amerikai egyesült államok
A török elnök emellett a nemzetközi terrorellenes szövetség szemére vetette azt is, hogy kevés támogatást nyújt a terrorszervezet ellen Szíriában.
Csakhogy ezt nem teheti meg, amíg az ellene folyó ügyészi vizsgálat le nem zárul.
Az ENSZ BT szavazásán Amerika tartózkodott.
Annyira helyénvaló gondolatok vannak benne!
Erről a Kreml szóvivője beszélt.
Henry Heimlich büszke volt arra, hogy módszerével bárki életet menthet.
A megválasztott amerikai elnök telefonon beszélt Tajvan elnökével, majd kritizálta az egy Kína politikát. Az ázsiai nagyhatalom berezelt, és próbálja erőfitogtatással jó útra terelni Trumpot, aki valószínűleg jól szórakozik az egészen.
A magát oktatónak tartó férfi társaival együtt öntudatlanra itatott egy nőt.
Az orosz államfő személyesen neheztel Hillary Clintonra – hívták fel a figyelmet.
Élesen bírálták, hogy a kormányerők túl könnyen feladták Palmürát, és inkább az ellenzék eltiprására koncentráltak.
Ohióban attól kezdve tiltották volna a terhességmegszakítást, hogy észlelhető a magzat szívhangja.
Azt állítják, az USA megszegte az atommegállapodást.
Trump számára kifejezetten vonzó az az elképzelés, hogy az amerikai diplomáciát egy nemzetközi üzletember irányítsa.
Gary Cohn egyébként a Demokrata Párt tagja.
Az izraeli miniszterelnök rendkívül derűlátó, azt mondta, soha nem érezték még magukat ilyen biztonságban.
Az Exxon Mobil olajtársaság vezére jó kapcsolatot ápol az orosz vezetéssel.
Valószínűleg nem az ázsiai ország lesz a legfőbb szövetségese a megválasztott amerikai elnöknek.
Mindezt egy tízperces telefonbeszélgetés miatt.
A halálos ítélet végrehajtása előtt családja is meglátogatta.
Cunamira idáig nem figyelmeztettek az illetékes hatóságok.
A mintegy tízezer vonuló madár egy hóvihar elől menekült a Montana állambeli Butte város egykori rézbányájának toxikus vizű tavához november 28-án éjjel.
Az amerikai tiszti főorvos az egészségügyi veszélyekre figyelmeztetett.
Moszkva és Washington közeledik a kölcsönös megértéshez – mondta a külügyminiszter helyettese.
Lesben állva várta a házukban, hogy hazaérkezzenek az anyjukkal.