Hivatalos: Dwayne Johnson játssza az új Jumanji főszerepét A közösségi médiát előszeretettel használó The Rock az Instagramján jelentette be a nagy hírt. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 23. 12:15 Kultúra
Mocskosul kemény lesz A hét mesterlövész A Denzel Washington és Chris Pratt főszereplésével készülő remake az év egyik egyik legpengébb alkotásának ígérkezik. Előzetes. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 23. 11:00 Kultúra
Robert Downey Jr. harmadjára is Sherlock Holmes lesz A színész egy interjúban beszélt a harmadik film alakulásáról, illetve arról, mennyire várja már, hogy elkezdjék a forgatást. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 23. 09:50 Kultúra
Michael Keaton a McDonald’s alapítójaként brillírozik Előzetest kapott Az alapító című életrajzi film, amelyben a színész a világ legnagyobb gyorsétterem-hálózatának atyját fogja megformálni. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 23. 08:40 Kultúra
Hiába a baltás Thor, önmagában kevés Ne csodálkozz, ha A Vadász és a Jégkirálynő hidegen hagy. Kritika. Muchichka László 2016. 04. 22. 16:59 Kultúra
Adam Sandler következő filmje is ritka debil lesz Előzetest kapott a The Do-Over című agymenés, amelyben a komédiás ezúttal David Spade-et fogja kikészíteni. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 22. 16:30 Kultúra
Nagyszerű alkotásokkal közeleg a Marie Claire Filmnapok Összeállt a filmnapok programja, amely az elmúlt évek díjnyertes mozifilmjei mellett érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel is kecsegtet. 24.hu 2016. 04. 22. 15:30 Kultúra
Pamela Anderson is benne lesz az új Baywatchban A nagy hírt bejelentő Dwayne Johnson még egy őt és a szőke szexszimbólumot ábrázoló fotót is megosztott az Instagramon. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 22. 14:22 Kultúra
Fantasztikus hangulata lesz Woody Allen új filmjének Megjelent az 1930-as években játszódó Café Society előzetese, amely zseniálisan idézi meg a 20. század első felének Hollywoodját. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 22. 12:50 Kultúra
Elképesztő a pusztítás A függetlenség napja 2 új trailerében Megjelent a Feltámadás alcímű sequel második előzetese, amelyben az űrlények a fél világot a földdel teszik egyenlővé. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 22. 09:29 Kultúra
Bryan Cranston a drogmaffia nagykutyáira vadászik A The Infiltrator című thrillerben, amelyben a színész egy különleges ügynököt alakít, aki mélyen beépül a kábszeresek közé. Trailer. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 22. 08:30 Kultúra
Maugli pixelpárduccal játszik a kóddzsungelben Nagyon szép lett a Disney újrázása, és majdnem mindig működik is, csak az öncélúság okoz némi rossz szájízt. A dzsungel könyve kritika. Bodnár Judit Lola 2016. 04. 21. 17:15 Kultúra
Borzasztóan flúgos Zac Efronék csajozós mozijának új trailere Korhatáros előzetest kapott a Mike és Dave esküvőhöz csajt keres, amelyben két ütődött fivér két nagyon laza leányzóval fog összejönni. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 17:10 Kultúra
Meghalt a Bond-mozik egyik legendás rendezője Guy Hamiltont 93 éves korában érte a halál. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 16:00 Kultúra
A lány a vonaton filmen is működni fog Megjelent a sikerregény filmadaptációjának első előzetese, amely egy meglehetősen borzongató thrillert ígér. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 13:50 Kultúra
Willem Dafoe is beáll Az igazság ligájába A színész csatlakozott a Zack Snyder rendezésében készülő szuperhősmozi színészgárdájához. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 12:50 Kultúra
Ismét látható lesz a Szerelem Cannes-ban Makk Károly csodálatos alkotása meghívást kapott a 69. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusokat bemutató programjába. 24.hu 2016. 04. 21. 11:40 Kultúra
Hamarabb kerül a mozikba a Szárnyas fejvadász 2 A stúdió előre hozta a sci-fi premierdátumát, méghozzá nem is kevéssel. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 10:50 Kultúra
Parádés A hét mesterlövész első előzetese A westernklasszikus feldolgozásában Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke és Vincent D’Onofrio is mesteri hetes tagja lesz. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 10:30 Kultúra
Meglepő posztert tett közzé Vin Diesel a Halálos iramban 8-hoz A színész által megosztott plakáton kissé eltér a nyolcadik felvonás címe a korábban beharangozottól. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 09:20 Kultúra
Matt Damon nem kegyelmez a Jason Bourne trailerében Megérkezett a Bourne-franchise ötödik részének előzetese, amelyben Damon ismét nagyon elemében van a megállíthatatlan főhős szerepében. Keresztesi Ferenc 2016. 04. 21. 08:00 Kultúra
Jennifer Aniston az év legszebb nője, itt vannak a legdögösebb fotói ever Tizenkét év után újra az év legszebb nőjévé választották Jennifer Aniston amerikai színésznőt, mi pedig összeszedtük a legszexibb képeit, amelyek valaha napvilágot láttak. Forester 2016. 04. 20. 19:45 Light
Exkluzív! Itt van a Démonok között 2 új szinkronizált paratrailere Nálunk láthatod először a kislányok testén át rémisztgető kísértetes film előzetesének magyarul beszélő változatát. Muchichka László 2016. 04. 20. 16:30 Kultúra
Ijesztő is, dögös is a Power Rangers-reboot gonosza A '90-es évek ikonikus szériájának újragondolása Rita Repulsa alakjára is kiterjed: jó a dizájn, de azért nem mernénk kötekedni vele. Bodnár Judit Lola 2016. 04. 20. 11:18 Kultúra
Gulyás a Kormányinfón: Nincs olyan vívmánya az elmúlt évtizednek, ami túlélne egy kormányváltást Rugli Tamás