archívum

[FN, MTI-Eco] Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének meggyőződése, hogy az Európai Unióba belépni készülő tíz ország lakossága 2004 júniusában már részt vehet az európai választásokon. Prodi a La Stampa című napilapban hétfőn megjelent interjújában elmondta: a bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy a decemberi koppenhágai csúcstalálkozón zöld utat kapjon a csatlakozáshoz a tíz jelöltország. Prodi úgy véli, a decemberi zöld jelzé
2002. 08. 12. 13:40
[FN, euro.hu] A német központi bank szakértői szerint a márka papírpénzeit átlagosan kétszer-háromszor több ideig lehetett használni, mint az euró vékonyabb bankóit. A Bundesbank szakemberei nem véletlenül kifogásolják az új bankjegyek minőségét, ugyanis a közös európai valuta év elejei bevezetése óta 50 millió euróbankót kellett a központi banknak bezúzatnia, mert azok nem bírták a mindennapos használatot. Sok euróbankót alig három hónapig lehet
2002. 08. 12. 13:31
[FN] Az első félévben 8,4 milliárd új külföldi befektetés érkezett Oroszországba, 25,2 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben - jelentették az orosz állami statisztikai bizottságban hétfőn. Az összeg nem tartalmazza a bankkölcsönöket és az Oroszországban külföldi érdekeltségek termelte és visszaforgatott összegeket. Július 1-én az összes külföldi beruházás értéke 38,1 milliárd dollár volt Oroszországban. Az első félévi új külföldi befekte
2002. 08. 12. 13:27
[FN, MTI-Eco] Oroszország olaj-kivitele 24 százalékkal nagyobb volt az első félévben, mint a tavalyi első félévben, olajtermékből pedig 5,6 százalékkal exportáltak többet - jelentették az orosz állami vámbizottságban hétfőn. A nyugat- és a közép-európai országokba 7,7 százalékkal 72,1 millió tonnára, azaz napi átlagban 2,92 millió hordóra nőtt az orosz olajexport a tavalyi első félévi 66,9 millió tonnáról, azaz napi 2,71 millió hordóról. A tizenk
2002. 08. 12. 12:56
Fordult a kocka a nemzetközi részvénypiacokon a múlt héten. Ezúttal remekeltek az amerikai és nyugat-európai indexek, míg térségünk feltörekvő országaiban lefelé mozdultak az árfolyamok.
2002. 08. 12. 12:50
[FN, InfoStart] A hatóságok fokozták az Egyesült Államok egyik jelképének számító San Francisco-i Golden Gate híd esetleges terrorista támadás elleni védelmét. Kalifornia szövetségi állam országúti járőrei, a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI), a parti őrség és a szövetségi légi irányítás más intézményekkel együttműködve igyekszik elkerülni, hogy a híd a tavaly szeptember 11-i, New York-i és washingtonihoz hasonló terrorista támadás áldozatává válj
2002. 08. 12. 12:00
[FN, HWSW] Helyi piacelemzők szerint Tajvan első négy memóriagyártója 309,45 millió dolláros veszteséget ért el az első félévben. Az első helyen álló Macronix International Co. Ltd. vesztesége egymagában 212,55 millió dollár volt. A Macronix arra számít, hogy éves vesztesége 300 millió dollár körül lesz, mivel a cég előrejelzései szerint a piac a második félévben is enyhe marad. A Winbond Electronics Corp. 59 millió dolláros veszteséget realizált
2002. 08. 12. 11:35
[FN, HWSW] Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója befektetőknek elmondta, hogy az egyre korosodó mobiltelefonok lecserélésének kényszere ellensúlyozni fogja az amerikai és európai gazdaságok bármilyen gyengülését, így a Nokia el fogja tudni érni egész éves pénzügyi célkitűzéseit. A finn óriásvállalat első embere egy befektetői konferencián amerikai pénzügyi menedzsereknek elmondta, hogy a Nokia második féléves forgalmát jelentősen fogják jav
2002. 08. 12. 11:22
[FN, MTI-Eco] A német RWE közüzemi konszern működési eredménye 8,7 százalékkal 2,17 milliárd euróra emelkedett az idei első félévben az előző év első felével összevetve. Ez az elemzői várakozások alsó széle. A nettó nyereség 0,818 milliárd euró lett, 11,1 százalékkal több az előző évi első félév 0,736 milliárdjánál, meghaladva az elemzői várakozásokat. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 4,3 százalékkal csökkent, 3,479 milliárd euróról 3,329 milliárd
2002. 08. 12. 10:59
[FN] A lengyel Kincstárügyi Minisztérium hivatalos közleménye szerint a Richter Gedeon Rt.-t nyilvánították a GZF Polfa gyógyszergyár privatizációs tendere győztesének - közölte a Richter hétfőn a BÉT honlapján közzétett nyilatkozatában. A szerződést a Mazowiecki Vajdaság megbízottjával egy később egyeztetett időpontban írja alá a magyar gyógyszergyár. A Richter Gedeon Rt. minden további ezzel kapcsolatos információt a szerződés aláírását követő
2002. 08. 12. 10:26
[FN] A mezőgazdasági termelői árak az idén júniusban 7,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, míg az első félév átlagában 10,7 százalékkal csökkentek az árak az előző év azonos időszakához képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal hétfői jelentésében. Tavaly júniusban a mezőgazdasági termelői árak 18,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, míg az első félév átlagában 22 százalékkal nőttek 2000 első félév
2002. 08. 12. 10:21
Több tényező is befolyásolja majd a héten a New York-i tőzsde irányadó mutatóit és a kereskedők ezért szerfölött visszafogottan nyilatkoznak a kilátásokról – közölte az MTI-Eco. A jövő hét minden valószínűség szerint legfontosabb trendalakító eseménye az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) keddi ülése lesz, de még tart a negyedéves gyorsjelentések időszaka [...]
2002. 08. 12. 10:10
[FN] Hétfőn 66 ponttal alacsonyabban, 6942,14 ponton nyitott a BUX. Ezzel összhangban a részvényárak csökkenésére, mások viszont annak változatlanságára számítanak a hétfői kereskedésben a BÉT-en - mondták el tőzsdei szakértők. A tokiói értéktőzsde igen csekély forgalomban esett hétfőn. A veszteségeket a fejlett technológiai és egyéb nagy részvények vezették, mert elenyészett a remény, hogy a Fed újabb kamatcsökkentésre készülne. A 225 válogatott
2002. 08. 12. 10:09
[FN] Az Antenna Hungária Rt. (AH) az idén az első félévben 453,467 millió forint adózott eredményt ért el, szemben az előző év első hat hónapjában elkönyvelt 2,301 milliárd forintos adózott veszteséggel - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde Rt. internetes oldalán hétfőn. A magyar számviteli elvek (HAS) alapján készített, konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint az AH nettó árbevétele 5,3 százalékkal, 12,09 milliárd forintra nőtt. A
2002. 08. 12. 09:55
[FN] Az Egis csoport üzleti évének első háromnegyed évében 5,437 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami 6,7 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakának adatától - közölte a társaság hétfőn a magyar számviteli szabályok szerint készült gyorsjelentésében. A konszolidált árbevétel 2,9 százalékkal emelkedett, 56,974 milliárd forintot tett ki a 2001. október 1-től 2002. június 30-ig terjedő üzleti háromnegyed évben. Az anya
2002. 08. 12. 09:40
[FN, MTI-Eco] A fiskális politika elsősorban a fenntartható gazdasági növekedés érdekében középtávon semleges, némileg keresletszűkítő hatást kíván elérni - derül ki az európai uniós csatlakozást elősegítő középtávú, 2002-2005 közötti időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai programból. A program szerint a fiskális politika fő törekvése, hogy mérsékelje az államháztartás forráslekötő hatását a makrogazdasági stabilitás fenntartása, a dezinfláció alá
2002. 08. 12. 09:03
[FN] Ingvar Kamprad, az IKEA 76 éves alapítója bejelentette: három fia kész átvenni a bútorbirodalom vezetését, ezzel végetvetve a cég további sikere körüli bizonytalanságoknak. A svéd társaság. A több mint 13 milliárd dollárosra becsült vagyonnal rendelkező üzletember arra számít, hogy a jelenleg 22 országban 154 áruházat működtető lánc tíz év alatt duplájára nőhet. •
2002. 08. 12. 08:51
Ismét magyarországi szakembereket nevezett ki a multi-nacionális kereskedelmi kon-szern, a Metro AG két régióbeli társaságának vezetőségébe. A nagykereskedelmi lánc kiépítését ezúttal Romániában és Ukrajnában irányítják hazai szakértők. Az itthon jelenleg mintegy háromezer főt foglalkoztató magyar leányvállalat eredményességét jelzi, hogy miután részt vehetett a bulgáriai és a horvát
2002. 08. 12. 08:36
Medgyessy Péter szerint szólnak érvek a 2004-es előrehozott választások mellett és ellen is. "Lehet, hogy a négy évre szóló felhatalmazással rendelkező kormány hatékonyabban kezdhetné el az ország uniós éveit. Egy akkora sorsforduló, mint a csatlakozás, a rengeteg jó mellett hoz váratlanul nehéz pillanatokat, szituációkat is" - fogalmazott a miniszterelnök. "Ám amellett is szólnak ér
2002. 08. 12. 08:31
A Magyar EU-bővítési Üzleti Tanács (HEBC) legfrissebb jelentésében egyenlő esélyű roma foglalkoztatási program indítását javasolja a kormánynak. A hazai össztermék kétharmadát adó nagyvállalatok szövetsége szerint a kabinet a közbeszerzési pályázatoknál megkövetelhetné a szerződő felektől, hogy valamennyi foglalkoztatási kategóriában alkalmazzák a romákat. A Magyarország EU-csatlakoz
2002. 08. 12. 08:26
Továbbra is az áfavisszaéléssel lehet a leginkább rajtaveszteni: az első félévben feltárt 52,7 milliárd forint adóhiány 72 százalékát az általános forgalmi adó adta - számolt be a Magyar Hírlapnak a tapasztalatokról Ferenczi Judit, az APEH főosztályvezetője. A kis cégek számláit gyakran ellopják, sok veszteséges cég valójában nyereséges, az ingatlanberuházók és -forgalmazók számlái n
2002. 08. 12. 08:19
Az általános és középiskoláknak mindössze 11 százaléka felel meg a higiénés előírásoknak, több mint ezer iskolában pedig kimondottan balesetveszélyesek a körülmények. Egyes intézményekben a tetőről hullik a cserép, másokban a homlokzatról a vakolat, töredezettek a lépcsők, de találtak olyan épületet is, amely süllyed, vagy átázott falaiban ráz az áram. Az épületekben a nyílászárók 70
2002. 08. 12. 08:11
Olvasói sztorik