A jogállami eljárásokról továbbra sem mond konkrétumot az Európai Bizottság elnökjelöltje, akit mégis mintha egyre inkább támogatna a szocdem és a liberális frakció.
Az egykor a Szerencsekerékben ismertté vált televíziós egy karácsonyi vásár után gondolta úgy, hogy be kell lépnie a helyi politikába: az üzletember most Gyöngyös fideszes polgármester-jelöltje. Nagyinterjú.
Az EP-képviselők nagy részének fogalma sincs semmiről. Ezért oda kell menni hozzájuk, és elmondani, amit tudniuk érdemes. A Momentum rájött erre, és az első sikerük már meg is lett vele.
Szerzőnk Békés Mártonnak, a Terror Háza kutatási igazgatójának írásain keresztül mutatja be a Fidesz kultúrpolitikája mögötti bolsevik ideológia karakterét.
A Magyar Reklámszövetség elnöke szerint túlzott mértékű a magyarországi médiakoncentráció, a HVG-plakátok és a társadalmi célú hirdetésként futó politikai reklámok ügyének kezelése viszont nem az általa vezetett szervezet dolga.
Közös lista, egyéni képviselő- és polgármesterjelölt állításában állapodtak meg. Öt éve nagyon szoros volt a csata, de többen indultak a kormánypárti jelöltek ellen.