Szórakozás

Caramel: Olyan világra vágyom, ahol senki nem emelkedik ki a többi közül

Molnár Ferenc Caramel
Mohos Márton / 24.hu
Molnár Ferenc Caramel
Mohos Márton / 24.hu

Molnár Ferenc Caramel Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában egyebek mellett a celebek és a bulvármédia kapcsolatáról beszélt.

Engem az zavar – főleg a celebvilágban, meg így a popszakmában –, hogy a legtöbbször azt látom, nem önmagukért küzdenek a szereplők, hanem a fényért. Azért a bizonyos 10 percért, meg 15 percért. Szánalmasan bármire képesek érte, és nem veszik észre, hogy egyébként hosszú távon felzabálja őket

idézi a story.hu az énekest, aki így folytatta:

Folyamatosan mutogatnak a bulvárra, meg a médiára, hogy »az amocskos bulvár«, meg »az a mocskos média«, közben meg olyan szimbiózisban vannak vele, hogy nem is tudnak nélküle élni. De azért folyamatosan hibáztatják.

Fiatal előadóként ő is ki akart emelkedni

„Nekem is volt így a karrierem elején, amikor nagyon szerettem volna elhinni azt, hogy ki kell emelkedni. Hogy különb dolgokat kell az asztalra tenni. De aztán az ember rádöbben – ha már a hit beköszön és kapcsolódik a személyiségéhez –, hogy a tömegben állni láthatatlanként, az a nagyon nagy dolog. Én arra vágyom.

Egy olyan világra, egy olyan igazságra vágyom, ahol senki nem emelkedik ki a többi közül. Az Isten mindenkit ugyanúgy szeret, ugyanúgy értékel

– mondta, hozzátéve: szembe megy Isten üzenetével és tanításával, amikor valaki ki akar emelkedni embertársai közül.

A nagyravágyás nem jó dolog. Az soha nem lesz nagy ember, aki nagy ember szeretne lenni. Az soha nem lesz kiválasztott, aki kiválasztott szeretne lenni. Az soha nem lesz király, aki magát akarja megkoronázni

– fogalmazott Caramel.

A Tiszát támogatja

Az énekes a minap Nagy Ervin és Sohonyai Attila oldalán, videóban buzdította az embereket, hogy április 12-én szavazzanak a Tisza Pártra. A pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten nem lép fel, ennek okairól felesége, Szilágyi Szilvi számolt be korábban:

Kapcsolódó
Szilágyi Szilvi Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertjéről: Egy kicsit az én hibám, hogy a férjem nem lesz ott
Az influenszer azt írja, Caramellel fizikailag nem, de lelkileg ott lesznek a kritikus által szervezett koncerten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik