Egyre intenzívebben provokálná Észak-Korea az Egyesült Államokat, de az most az iraki rendszer megdöntésével törődik, egyelőre csak a türelmét csoportosította át Kelet-Ázsiába.
A KÜRT Computer Rendszerház Rt. németországi leányvállalatot alapított január közepén Bochumban, s azóta a KUERT Datenrettung Deutschland GmbH. már 8 adatmentésre kapott megbízást - közölték a két cég képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A vajdasági pártok ellenszavazatain bukott meg a koncessziós törvény a szerbiai parlamentben. A tartományi képviselők a Vajdaság területén koncesszióba adott javak után a bevétel felének helyben történő felhasználását követelik.
A jegybank kamatdöntése nyomán rég feledett magasságokba lendültek az állampapírhozamok, a forint is erősödni látszik. A befektetők megnyugodhatnak: a hozamgörbe normalizálódik.
A kísérletek harmadik fázisában kiszálló amerikai Pharmacia üzleti érdekei miatt nyilváníthatta eredménytelennek az Egis antidepresszáns molekulájának kísérleteit - vélik a Magyar Hírlap által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint az amerikai cég anyavállalata saját, hasonló termékével kíván piacra lépni.
Az Inter-Európa Bank Rt. részvényeivel szerdán újra lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén a keddi felfüggesztés után - olvasható a BÉT a honlapján.
A nyugat-balkáni befektetések kétharmadát magáénak tudó Szlovénia a kétoldalú kapcsolatok mellett a harmadik piacon történő közös megjelenést is felajánlja a térség országainak - így Szerbia és Montenegrónak is.
Számítógép, szkenner és nyomtató segítségével készített euróval fizetett hat héten keresztül négy ír fiatal. A hamisítók nem vonhatók felelősségre, de a rendőrség szerint kártalanítaniuk kell a becsapott üzleteket.
A közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítésű civil szervezetek 200 ezertől 2 millió forintig terjedő támogatást kaphatnak működésükhöz, ha pályázatot adnak be a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala a napokban kiírt pályázatára.
Egyre nagyobb vihart kavar az Európai Unió közvéleményében, hogy 11,6 milliárd euró felhasználhatatlan az Európai Fejlesztési Alapból, miközben emberek halnak éhen a világ szegény országaiban.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az idén mintegy 200 millió forinttal járul hozzá a határon túli informatikai fejlesztésekhez - közölte Kovács Kálmán, a tárca minisztere az Erdélyi Riport című hetilapnak adott interjújában.
Közhasznú idősügyi szervezetek kaphatnak támogatást nyugdíjas csoportok üdültetésére, valamint üdülési csekkek vásárlására a Egészségügyi, Szociális és családügyi Minisztérium pályázatán.
A roma lakosság rászorultsági mutatója a teljes lakossághoz képest háromszoros, miközben önkormányzati támogatottsága négyszeres, így például valamivel nagyobb arányban foglalkoztatják a cigány embereket a társadalmilag egyébként nem túlságosan megbecsült státusú közhasznú munkásként – derül ki a Tárki kutatásából.
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) a 2003/2004-es akadémiai évben 500 magyar egyetemista és tudós németországi kutatómunkáját, tanulmányait finanszírozza, a német kormány e célra 1,4 millió eurót különít el.
Ipari parkká nyilvánította a gazdasági tárca Lenti város e célra kijelölt, 42 hektáros területét; az önkormányzat és a szakminisztérium a napokban kötötte meg a park megvalósítási szerződését.
40 év felett nem kellene nyelvvizsga a diplomához, megoldódna a hallgatói jogviszony kérdése, az államilag finanszírozott keretszám terhére jövőre lehetőség nyílna másoddiplomás képzésekre, valamint az adjunktusok számára kötelező lenne a PhD fokozat.
A Mol Rt. 100 milliárd forint össznévértékű kötvénykibocsátási programjának keretében minimum 1 milliárd forint értékben éves futamidejű kötvényeket értékesít tőzsdei aukción március 3-án. A szerdán közzétett ajánlattétel szerint az olajtársaság 20 milliárd forint névértékig túljegyzést is elfogadhat.
Óriási árréssel dolgoznak a kábítószerkereskedők: a fogyasztói ár csupán egy százaléka a termelőé. Európában a hollandok járnak az élen termelésben és fogyasztásban, de Kelet-Európa is belehúzott.
A Budapesti Elektromos Művek Rt. (Elmű) a 2003. február 25-én kötött adásvételi szerződés alapján értékesíti a Novacom Távközlési Kft.-ben lévő 25 százalékos üzletrészét a PanTel Rt.-nek - közölte az Elmű a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. A tranzakcióval megszűnik az Elmű Rt. tulajdonosi
részesedése a Novacom Kft.-ben.