Magazin

Több ezren, köztük családtagok, zenésztársak, tisztelők kísérték utolsó útjára Illés Lajost, a legendás Illés együttes alapítóját pénteken Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
2007. 02. 09. 16:47
Huszonöt évig állt az ország élén: Trianon, gazdasági világválság, világháború, doni katasztrófa, zsidótörvények, fokozódó náci nyomás. Nürnbergben nem vádolták meg, a rendszerváltás után hamvait hazahozták, megítélése máig ellentmondásos - ötven éve hunyt el Horthy Miklós, Magyarország utolsó kormányzója.
2007. 02. 09. 14:15
Négy, összefüggő történet vezet rá minket: a kusza világban a dolgok egymásba érnek. A vaktában meghúzott ravasz háborúba torkollhat, egy cetlire firkált szó hegyeket mozgathat meg.
2007. 02. 08. 15:50
A filmszemlén négy díjat is besöpört Ópium két ember zavaros pszichéjét próbálja ábrázolni. Az írózseni ihletet szeretne, az őrűlt viszont szeretné abbahagyni az írást. Mint Szász Jánostól megtudtuk, az sem biztos ki az őrült és ki a zseni.
Egy fantázia-szülte országban a „nagy testvér”, konkrétan az állam éberen figyel és őrködik, nehogy könnyelmű demokráciára ragadtassa el magát a honpolgár. A gazdag fiú másképp gondolja, és lázad. Apja kockázatos játékba bocsátkozik a megfigyelőkkel.
2007. 02. 06. 22:08
Az Iszka utazása sajtóbemutatója után a rendező és a producer bemutatta a filmben szereplő gyerekeket, akik most először voltak külföldön, valószínűleg moziban is. A most 12 éves Varga Máriával és társaival 2002-ben találkozott Bollók Csaba, akkor született meg a Szemle-díjas film ötlete.
2007. 02. 06. 20:53
A 38. Magyar Filmszemle legjobb szerzői filmjének járó díját Bollók Csaba: Iszka utazása, a legjobb műfaji filmjének járó díját Rohonyi Gábor Konyece kapta. Az Ópium négyet kapott. A szervezők búcsúztak, Kálomista bosszút állt.
2007. 02. 06. 19:10
Egy Zsil-völgyi kamaszlány nem a „habos boldogságról” álmodik. Csupán azt szeretné, ha minden nap ehetne valamit, és alkoholfüggő szülei nem bántanák. Megszökik otthonról, útja a tengerig vezet. Nem úgy, amiképp ő szeretné.
2007. 02. 06. 15:12
A XX. század elejei pszichiátrián a gonosz megszállta grafomán nőbeteg és írásképtelen kezelőorvosa (aki novellákat alkot) ambivalens kapcsolatba bonyolódik. Csáth Géza művei alapján született Szász János filmje.
2007. 02. 06. 13:54
Legalább százezer hektoliter olasz bort hoztak be a közelmúltban illegálisan az országba azért, hogy átpalackozzák és alföldi asztali borként értékesítsék tovább – mondta a Magyar Nemzetnek a Szent Gaál Pincészet vezetője, Kovács Tibor.
2007. 02. 06. 08:28
Színházi körképünkben színpadra vitt regényt, egy öngyilkosjelöltről szóló verses komédiát, egy föllázadt MÁV-dolgozó monodrámáját, Szentivánéji álmot ajánlunk többek között. Érdemes megtámadni a jegyirodákat!
2007. 02. 06. 07:33
Kerüljük a nagy szavakat: 2007 februárjában zenetörténeti eseményre kerül sor Budapesten, az A38 Hajón: hosszú és kanyargós pályafutásának első magyarországi fellépését prezentálja a roots reggae és a dub szülőatyja, a szent őrült producerzseni, Lee ’Scratch’ Perry, akinek hatása és nagysága csak Bob Marley-hoz mérhető.
2007. 02. 05. 12:11
Az isten háta mögötti porfészekbe utazik apja kihantolása végett az Olaszországban élő fiú. Nem sejti, hogy vállalása eleve kudarcra van ítélve. Bogdanski Dolinából nem szoktak visszatérni az utazók. Odamenni se nagyon.
2007. 02. 05. 08:52
A cinikus (de azért érző szívű) ex-zsoldos, a katonai táborba zárt fiát megmenteni igyekvő apa és a naiv (ragyogó) amerikai riporternő a fekete kontinens nyugati szegletében keresi a megoldást és az igazságot. Ez az Afrika nem az az Afrika.
2007. 02. 04. 07:00
Teljesen filmszerűtlen alkotással debütált Bogdán Árpád. Egy nagyon súlyos történetet mesélt el teljesen súlytalanul. Vagy inkább: sehogy. Viszont van a filmben egy mese, amiben egy perc alatt elhangzik minden, amiről a filmnek kellene szólnia.
2007. 02. 02. 14:25
Olvasói sztorik