A Vodafone vezérigazgatója, Christopher Gent szerdán bejelentette, hogy lemond a társaság vezetéséről, és a helyét július végén Arun Sarin, az amerikai Accel-KKR Telecom vezetője veszi át.
Az idén január-októberben a bruttó nominális átlagkereset 18,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal, a reálkereset - 5,4 százalékos fogyasztóiár-index mellett - 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. Az idén az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 18,3, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal, a reálkereset 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az ország devizában fennálló nettó adóssága - tulajdonosi hitelek nélkül - 4,5 milliárd euró volt október végén - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank szerdán. A nettó külföldi adósságállomány az előző hónaphoz képest 0,3 milliárd euróval nőtt, egy évvel korábban 3,4 milliárd eurót tett ki. A nemzetgazdaság devizában fennálló bruttó adóssága - tulajdonosi hitelek nélkül - október végén 24,7 milliárd eurót tett ki, ez a szeptemberinél 0,1 milliárd
A folyó fizetési mérleg októberben 231 millió euró hiánnyal zárt, az első tíz havi deficit 2,702 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank a végleges adatok szerint szerdán. A korábban nyilvánosságra hozott előzetes adatok alapján a folyó hiány októberben 264 millió euró, az első tíz hónapban 2,734 milliárd euró volt.
A folyó mérleg szeptemberben 366 millió euró hiánnyal zárt, az első kilenc havi deficit 2,471 milliárd eu
Szerdán megközelítőleg 32 pontos veszteséggel 8054,19 ponton nyitott a BUX. Ezzel összhangban a negatív nemzetközi tőkepiaci hangulat miatt a budapesti börzén is indexcsökkenésre számítanak a megkérdezett részvénypiaci szakértők.
A biztosításokkal és kölcsönökkel foglalkozó Conseco pénzügyi szolgáltató szerdán csődöt jelentett. Ez a harmadik legnagyobb vállalati összeomlás az Egyesült Államok pénzügyi történetében.
Kik vehetnek részt a jövő évi népszavazáson, és hogyan fogalmazhatók meg érthetően, világosan az euró ügyében kiírandó népszavazás kérdései - többek között erről egyeztettek kedden Stockholmban a svéd politikai pártok.
Közhasznú bérlakásépítéssel kívánja növelni a hazai
bérlakásállományt a kormány - írja a Népszava. A nemzetközi összehasonlításban rendkívül elmaradottnak számító hazai 8 százalékos arányt ily módon hosszú távon 850 ezer bérleménnyel lehetne kiegészíteni. A terv szerint nonprofit tevékenységként is építhetnének bérlakásokat az arra vállalkozók.
Medgyessy Péter kormányfő vélhetően megállapodik a hazánkkal szemben fennálló orosz államadósság rendezéséről. Ezt eddig néhány MSZP-közeli cég kétes ügylete akadályozta - írja a Magyar Nemzet.
Új megoldást javasolnak a Szent István Egyetem (SZIE) kiválni készülő fővárosi karai: a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemmel (BKÁE) társulnának. Ugyanakkor fenntartanák a korábbi verziót is, a Corvinus Egyetem létrehozását. A gödöllői székhelyű Szent István Egyetem öt fővárosi kara, a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti-védelmi és fejlesztési, állatorvosi, valamint az Ybl Miklós főiskolai kar még szep
Jogerősen sajtópert nyert Medgyessy Péter a Magyar Nemzet című napilap ellen. A Fővárosi Bíróság nyolc napon belül a címoldalon helyreigazításra kötelezte a lapot egy 1976-os állambiztonsági jellegű irat másolatának közlése miatt. Az újság június 19-ei számában közölt, Medgyessy Péternek tulajdonított aláírást is tartalmazó feljegyzés szerint a jelenlegi miniszterelnök 1976-ban egy olyan bizottságot vezetett, amely a Pénzügyminisztériumban, az O
Több jel mutat arra, hogy mostanában nincs sok szerencséje a Magyar Honvédségnek a légi ügyekkel. A Gripen vadászgépbérlés problémájának még a végét sem látni, de a MiG harci repülők felújítása, finoman fogalmazva, sem mentes a gondoktól. Legújabban pedig a közös helikopterfelújítás okozhat fejfájást a védelmi tárcánál.
Pedig a visegrádi országok még a nyáron Szlovákiában aláírták a megállapodást az MI–24-es harci helikopterek m
George W. Bush utasította az amerikai hadsereget, hogy 2004-ig kezdje el hadrendbe állítani a nemzeti rakétavédelmi rendszert. A projekt megvalósítása érdekében Washington kérte Dániát és Nagy-Britanniát, hogy bocsássanak rendelkezésére egy-egy grönlandi, illetve brit területen lévő radarállomást. A terv úgy szól, hogy 2004-re tíz földről indítható elfogórakétát telepítenek az alaszkai Fort Greely bázisra. A következő lépcsőben, 2005-ig vagy 2006
A közhiedelemmel ellentétben nem kell átállnia a kettős könyvvezetésre 2004-től azoknak a jelenleg egyszeres könyvvitelt vezető betéti és közkereseti társaságoknak, amelyek az egyszerűsített vállalkozási adó alá tartoznak a jövőben. Az evával kapcsolatos esetleges kifogások kivizsgálását az Európai Unió illetékes bizottsága majd csak a csatlakozás után kérheti, s az elbírálás további éveket vehet igénybe.
Újabb termékeket és gyártósorokat telepített át Németországból Szombathelyre az Epcos AG magyarországi leányvállalata, az Epcos Elektronikai Alkatrész Kft. A többletprofil révén jövőre több mint megduplázhatja a forgalmát, amely az idén meghaladta a 10 milliárd forintot. A korábbi bérelt munkáról saját termelésre való áttéréssel már az idén csaknem megduplázta árbevételét a cég - írja a Világgazdaság.
Alacsony forgalomban kedd délután 14,81 százalékon állt a forint a bankközi devizapiacon az euróval szemben meghatározott plusz-mínusz 15 százalékos mozgási sáv erős oldalán, 12 bázisponttal erősebben, mint hétfőn. A forint 14,91 százalékon új rekordot állított fel kora délután, de egész nap a sávon belül maradt. Az euróval 234,90 és 235,60 forint között kereskedtek egész nap. A dollár a nemzetközi piacon is negatív rekordokat döntött, a Budapest
Alig maradt érintetlenül paragrafus a jövő évi költségvetés szöveges részében: a kormány által is támogatott módosítások elfogadásával a honatyák majd kétszáz helyen írták át a törvényt. Ezenkívül még mintegy száz átcsoportosítást hajtottak végre a jövő évi kiadások között. A frakciófegyelem ismét teljesnek volt tekinthető.
Súlyosan törvénysértőnek tartja a Székely Zoltán elleni büntetőeljárást Gyuris Ágnes ügyvéd. Szerinte törvénytelenül hallgatták le Székely magánbeszélgetéseit, majd a képviselő mentelmi jogát megsértve, már annak felfüggesztése előtt nyomozni kezdtek ellene.
A kormány ma tárgyal az áramárakról, és a Népszabadság értesülése szerint 8,7 százalékos átlagos lakossági emelésre lehet számítani januártól. A gázárakról egyelőre nem döntenek, s ez egyben azt is jelenti, hogy januártól nem drágul ez az energiafajta.
A jelek szerint a negyvenmilliárd forintos állami beavatkozás és az infláció felett engedélyezett tarifaemelés sem tette sínre a BKV-t, a társaság csak a szanálást tudta elkerülni. A fővárosi koalíció gazdasági vezetői ebben megegyeznek , ám a jövő évi támogatás mértékéről már most vitáznak. A cég 2003-ban újabb, 11 milliárdos hitelfelvételt tervez.
Az eredeti költségvetési tervezeten felül várhatóan további, mintegy másfél milliárd forintos technikai fejlesztéshez kap pénzügyi támogatást a kormánytól ma a rendőrség – értesült a Népszabadság. A kabinet ülésén csaknem háromszáz elhasználódott rendőrségi gépkocsi, járőrautók és mintegy félszáz furgon cseréjének fedezetéről, valamint ötven laptop és csaknem négyszáz szerver megvásárlásához szükséges támogatás odaítéléséről döntenek.