Szórakozás

„A pofám leszakad” – Hajdú Péterék hazarepültek Nizzából, de nem azzal a géppel, amire eredetileg a jegyük szólt

rtl
rtl

Hajdú Péterék repülőgépe több órát késik, az utasok Nizzában ragadtak éjszakára – írtuk meg hétfő reggel Hajdú Péter beszámolója alapján.

Hajdú és kedvese szeretettek volna hazajutni Franciaországból, ám mint kiderült, meghibásodás miatt nem tudott felszállni a repülőgép vasárnap délután, a történtekről a műsorvezető korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be.

„Hát, nincs szerencsénk a repüléssel, mert 5 órakor kellett volna elindulnia a Nizza–Budapest járatnak, és ehelyett most úgy tűnik, hogy 7 óra 30-kor fogunk talán felszállni a géppel. De még ez sem biztos, mert a legfrissebb információk szerint meghibásodott a gép, és emiatt kell várnunk a nizzai repülőtéren.”

Nizzában töltötték az éjszakát, hétfő délután azonban már Magyarországról jelentkezett be a műsorvezető. Mint kiderült, nem a Wizz Airrel repültek haza, amivel jegyük szerint kellett volna.

Air France-szal jöttünk haza, nem bíztunk a Wizz Air reggeli indulásában. Nagyon jól tettük. Épp most írt nekem az egyik utas, hogy reggel óta várakoznak, az egyik utas közben elájult, egy kismama pedig a földön ülve próbál kitartani.

A videó egy pontján Hajdú kapott egy értesítést a Wizz Airtől, hogy talán 17:30-kor elindul Budapestre a tegnapi járat, aminek tegnap 17:00-kor kellett volna elindulni.

Több mint egy nappal később. Egész egyszerűen a pofám leszakad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik