Szórakozás

A színész krónikus légúti betegségben (COPD) szenved, de állapotát stabilizálták, és benntartják a kórházban. A COPD a légutak beszűkülésével és a tüdő szöveteinek ritkulásával, így a teljesítményének romlásával is jár. A beszűkülés nem visszafordítható. Európában Magyarországon halnak meg ebben a legtöbben, az ötödik vezető halálok.
2010. 07. 14. 13:16
„Vonz a repülés. Mivel hatvanévesen egy sétarepülést kaptam ajándékba, akkor azt kértem a családomtól és barátoktól, hogy ha megérem a hetvenediket, ejtőernyővel is ugorhassak. Ők már akkor megígérték, és most állták a szavukat” – mondta Juci néni. „Hogy a nyolcvanadik születésnapomat mivel ünnepelem meg, még nem tudom. Egy ideje a bungee jumping foglalkoztat” – mondta [...]
2010. 07. 14. 12:52
Venust akkor kapták lencsevégre a fotósok, amikor megérkezett testvére, Serena házibulijára és mélyen dekoltált, fehér ruhájában kiszállt a kocsiból. A merész felső egy óvatlan pillanatban félrecsúszott és teljes belátást engedett a ruha alá. A teniszezőnőnek csak az volt a szerencséje, hogy melltartót ugyan nem viselt, de bimbóvédőt igen.
2010. 07. 14. 12:32
Lindsay Lohan megpróbál a lehető legtöbbet kihozni a börtönbüntetéséből: az egyik közelálló szerint egy magazinnal vagy egy tévécsatornával állapodna meg, de a hatalmas összegnél kevesebbért nem áll szóba senkivel. “Ez lenne a legjobb, ami csak Lohannel történhet. Nem titok, hogy régóta anyagi nehézségekkel küzd. Ezzel az üzlettel többet keresne, mint színésznői karrierje során bármikor” – [...]
2010. 07. 14. 12:22
Max – egy labrador – a tűző napon szenvedett a kocsiban, miközben árnyékban 32 Celsius-fok volt. Kínjában a dudát nyomogatta. Gazdája hallotta ugyan a kürtöt, ki is tekintett többször az autóra, ám nem vett észre semmi furcsát, mígnem végül mégis odament. Azonnal hideg vizet adott Maxnek és vizes törölközőkkel hűteni kezdte, majd elszáguldott vele a [...]
2010. 07. 14. 12:04
Bronwyn Fox harmadikgenerációs új-zélandi, és soha életében nem járt még Nagy-Britanniában. Annyira megváltozott a beszéde, hogy amikor felhívta barátait telefonon, azok lecsapták a kagylót, mert azt hitték, telefontréfa áldozatai. A mágneses rezonanciás vizsgálat kimutatott két sérülést a nő agyának hátsó részén, és az orvosok szerint ezek állhatnak összefüggésben a tájszólásváltozással. Az 59 éves nő férje [...]
2010. 07. 14. 11:18
A New York-i Bravo Pizza és Pizza Pocket közös szervezésében tartott versenynek köszönhetően rengeteg Gaga-rajongó özönlötte el a helyszínt, a Rockefeller Centert. A fődíjat végül a 26 éves Renee Cole vihette el, aki ezüst fűzőben és szoknyában, fekete bugyiban, harisnyában és ujjatlan csipkekesztyűben alakította az extravagáns énekesnőt.
2010. 07. 14. 11:12
Stohl András egyre nehezebben viseli, hogy több mint egy hónapja nem csitulnak a kedélyek körülötte. Nagyon kimerült a színész, bárhogy is próbálja ezt palástolni szereplései alkalmával – írja a Kiskegyed. Bucira rá se lehet ismerni: halk szavú, megtört ember lett, akinek nincs kedve poénkodni, és egyfolytában csak a cigarettát szívja. Sok híreszteléssel ellentétben úgy tudni, [...]
2010. 07. 14. 11:04
A ceremóniára egy barátjuk házában került sor a Bahama-szigeteken. A 36 éves Cruz számára divattervező barátja, John Galliano készített ruhát a jeles alkalomra. A színésznő 2008-ban melegedett össze a 42 éves Bardemmel Woody Allen Vicky Cristina Barcelona című romantikus vígjátékának forgatásán. Cruz a filmben nyújtott alakításáért kapta az Oscart, férje pedig még 2007-ben a Nem [...]
2010. 07. 14. 10:57
Az egykori Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat (RUGÉV) a Csepeli Fémmű területén található, 10 ezer négyzetméteres gyárcsarnokának hasznosítására még áprilisban írt ki ötletpályázatot az In-Construction Kft. Az ötletek között szerepelt a korábban nyilvánosságra került vigalmi negyed megépítése, melynek megvalósítását végül a jelenlegi ipari környezet átalakításának költségessége és a valószínűsíthető társadalmi ellenállás miatt elvetették. A pályázatot [...]
2010. 07. 14. 10:42
A párt Johann Eichler polgármester adta össze a városházán. Az egyházi szertartást délután tartják. A Bayern Münchenben játszó Lahm csapatkapitányként irányította a Nationalelfet a vasárnap véget ért vb-n.
2010. 07. 14. 10:10
Mint ismert, a francia válogatott középpályás a 17 éves, kiskorú prostituálttal, Zahia Deharral létesített szexuális kapcsolatot, amit hazájában büntet a törvény. A focista elismerte a viszonyt, viszont azt állította, nem tudta, hány éves a lány. Ribéry ettől függetlenül akár három év börtönbüntetést is kaphat. Ribéry arab származású felesége, Wahiba, aki miatt a futballista korábban áttért [...]
2010. 07. 14. 10:03
A magyar popkirály életének egyik legboldogabb időszakát tölthetné, hiszen pár hét leforgása alatt kétszeres nagypapának is mondhatná magát. Nemrégiben az Edit asszony első házasságából származó Zsolt felesége szült kisfiút, míg a napokban világra jött Sebastián (25) fia elsőszülött gyermeke, Noel. A majdnem négy kilogramm súlyú óriásbébi egészségesen jött világra.
2010. 07. 14. 09:39
Iniesta az Espanyol tavaly, 26 évesen szívinfarktusban meghalt játékosának, Dani Jarque-nak üzent, mikor a vb-döntöben szerzett gólja után levetette a mezét. “Örökre velünk leszel!” A győztes gólt szerző Andrés Iniesta a döntő után ennyit mondott: „Hihetetlen, felfoghatatlan, egyszerűen nem találok szavakat. Ezt ki fogjuk élvezni, hiszen nagyon sok energiát öltünk ebbe a sikerbe. Üdvözlöm a [...]
2010. 07. 14. 09:23
Az eljegyzés a chicagói fellépés alatt történt, mikor Blackman a Corazón Espinado című dalban a szólóját játszotta éppen. „Cindy és én nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy egymásra találtunk. Szerelmesnek lenni az ég ajándéka, s nagyon szoros kötelék köt össze minket. Nagyon örülök annak, hogy az ebből áradó hatalmas energiát felhasználhatom a zenében is” – jelentette [...]
2010. 07. 14. 07:44
Cheryl Cole-t múlt hétfőn szállították kórházba, miután összeesett egy fotózáson, és nem sokkal később maláriát diagnosztizáltak nála, melyet feltehetően tanzániai nyaralása során kapott el. Cheryl öt napig feküdt az intenzív osztályon, s barátai szerint csaknem meghalt. – Annyira beteg volt, hogy tulajdonképpen csak órák választották el a haláltól! Gyenge volt, nem kapott levegőt, nem tudott [...]
2010. 07. 14. 07:39
Olvasói sztorik