Szórakozás

Miló Viki is oltár elé áll a Házasság első látásra új évadában

Birton Szabolcs
Birton Szabolcs

Október 13-tól indul a Házasság első látásra új évada. A formátum lényege, hogy párkapcsolati szakértők összeállítanak hat párt, akik első találkozásukkor összeházasodnak. Házasságuk első heteit követi nyomon a műsor, annak minden örömével és drámájával.

Ezúttal négy szakértő lesz a műsorban:

  • Gaál Viktor pszichológust már ismerhetik a nézők az előző két évadból, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása,
  • Tóth Melinda pszichológus tagja a kezdetektől a szakértői csapatnak: kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik.
  • Az egyik új szakértő Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis,
  • valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta.

Hétfőn bemutatták az új évad szereplőit, akik között ott van Miló Viki többszörös karate-, kungfu- és ökölvívó-világbajnok is.

Mindenkinek megy a szerelem. Akkor az hogy lehet, hogy a Miló Vikinek nem megy?

– áll a bemutatkozásában.

Rajata kívül ők szerepelnek még a műsorban:

  • Varga Sanya, 60 éves személyi edző, aki mindig a középpontban érzi jól magát. Szenvedélyes és életvidám, de a szerelemben eddig nem volt szerencséje.
  • Vass Réka, 26 éves, céltudatos szempilla stylist és oktató. Az üzleti életben már kiteljesedett, de a magánéletében még keresi az igazit.
  • Jagicza Peti, 25 éves romantikus fiatal vállalkozó Zalacsányból. Mindene a család, és a kísérletbe leendő gyermekei anyját jött megtalálni.
  • Fűzfa Rita, 55 éves, szépészeti klinikán dolgozik. Családcentrikus édesanya, két felnőtt gyermeke a legnagyobb kincse.
  • Janicsek Attila, 49 éves sales manager, aki soha nem akar lemondani a szerelemről.
  • Dudás Anna, 29 éves macskamániás lány, aki még nem repült ki a kecskeméti családi fészekből, de már saját utazási irodát vezet.
  • Horváth Richárd, 32 éves férfi, aki hosszú ideig külföldön dolgozott, de a kísérlet kedvéért mindent hátrahagyva hazaköltözött.
  • Szilágyi Dani, 38 éves, testépítés iránt szenvedélyes férfi, akit sokan félreismernek. Filozófiát olvas, mély gondolkodásmódja meglepetést okoz környezetének.
  • Tigyi Kármen, 32 éves, talpraesett vidéki lány, aki egyedül vágott bele a fővárosi életbe. Erős és határozott, de vágyik arra, hogy néha elgyengülhessen.
  • Deák Rebeka, 26 éves csepeli előadóművész és social media manager. Pörgős, spontán és vagány, akivel a férfiak nem tudták tartani a tempót.
  • Horváth Zsolt, 36 éves szolnoki grafikus, művészlélek, aki mindig olyan nőkkel találkozott, akik megmentőt vártak tőle.

Miló Viki egyébként tavaly úgy nyilatkozott, vágyna egy társra, akivel összeköltözhet, ugyanis 23 éve egyedül él. Nyolc kutyája van, akikre a gyerekeiként tekint, ezért fontosnak tartja, hogy a párja elfogadja az ebeket. A gyerekvállalással kapcsolatban korábban azt mondta, már eljárt felette az idő, de ha olyan párja lenne, aki szeretné, megpróbálná.

A sportoló feltűnt a párkereső reality előző évadában is:

Az előző két széria párosai közül senki sem maradt együtt a műsor után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik