Szórakozás

A besztercei fegyházban emberölésért ülő 26 éves férfi attól tart, túl sokáig tart majd kérvényének elbírálása. A tárgyalási napot október 21-re tűzték ki, de a férfi szerint megtörténhet, hogy már az is túl késő lesz a bátyja számára. Neki egyébként még 11 hónap van hátra a tíz éves büntetésből. Maga a börtön saját hatáskörében csak [...]
2010. 10. 04. 07:24
Megdühödött Washington állam burgonya bizottságának elnöke, amiért a krumplit állandón az értéktelen, hulladék ennivalók közé sorolják, ezért bejelentette, hogy két hónapig csak burgonyát eszik. Chris Voight október elsején kezdte diétáját. Terve szerint naponta húsz krumplit eszik minden nélkül, se sajttal, se sült szalonnával, és azt ígérte, nem csal. Szokatlan diétájáról tartott sajtóértekezletén kitért arra, hogy [...]
2010. 10. 02. 09:28
Az összevissza horpadt fekete filckalap belső oldalát arany betűkkel kirakva a King of Pop felirat díszíti. A 2009-ben elhunyt énekes 1988-ban egy nizzai koncerten hajította fejfedőjét a tömegbe. A szerencsés rajongó, aki elkapta az ereklyét, húsz éven át a legnagyobb becsben tartva őrizte meg. A zenész halála óta hatalmas bevételeket jelent az emléktárgyak értékesítése. Novemberben [...]
2010. 10. 01. 14:46
Surrey megyei önkormányzatának vezetőségében merült fel az ötlet, miután 300 puttenhami lakos panaszlevéllel fordult a hatósághoz. Ebben leírták, hogy az A31-es út egy pihenőhelyén rendszeresen, éjjel nappal megállnak autósok alkalmi szeretkezésre, a puttenhami iskola nebulói pedig játszóterükről éppen rálátnak a “szexcsatamezőre”. Az önkormányzat nem akarja megszünteti a pihenőhelyet, mert ezzel a nem szexért megállni akaró [...]
2010. 10. 01. 13:51
A helyi Műszaki Egyetem hallgatói meztelenül tüntetnek az állami intézménynek járó alacsony költségvetési támogatás miatt az egyetem manilai épülete előtt.
2010. 10. 01. 13:27
– A feleségem meg akarta ölni, de én nem hagytam, úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. Pár napos korában kezdtem tanítani. Felemeltem a farkát, így kényszerítettem arra, hogy egyensúlyozzon az első lábain. Egy hónap múlva már magától járt! – büszkélkedett a kínai gazda Wang Xiha, akinek megesett asertésen szíve, ezért elhatározta, hogy megtartja az állatot, [...]
2010. 10. 01. 13:13
Mindenféle biztosítókötés, vagy kabin igénybevétele nélkül pucolta egy alkalmazott az ablakot, miközben alatt 122 méteres mélység tátongott. A csupasz felsőtestű bátor, vagy inkább őrült ember csupán újpercei végével kapaszkodott, egy keskeny párkányon egyensúlyozva a szédítő mélység fölött.
2010. 10. 01. 13:01
Portugáliában hírességek esetében még nem látott 15 ezer eurót fizetett egy magazin, hogy leközölhesse a lesifótokat. A TV Mais című magazin címlapján Cristiano Ronaldo Junior nagyanyja, a futballista édesanyja, Dolores karjaiban látható. A fényképek minden látszat ellenére Ronaldo óhajával szemben kerültek a közönség elé. A Real Madrid világhírű támadója az elmúlt hetekben többször is arra [...]
2010. 10. 01. 10:54
– Mi Somogy megye megyeszékhelye: Kaposvár vagy Pécs? – tette fel Tvrtko a villámkérdést a Mokkában Pákónak, aki még egy kicsi gondolkodási időt is nyert, hiszen a műsorvezető megismételte a kérdést. – Pécs! – felelt Pákó és már csapta is a tojást fekete üstökéhez, amelyet a műsorvezető hozott neki rossz válasz esetén. Fröccsent a sárga [...]
2010. 10. 01. 09:16
A nyugdíjas úr először egymillió dollárt nyert – 220 millió forint –, majd három hónapra rá már a dupláját, 2 millió dollárt – 440 millió forint – vihetett haza. – Soha semmiben sem voltam túl mázlista az életben, azt hiszem ideje volt, hogy bejöjjön valami – mondta Pullen. – Nem szórom el a pénzt, inkább [...]
2010. 10. 01. 07:44
Julia Roberts ikrei, Hazel (5), Finn (5) és a hároméves Henry mellé több különböző nemzetiségű gyereket is szeretne. “Mivel a terhességei alatt sorra komplikációk léptek föl szívbetegsége miatt, több gyereket már nem mer vállalni, viszont több híresség, mint például Madonna mintájára ő is nemzetközi gyereksereget szeretne otthonába. Férjével, Danny Moderrel ezt már régen eldöntötték” – [...]
2010. 10. 01. 07:23
Olvasói sztorik