Szórakozás

DWTS: Tóth Gabi szerint a zsűri „szarszemüvegen” keresztül nézi a produkcióikat, reméli, idővel ez változik majd

TV2
TV2
Ők Papp Máté Bencével mindent megtesznek, hogy a tánctudásuk alapján bírálják őket.

Tóth Gabi kificamodott bokával táncolt a szombati Dancing with the Starsban, ennek ellenére úgy érezte, sikerült kihoznia a maximumot Papp Máté Bencével közös produkciójukból. A műsorban azt mondta, előadóként már megtanulta, hogy a színpadon nem szabad rinyálni.

A kulisszák mögött Lissák Laurának nyilatkozva az énekesnő elárulta: az orvosok megvizsgálták, és arra jutottak, sérülése nem komoly, csak pihentetnie kell a lábát.

Délután sérültem meg, kibicsaklott a bokám az utolsó próbán. Utána elég erős, szúrós fájdalom volt egy bizonyos mozdulatra, de egyből gyulladáscsökkentőket kaptam. Nagyon profi a stáb, mindenki nagyon figyelmes, és nagyon hálásak vagyunk, hogy így vigyáznak ránk

– fogalmazott Tóth Gabi, aki a zsűri kritikájára is reagált.

Ez egy táncverseny, itt a táncproduktum a lényeg, a fejlődés, az, hogy egy amatőr mit tud magából kihozni, mit mer kockáztatni, mit mer bevállalni. Azt gondolom, hogy ha – csúnya szóval – egy szarszemüvegen keresztül nézik az embert, akkor nagyon nehéz utána motiváltnak maradni. Tehát úgy teljesíteni hétről hétre, hogy folyamatosan érzed, hogy farral állnak hozzád, sokkal nehezebb. Elhiszem, hogy a zsűri jót akar, a többieknél. Remélem, hogy eljutunk mi is odáig, hogy nekünk is jót akarnak majd.

Az énekesnő a héten azt nyilatkozta, agykontroll segítségével próbálja bevonzani a sikert.

Kapcsolódó
Tóth Gabi agykontroll segítségével próbálja bevonzani a sikert a Dancing with the Starsban
Jóindulatú daganatot is zsugorított már össze a módszerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik