Hétfőn megírtuk, hogy Majka kommentálta Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert tettlegességig fajuló vitáját. Akkor egyebek mellett azt írta Facebook-bejegyzésében,
Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…
A diskurzusba szerdán Azahriah is becsatlakozott egy korlátozott ideig elérhető Instagram-történettel, amin egy látszólag közösségi oldalon közzétett kommentről készített képernyőfotó látható.
„Nem érti, hogy az a kültelki viselkedés, amivel Ábrahám reagált erre, húzza alá a legjobban, hogy a NER propagandistái messze nem egy új értelmiséghez tartoznak. Csupán felépített bábuk ők, akik az előre megírt narratívát szajkózzák unos untalan, és amivel elég komoly morális válságba taszították az országot.
A tény, hogy Majka ezeket a közszereplőket megvédi, gyakorlatilag megerősíti a NER puszta létét, propagandistái munkáját és értékrendjük helyességét. Bár ehhez némi intelligencia is kellene. Bár az neki sose volt, hiszen mindig a helyezkedésben és az érdekei pénzre váltásában volt tehetsége. És ha mással nem is, ezzel tökéletesen illeszkedik a NER-hez és amit képviselnek.
És ha mindezt tényleg nem látja és nem is érti, az már igazán nem Puzsért minősíti…” – olvasható az Azahriah által közzétett szövegben.
Néhány órával később Majka újabb Facebook-posztban reagált arra, amit fiatal zenésztársa róla közölt. Bejegyzését azzal kezdte, hogy teljesen lefagyva áll Azahriah nyilatkozata előtt. „Tényleg inkább vágott volna pofon valaki” – írta, majd kifejtette, hogy elsők között állt ki az énekes mellett, amikor kikerült róla egy kompromittáló videó, és mindig pozitívan nyilatkozott róla, még akkor is, mikor sok pályatársuk irigykedve nézte, hogy háromszor megtölti a Puskás Arénát. Hozzátette: a gyerekei óriási Azahriah-rajongók, ezért otthon sokat hallgatják a számait, voltak koncertjein és közös képük is van vele.
Mindig elismerően nyilatkoztam róla, és kiemeltem, hogy generációjának egy olyan zászlóvivője, aki sokkal előrébb tart, mint a korosztálya. Jó, jó, persze azt is elfogadom, hogy ezek nem zárják ki, hogy ő pont ne az ellenkezőjét gondolja rólam. Sőt!
– fogalmazott a rapper, majd így folytatta:
Egyáltalán nem kell viszont szeretni valakit, mégis rettentő rosszul esik, hogy az előbb említetteket abszolút figyelmen kívül hagyva úgy nyilatkozik irányomban, mintha egy szánalmasan buta, eredmények nélküli, kitartott zenész lennék, aki elmondása szerint csak helyezkedésben, és a saját érdekei pénzre váltásában lenne jó. Azért azt halkan kérdezem meg, mivel léptünk már fel ezerszer együtt egy helyen, tényleg úgy tűnt, mintha a karrierem ebből állna?
Mint írta, a legnagyobb talány számára, hogy hogyan került a képbe a NER. „A következmények nélküli, gátlástalan pocskondiázásról írtam, hogy az bizony nagyon nincs rendben” – olvasható Majka posztjában.
Pont szarok Ábrahámra, az Ábrahám-félékre, pont szarok Puzsérra, és pont szarok a NER-re. A tököm tele a propaganda mantrával, a nerezéssel, az ellenzékes tiszázással. Kedves Azi!! Ne moss engem össze semmilyen politikai formációval. Az elmúlt évtized sikereit és telt házas bulijait, ha valaki, én biztos nem a helyezkedésnek köszönhetem.
„22 éve tolom a szekeret, és ez idő alatt jöttek mentek a pártok, miniszterek, miniszterelnökök. Pont ezt a 22 évet kívánom neked is. Sok időt tölts majd el fent a csúcson, minden maradjon úgy, ahogy eddig volt” – üzente Azahriah-nak, majd így zárta sorait:
És bár mondanivalóm lenne rengeteg, de nem hiszem, hogy ezek után bármilyen szócsatába is kéne keverednem veled, egy olyan 22 éves fiúval, aki az előbb felsoroltakat abszolút nem tisztelve ilyen lebecsmérlően nyilatkozik rólam. Legjobbakat.