Megeshet, hogy egy komplett életmű kevés a megélhetéshez, viszont az életmű egyetlen darabkája is hajthat komoly hasznot.
Ez az egyik tanulsága az Indexen olvasható Laár András interjúnak.
Mely egyebek mellett betekintést nyújt a zenében, költészetben és a vallásfilozófia terén is maradandót nyújtó Laár anyagi helyzetébe.
Tőle magától idézünk párat:
- „Annyi pénzem van, hogy tudok rendesen enni, képes vagyok elutazni valahova egy autóval, tudok a családomnak pénzt adni, minden, ami egy civil embernek fontos, az rendelkezésemre áll.”
- „Még nem fizettem ki teljesen az új gitáromat, mert csak a felét tudtam kifizetni, de majdnem kifizettem.”
- „Az Előadóművészi Jogvédő Iroda már támogatott, szociális alapon, mert annyira nem volt pénzem. Mondtam nekik, hogy nem kapok sem jogdíjat, sem semmit, adjanak egy kis pénzt. (…) milyen véleményem lehetne a támogatási rendszerről? Kihagytak belőle, egyik kormány, politikai párt, szervezet sem támogatott, kivéve az irodát, akik ténylegesen az előadóművészek jogaiért küzdenek, persze számos problémával ők sem tudnak mit kezdeni.”
- „Ha azt nézem, hogy mit tettem le az asztalra, hány slágert írtam, és most ott tartok, hogy tényleg százezres nagyságrendű gondjaim vannak, akkor azt kell mondjam, hogy ebben az országban nem olyan jó a támogatási rendszer, már ami engem illet. Nincs saját házam, drága stúdióm, felszereléseim, középosztálybeli civilként élek, nem pedig rangos művészként.”
Kiderül, Laár Andrást egyvalaki támogatta: Gattyán György. „Tíz évvel ezelőtt megkeresett, hogy tudna-e támogatni valamiben. De akkor még nem volt politikus, csak gazdag.”
S ekkor derült ki, hogy az életmű egyetlen eleme is képes csodát művelni.
„Megkérdeztem tőle, hogy de miért akar támogatni? Azt mondta, hogy mert olyan jó szám a Tea, tényleg én írtam. Kifizette a lakáshitel-tartozásom… senki más nem akart nekem pénzt adni.”
Az interjú politikailag legfajsúlyosabb szakasza, amikor szóba kerül Laárnak a neten szép karriert befutott gondolatmenet a békéről, melyben kikéri magának, hogy gazdag hatalmasságok ártatlan embereket fordítanak egymás ellen különböző háborúkban.
Laár az interjúban újságírói felvetésre azt mondja, hogy a Fidesz akár fel is használhatta volna ezt a mondatát, „mert ebben a témában mindig, százszázalékosan egyetértettem Orbán Viktorral… ebben az egy ügyben azt kell mondjam, hogy százszázalékosan Orbán mellé álltam, valamint a migránskérdésben is. Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van… Ha Magyarország egy gazdag, kiegyensúlyozott emberekkel teli ország lenne, ahol egy átlagember többet keresne, mint amennyit egy menekültnek adnának, akkor nem lenne gond. De most bejön egy menekült, és háromszor annyi pénze lesz, mint egy normál itteni lakosnak. Hogy képzelik, hogy így felborítanák az egyensúlyt?”
Laár András hosszan beszél még:
- Galla Miklóshoz és a neki kölcsönadott Karinthy-gyűrűhöz való viszonyáról
- arról, hogy „a magyar egy mágikus gyökerű nép, a magyar mágikus nyelv, akinek ez az anyanyelve, az szükségképpen közelebb áll a varázsdolgokhoz, mint a nyugat-európai ember; a nyugati embereket a nyelvük konstrukciója nem hagyja elszakadni a materializmustól, ellenben a magyar gyárilag szent nyelv”
- valamint szól buddhizmusáról s a materialisták tudatlanságáról.
Ajánljuk az interjút.
Egy füst alatt ajánljuk azt az interjút is, melyet mi készítettünk vele közel tíz éve, s melyben olyanokat mond, hogy:
- „ön most komoly arcot vág, miközben reggel meg szart egyet”
- „Nekem Isten sem egy nagyon komoly valaki. Nem valami prűd öregembert látok, nem egy lefáradt, szerencsétlen, bánatoskodó figurát, aki szánja-bánja, hogy ilyen világot teremtett. Isten a mindenben megtalálható végtelen intelligencia, nekem olyan személyes tanításokat adott a jeleken, a történéseken keresztül, hogy pazar.”
- „Nem tudok nyolcra bemenni. Művészalkat vagyok, s nem tanáralkat. Ráadásul azzal az illúzióval éltem, hogy tanítani érdemes, különösen egy buddhista iskolában, ahová elvileg azok iratkoznak be, akiket tényleg érdekel a buddhizmus. Aztán én csodálkoztam a legjobban, amikor vizsgáztatáson azzal szembesültem, hogy a tanítványaim nem tudják, amit tanítottam nekik.”
A társadalomkritikát is gazdagon mérte:
- „Konkrétan arra megy ki minden, hogy érezzék magukat szarul az emberek, legyenek betegek minél többen és minél hosszabban, utána viszont dögöljenek meg, lehetőleg ne éljék meg a nyugdíjkorhatárt.”
- „A világ valódi irányítói nem törődnek azzal, mi lesz ötven év múlva, nem érdekli őket, hány állatfaj pusztul ki, nem kérdik, hány ember hal éhen. Csak az ő szempontjuk számít. És az is van, amit akarnak. Évszázadok óta. Mondjuk, amikor a keresztények Jézus nevében inkvizíciós máglyára terelték embertársaikat. A szájukkal azt mondták, hogy Krisztus a szeretet, miközben egy másik ember, aki pontosan olyan érzékeny lény, mint ők maguk, a szemük láttára szénné éghetett, hiába üvöltözött, hogy hagyják ezt abba.”
- „Remélem, a magyarok is előbb-utóbb rájönnek, hogy egyik kormány, egyik párt sem fogja megvédeni őket semmitől. Amióta megint vannak ezek a pártok, hol az egyik, hol a másik van kormányon, de mindegyik elsütötte, hogy sajnos egyelőre össze kell húzni a nadrágszíjat. Ami azért vicces, mert én tizenhét évesen a Kádár-kormánytól hallottam először ezt a szíjhúzós szöveget. Lassan hatvan vagyok, és elnézést, de ebből a dumából legyen elég!”
