Nagyvilág

Amerikai megfigyelő vesztette életét Kelet-Ukrajnában

Az amerikai külügy és Merkel is alapos vizsgálatot vár el. Oroszország szerint „provokáció” történt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelő missziójában dolgozott az az amerikai egészségügyi munkatárs, aki akkor vesztette életét, amikor aknára hajtott az őt szállító autó. Két másik személy megsérült. Az Egyesült Államok az eset átlátható és gyors kivizsgálását várja.

Az EBESZ közlése szerint több mint hétszáz nemzetközi megfigyelő tevékenykedik Kelet-Ukrajnában, és először fordult elő, hogy egy munkatársuk életét veszítette. Mark Toner amerikai külügyi szóvivő azt mondta: az eset rámutat, hogy az EBESZ megfigyelői egyre veszélyesebb környezetben végzik munkájukat, fenyegetésnek, zaklatásnak vannak kitéve, és korlátozzák eljutásukat egyes helyszínekre.

Toner hozzátette, hogy minden félnek, de különösen az oroszok vezette szeparatista erőknek sürgősen teljesíteniük kell a minszki megállapodások szabta feltételeket. Az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson pedig arról beszélt Petro Porosenko ukrán államfőnek, hogy bár az Egyesült Államok javítani akart Oroszországhoz fűződő viszonyán, a Kelet-Ukrajnában zajló orosz cselekmények ennek akadályát jelentik.

Az ukrán hadsereg közlése szerint a robbanás vasárnap délelőtt, helyi idő szerint tíz óra után történt a szeparatisták kezén lévő Prisib település közelében. A két sérült egy német nő és egy cseh személy, ők kórházba kerültek.

Angela Merkel német kancellár megdöbbenését fejezte ki és közölte, elvárják, hogy az esetet kivizsgálják és megállapítsák a felelőst. „A szembenálló feleknek véglegesíteniük kell a rég elfogadott tűzszünetet” – mondta, hozzátéve, hogy különös felelőssége van az oroszok által támogatott szeparatistáknak, akik illegálisan és erőszakosan szálltak meg ukrán területeket.

Az orosz külügyminisztérium szerint a körülmények azt valószínűsítik, hogy provokáció történt a békefolyamat aláásására. „Mélyen felháborodtunk ezen a cinikus cselekedeten, amely egy emberélet elvesztését eredményezte, és nemzetközi megfigyelők ellen irányult, akik a béke érdekében cselekednek” – áll a minisztériumi nyilatkozatban, amely a szembenálló felek közvetlen tárgyalását szorgalmazza. (Reuters)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik