygón című könyvét az alábbi e-mail című olvasóink nyerték: trostelpeter@axelero.hu rea.szabo@freemail.hu krisztina.bartalis@vodafone.com Gratulálunk nyerteseinknek!
A Világbank megduplázhatja, vagy a háromszorosára is emelheti azt a 250 millió dolláros összeget, amit az Indiai-óceán menti országoknak újjáépítésre szándékozik nyújtani - jelentette be James Wolfensohn, a Világbank elnöke.
Az Európai Unió január 1-jén kezdődött széndioxid-kibocsátási jogkereskedelmében 2-3 százalékos hiány mutatkozik a kibocsátási jogokban a várható kibocsátáshoz képest.
Az idén folytatódik az M0-ás Budapestet elkerülő körgyűrű építése és megkezdődik az északi híd megvalósításának előkészítése - közölte a Nemzeti Autópálya Rt.
A módosult adózási rend mellett minden bizonnyal az adótábla változásai és az igényelhető kedvezmények körének megváltozása jelentik 2005-ben a legnagyobb kihívást a magánszemélyeknek.
A Kínai Állami Olajipari vállalat (CNPC) első számú vezetőjének semmilyen információja nincsen arról, hogy ajánlatot kaptak volna a Juganszknyeftegazban való kisebbségi részvételre - közölte a CNPC nemzetközi részlegének szóvivője.
Január 1-jétől Szabó György, a Sanoma Budapest vezérigazgatója tölti be a Sanoma Magazines International (SMI) közép-európai régió vezérigazgatói tisztjét, miután a nemzetközi magazinkiadó átalakította szervezetét.
Darázsfészekbe nyúl, aki kívülállóként közeledik a hazai felsőoktatás helyzetéről szóló vitákhoz. Mit érzékel ebből a forrongásból az IT-szektor? Kevesebbet tudnak a most végző IT-szakemberek, vagy csak a szemléletük változott?
A miniszterelnök Somogyi Zoltánt nevezte ki a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH) elnökének Kolber István regionális fejlesztésért, felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter javaslatára.
Szász Károlyt gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a rendőrség - mondta el az egykori PSZÁF-elnök jogi képviselője, azt azonban a hatóságok nem közölték, hogy melyik ügy miatt.
Az államháztartás többlete decemberben több tízmilliárd forinttal több volt a vártnál, így teljesülhet a tavalyi évre terevezett deficitcél - erősítette meg a hétfőn megjelent sajtóinformációt a pénzügyminisztérium sajtófőnöke, Pichler Ferenc.
A Malév 2003-ban megkezdett flottacseréjének keretében hétfőn hangárba húzták az utolsó Boeing 737 Classic típusú repülőgépet, ezzel a légitársaság repülőgépeinek átlagéletkora közel kilenc évről három évre csökkent.