Jó helyen van most? RTL, Bajnokok Ligája-meccseket közvetíthet.

Most éppen RTL, aztán szeptember végén indul a Géniusz új évada az ATV-n. Szabadúszó vagyok, ezt eleinte nem volt könnyű elfogadtatnom a televíziók koordináta-rendszerében, ahol mindenki valamelyik csatornának az arca. De sikerült megértetnem többekkel, hogy a nézőt ez már nem érdekli, csak jó műsort akar nézni.

Ez nem a Fradi meg az Újpest, hogy vagy az egyikben játszol, vagy a másikban.

Nem tudom, meddig fogok még showműsorokat vezetni, de én a sportból indultam, és valószínűleg az is lesz az utolsó, amit a koromból adódóan csinálhatok. Amikor nem közvetítettem, akkor is követtem a sportot, ez egy állandó dolog az életemben. Minden más változott közben: ma már rengeteget lehet készülni, tengernyi az adat. Viszont úgysem tudok annyit elraktározni fejben, mint amit elvárnak a nézők: közvetítek egy Real Madrid-Liverpool meccset, ahol a nézők egyik fele a spanyol, a másik az angol csapatnak drukkol. Követik minden rezdülésüket, látják az összes meccset. Másnap viszont Barcelona-Manchester Cityt kell közvetítenem, ahol ugyanez az elvárás. Nem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni. Picit rossz irányba ment a szakmánk, túl sok a háttérinformáció. Van olyan kolléga, aki azt hiszi, attól jó a közvetítés, ha sok háttérinfót ad a nézőnek, sőt, örül is ennek. A felvezető műsorokban, az interneten már megkapják az információk nagy részét a nézők, de valamilyen szinten hagyni is kell, hogy nézzék a meccset, nem érdemes őket abajgatni mindenféle marhasággal csak azért, mert elolvastam, hogy a nagymama szilváspapuccsal készült a focista kisunokájának a meccs előtt.

Mit tett mérlegre, mikor fölvetődött, hogy megint focit közvetíthet?

Abban a tekintetben nem volt újdonság, hogy az elmúlt három évben is közvetítettem az RTL-en és az RTL+-on meccseket, igaz, azok Európa-liga- és Konferencia Liga-találkozók voltak. Nem velem történt változás, hanem abban, hogy az RTL megvásárolta a BL-jogokat. Az én szempontomból sok újdonság nincs, inkább csak a meccsek mennyiségében és minőségében lehet.

Nagyon más műfaj ez – rossz szóviccel élve: nagy ugrás – a nemrég vetített Az ugrás című vetélkedőjéhez képest. Ezeket a műfajváltásokat igényli, vagy csak sodródik az élet kínálta lehetőségekkel?

Amikor benne vagy egy forgatásban, és tíz nap alatt leforgatsz harminc epizódot egy műsorhoz, nagyon telítődsz. Utána jó meccset közvetíteni, és ez fordítva is igaz. Egy futball Európa-bajnokság után nagyon jó vetélkedőt csinálni. Frissen tart emberileg, szellemileg, hogy másképp kell a szakmámat gyakorolnom. A magamfajtának máshol van a helye sportközvetítésben és máshol egy showműsorban.

Konkretizálná?

A sportban alárendelem magam az eseménynek. Hozzáteszem, a néző pontosan tudja, melyik kommentátort szereti és melyiket nem, de amiatt nem fog bekapcsolni egy meccset, mert a kedvenc kommentátora közvetíti. Ha egy meccs lassú és unalmas, azzal nem tudok mit csinálni. Egy showműsornál ugyanakkor sok múlik rajtam.

Például diktálni tudja a tempót?

Így van. Vagy, ha feszült valaki, igyekszem segíteni rajta. A futballistákhoz nincs személyes viszonyom, a vetélkedőben ott állnak mellettem a játékosok. Rajtam múlik a sikeresség, a humor, a stílus. Emlékszik a Legyen Ön is milliomos!-ra?

Hogyne: Vágó, Fábry, Friderikusz, Gundel, Palik a sorrend.

Ugyanaz a műsor, öt különféle fizimiskával. Eddig mindig sikeres volt. Miközben az alap ugyanaz.

Induljunk el a Gundel-pályán, mint a maratonfutók: pesti srácként látta meg a napvilágot. Hová vitték haza?

Édesapám állatorvos volt, és a diploma után elhelyezték vidékre, Imremajor nevű településre, a Balaton közelébe. Ma is létezik a település, találni ott úgy tíz darab házat. Kevés emlékem van abból az időszakból, inkább képek maradtak meg a fejemben. Mikor tizennyolc éves lettem, visszamentünk édesapámékkal, hogy megnézzük, mi a helyzet. Nem volt jó élmény. Kicsi volt a ház, az udvar, nem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Aztán 1968-ban visszaköltöztünk Budapestre. Azóta budapesti vagyok, igaz, már huszonöt éve Érden lakom.

Amikor ’68-ban visszaköltöztek Budapestre, állítólag Gundel nagypapát nem nyűgözte le, hogy tájszólással káromkodott a kis Gábor.

Imremajorban rám ragadt. Tény és való: egy négyéves kisfiútól a buszon, a nyakkendős Gundel nagypapával az oldalán valódi sokk lehetett ezt hallgatni. A nagypapa inkább leszállt velem a következő megállóban.

Ennek ellenére nem volt nagy csibész, igaz?

Csibész voltam, de nem rossz gyerek. Nem én voltam az osztályban a fekete bárány. Dumás, aktív srác, akinek sosem volt ötös magatartása. Voltak esetek, mikor kaptam intőt, elvették az úttörő nyakkendőmet. Az a fajta csibészség ez, ami még egészséges. Amennyi talán még kell az élethez.

A neves nagypapáról sok emléke van?

Nagyon sok, mert 1984-ben halt meg, amikor húszéves voltam. Nagyon érdekes, hogy ő mindig öltönyt és nyakkendőt viselt. Volt, hogy az étteremben kétszer borotválkozott egy nap, mert erős volt a szakálla. Mindig elegáns volt. Egy pici garzonlakásban laktak a második feleségével Óbudán, otthon is selyemkabátkában ücsörgött, tüchtig ember volt. Játszott velünk, de nem volt az a klasszikus nagypapa, aki térden csúszik a szőnyegen. Egyszer kisiklatta a kisvasutamat! Mert túl nagy sebességgel vette be a terepasztalon a kanyart. Ment a »Jaj, nagypapa!«.

Hogyan hatott önre a papa tüchtigsége?

Én is szeretem megadni a módját ennek-annak. Szokták mondani, hogy tiszteld meg a pillanatot.

A bécsi szelethez mi közük a Gundeleknek?

Gundel Károlynak hívták a dédapámat, én ezt a sztorit kevésbé ismerem, de hallani olyan mendemondákat, hogy a dédpapa volt az, aki a bécsi szeletet népszerűvé tette a pesti vendéglátóhelyeken.

Van másik családi anekdota, amiben biztos?

Állandó vita a palacsinta, hogy Márai vagy Gundel.

Bogozzuk ki!

Senki nem tudja. A kilencvenes években egy színész mesélt erről egy újságnak, hogy állítólag Márai Sándor feleségéé volt a recept. És ez elterjedt. Valójában nincsenek olyan étlapok, ahol Márai-palacsinta szerepelne. Különféle Gundel-könyvekben sincs leírás arról, hogy miként keletkezett. A negyvenes évek második felében egyszer csak megjelent a palacsinta Budapesten.