baleset

Mint arról már korábban beszámoltunk, egy kamion és egy mikrobusz ütközött össze éjjel Biharkeresztes közelében. A Berettyóújfalu irányába tartó román kamion eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező mikrobusszal, amelyben moldávok utaztak. A baleset egy felüljárón történt, a kamion felborult, és lezuhant a felüljáróról, vezetője életét vesztette. A [...]
2010. 08. 23. 14:05
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap összesen 552 közúti közlekedési baleset történt az országban, amelyek közül 83 súlyos, 143 pedig könnyű sérüléssel végződött. A közúti ellenőrzések során ittas vezetés miatt 255 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. A tavakban és folyókban négyen fulladtak vízbe. A bűnügyi statisztika szerint a rendőrök a négy [...]
2010. 08. 23. 09:41
Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint nem sokkal kilenc óra után három személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze a 4-es főút 152. kilométerszelvényénél, Kisújszállás és Karcag között. Az elöl haladó gépkocsinak először a mögötte érkező jármű csapódott neki, majd az őket követő autó is beléjük rohant. A karambol következtében az egyik jármű [...]
2010. 08. 19. 11:06
Egy 26 éves nő a kerékpárútra akart áttekerni biciklijén, mikor a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépve Yamaha motorjával elütötte egy 33 éves férfi, aki 12 éves kislányát is magával vitte – mondta a SzegedKurírnak Szenti Szabolcs. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a jelentős sebességtúllépés miatt a motoros hiába fékezett, esélye sem volt megállni a [...]
2010. 08. 19. 09:05
Az Országos Rendőr-főkapitányság szerda délelőtti közleménye szerint már vizsgálják a motoros rendőr halálával végződő baleset körülményeit, az elsődleges adatok szerint ugyanis abban műszaki hiba is közrejátszhatott. A vizsgálatba így műszaki szakértőt is bevontak, aki a motor műszaki állapotát is ellenőrzi. Miután ez lezárul, a rendőrség megteszi a “szükséges intézkedéseket, beleértve a parancsnoki felelősség megállapítását is”. [...]
2010. 08. 18. 13:26
A személygépkocsi az ütközés után az 52-es út melletti árokba szaladt – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy közlése szerint a helyszínelés idején a főúton, Kiskunhalas és Tompa között teljes útlezárás van érvényben.
2010. 08. 17. 11:42
Egy Debrecen felől érkező, román rendszámú teherautó utolért egy magyar rendszámút Igrici térségében az M3-ason, összeütköztek, az utóbbi a szalagkorlátnak csapódott, vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A helyszínelés és a mentés még tart, a forgalom félpályán halad Budapest felé.
2010. 08. 17. 08:19
A balesetben egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze frontálisan, és az előbbit vezető férfi halt meg – mondta Mártonné Kasler Sarolta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A két járműbe belerohant egy harmadik autó is; a helyszínelés miatt teljes útzár van az 56-os érintett szakaszán – tette hozzá.
2010. 08. 16. 07:46
Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint az 52-es főút 20. kilométerszelvényénél eddig ismeretlen okból egy személygépkocsi és egy teherautó frontálisan ütközött. A karambolnak az elsődleges információk alapján több sérültje is van. Közülük két ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajtuk segíteni. Ők a helyszínen életüket vesztették. Az [...]
2010. 08. 13. 07:24
A sofőr és utasa könnyebben sérült, a vizsgálat eddigi adatai szerint a jármű vezetője túl gyorsan hajtott be a körforgalomba – mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az állatokat kora délután elszállították, a fertőtlenítéssel is végeztek a szakemberek, így akadálymentesen lehet közlekedni a környéken – mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 08. 12. 10:29
Olvasói sztorik