archívum

A terrortámadás évfordulójához érkezvén érezhetően nő a feszültség a tőzsdéken - és a lelkekben is, jóllehet a kedvezőtlen konjunkturális helyzetnek a tavalyi tragédia legfeljebb csak katalizátora lehetett.
2002. 09. 06. 13:20
A Pick Szeged Rt. felügyelő bizottsága csütörtöki ülésén Váradiné Nádasi Magdolnát választották elnöknek - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. A Pick felügyelőbizottságának korábbi elnöke, Vértes András július 24-i hatállyal mondott le tisztségéről.
2002. 09. 06. 13:02
[FN] Az Air France szeptember 6. és 9. között hirdetett pilótasztrájkja miatt a Malév három-három járatát törölte pénteken és szombaton - közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint szeptember 6-án a francia légitársaság által üzemeltetett MA 6553-as, MA 6559-es és az MA 6558-as járatot törölték. Ehhez hasonlóan szeptember 7-én nem közlekedik az MA 6552-es, az MA 6559-es és az MA 6558-es járat. A közlemény szerint a Malév többi p
2002. 09. 06. 12:58
Az InfoRádió értesülései szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Szalay Gábor az a politikus, akinek irata helyett csak egy helyettesítő karton található az irattárban. Az eredeti 6/A jelű kartonon az szerepel, hogy a III/II csoportfőnökség be akarta szervezni a szabaddemokrata politikust, ám a beszervezési kísérlet meghiúsult. Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke a testület hétfői ülésére meghívja
2002. 09. 06. 12:37
A Nokia ma mutatta be legújabb mobiltelefonját, amelyben az új kinézetű billentyűzet mellett helyet kapott egy beépített kamera is. A 3650-es jelzés mutatja, hogy minden bizonnyal a 3-as sorozatban megtalálható kis női telefonok utódjának szánja. A készülék GSM alapú, és elsősorban az amerikai piacra szánták, ahol a T-Mobile, Cingular Wireless és az AT&T Wireless a jövő év elejétől már árusíthatja ügyfeleinek. •
2002. 09. 06. 12:13
[FN, MTI-Eco] Amerikai eladásainak felélénkítése miatt a McDonald's franchise-partnerei diszkont menü bevezetését tervezi és a régebbi üzletek átépítését fontolgatják - jelentette online kiadásában a Wall Street Journal. A McDonald's Corp. vezetői arra kérik a társaság franchise-partnereit, hogy mérlegeljék olyan menürendszer összeállítását, melyben 10 tételt is 1 dollár alatti áron kínálnak. Jelenleg az amerikai piac egyes részein már zajlik ily
2002. 09. 06. 11:46
Tony Blair, a brit miniszterelnök biztosította támogatásáról Georg W. Busht az Irak elleni harcban. A BBC-nek adott interjújában kijelentette, országa még véres áldozatokra is hajlandó az Irak elleni háborúban, hogy az USA és Nagy-Britannia között fennálló különleges kapcsolatot fenntartsák. "Tudniuk kell, hogy készek vagyunk a bevetésre, ha a vadászat ideje elkezdődik." - mondta Blair.
2002. 09. 06. 11:30
Szakértői vélemények soráról számolt be a Magyar Nemzet a bíróságon abban a perben, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök indított ellene az ügynökmúltjáról közölt írások miatt. Az újság képviselője nem mutatta be a szakértő anyagot, a tanúk meghallgatásához pedig zárt tárgyalást kért. A kormányfő azt kifogásolja, hogy ügynöknek nevezték és besúgói munkával vádolták. A Magyar Nemzet ügyvédje elmondta, hogy számos szakértőt is meghallgattak, miel
2002. 09. 06. 11:18
Boros Imre az MDF frakcióülés kezdetén közölte, hogy önként távozik. A volt PHARE-minisztert már a hét elején felszólította az MDF elnöksége a frakció elhagyására, akkor azonban Boros úgy nyilatkozott, hogy nem teszi meg. A képviselő azért kényszerült távozásra, mert a Mécs-bizottság szerint a rendszerváltás előtt együttműködött a titkosszolgálatokkal, és korábban aláírt egy nyilatkozatot az MDF-ben, mely szerint nem szolgált a III-as ügyosztály
2002. 09. 06. 11:13
Péntektől hétfőig részleges sztrájk okozhat súlyos fennakadásokat az Air France külföldi és hazai forgalmában. A francia légitársaság pilótái béremelési követelésük kikényszerítése céljával döntöttek a 30-40 százalékos munkabeszüntetés mellett - közölte az MTI-Eco. A társaság valamennyi pilótaszervezete egyhangú szavazással határozott arról, hogy az Air France hosszú és középtávú külföldi útvonalain 62-52 százalékos üzemidőben dolgoznak, a belf
2002. 09. 06. 09:45
Csőd előtt áll a legnagyobb brit államtermelő vállalat, az ország atomerőműveit működtető British Energy: egyelőre jelentős kormánysegélyért folyamodik, de a kormánynak nem akaródzik fizetni - jelentették Londonban pénteken. "Szó sem lehet róla, hogy az adófizetők biankó csekket állítsanak ki a British Energynek és részvényeseinek" - mondta Patricia Hewitt ipari miniszter. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy tárgyalnak a vállalattal, mert a kormány
2002. 09. 06. 09:26
Szeptember 11-én, a New York-i terrortámadás napján koncerttel emlékezik a szörnyű eseményre Budapesten, a Petőfi Csarnokban Török Ádám és a Mini, az After Crying együttes és a zenakar korábbi zongoristája, Vedres Csaba. A koncert címe Szeptember 11, alcíme: az önvizsgálat és a megbékélés napja. A rendezvény szervezője, Böszörményi Gergely szerint minden embernek szüksége van évente legalább egyszer arra, hogy megbékéljen saját magával, sorsával
2002. 09. 06. 09:21
Medgyessy Péter szerint olyan Magyarországra van szükség, amelyik Európában magyarként képes boldogulni. A miniszterelnök erről a Magyar ATV Napkelte című műsorában beszélt péntek reggel. Medgyessy Péter úgy vélte: az európai uniós tagság az ország számára előnyös, a csatlakozás kérdésében konszenzusra van szükség. A kormány tevékenységével kapcsolatban azt mondta: nem mindig az ellenkezőjét kell csinálni annak, amit az előző kabinet tett. Megfo
2002. 09. 06. 09:16
A múlt héten meghirdetett sztrádatenderek dokumentációját eddig öten-hatan vették meg - közölte Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója. Kilétüket azonban nem fedte fel, a Világgazdaság más forrásokból ugyanakkor úgy értesült, hogy az érdeklődők közé tartozik a Hídépítő Rt., az Egút Rt. és a Strabag is. A jelenlegi beruházásokban részt vevő társaságok közül csak a Beto
2002. 09. 06. 09:09
A rendőrség szerint nem történt mulasztás a tótújfalui családi tragédiát megelőzően - írja a Magyar Hírlap. Mint ismeretes, a Somogy megyei kistelepülésen egy 14 éves lány szombaton éjjel megölte nevelőapját, mert a férfi évek óta fizikailag bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt. A jogvédő szervezetek szerint Magyarországon nincs olyan hatóság, amely a családon belüli erőszakot képes lenne megelőzni, megakadályozni vagy magát a problémát kezelni
2002. 09. 06. 09:03
Jövőre több mint 40 milliárd forintot biztosítana a kormány a beruházásokat ösztönző közvetlen támogatásokra. A kabinet mai ülésén szereplő előterjesztésben új eszköz egyebek között az adómentes fejlesztési tartalékképzés, valamint az uniós jogharmonizációval megszűnő adókedvezmények helyébe lépő telephely-fejlesztési program. A már jövőre életbe léptetendő fejlesztési adókedvezményn
2002. 09. 06. 08:55
Amikor 1999 decemberében leégett a Budapest Sportcsarnok, egyöntetű volt a vélekedés: a BS-t minden áron újjá kell építeni. Újjá is épül. Méghozzá minden képzeletet felülmúló áron, 34,8 milliárd forintért. Az összeg a nem egészen három évvel ezelőtti becslés felső határának több mint a duplája, és szinte teljes egészében az állami költségvetést terheli. •
2002. 09. 06. 08:43
Már az előző kormány is hivatalosan kezdeményezte a gyógyszergyártókkal kötött hároméves megállapodás azonnali módosítását értesült a Népszava. A pénzügyi tárca akkori államtitkára kereste meg és szólította föl az egészségügyi tárcát a szerződés azonnali felülvizsgálatára. A dokumentumban ugyanazok a gazdasági indokok szerepelnek, amelyek miatt a mostani vezetés új tárgyalásokat kez
2002. 09. 06. 08:33
Rögtön a csatlakozási szerződés aláírása után - várhatóan már jövő tavasszal - részt vehetnek az Európai Parlament (EP) munkájában a 2004-ben uniós tagállammá váló országok képviselői. Hazánkat huszonkét honatya képviselheti majd, részt vehet és felszólalhat a plenáris üléseken, a frakciók és a bizottságok tanácskozásain. Szavazati joguk a magyar eurohonatyáknak (és a többi új tagáll
2002. 09. 06. 08:15
Ausztria továbbra sem mutat rugalmasságot a magyar munkavállalók beengedésével kapcsolatban. Bár Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap Ausztriában sürgette az osztrák álláspont kialakítását, Wolfgang Schüssel kancellár további türelmet kért. Medgyessy Péter a Magyar Hírlap kérdésére elmondta: nem konkrét számokkal érkezett a munkavállalásról szóló vitára, csak általában sürgette az o
2002. 09. 06. 08:09
Az állam tavaly 60,4 milliárd forinttal támogatta a lakásszerzést - derül ki a zárszámadási törvényjavaslatból. Az összeg háromnegyedét a múlt évben épített és vásárolt lakások támogatásához használták fel, tehát a korábban vállalt ilyen terhek kihatása nem számottevő. Az idén legalább 14 milliárddal több pénz kell erre a célra, igaz az állam bevételei sem elhanyagolhatók az új lakások építéséből. Az állam több csatornán támogatja a lakásszerzés
2002. 09. 06. 08:03
A napokban lezárult a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) kialakítását célzó munka első szakasza. A hazai televíziókban, rádiókban, valamint az interneten keletkező hungarikumok gyűjtésének előkészítését még 1999-ben, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Informatikai Kormánybiztosság támogatásával kezdték meg a szakemberek. 2001-ben a munkát a Neumann-ház feladatává tet
2002. 09. 06. 07:56
Olvasói sztorik