Szórakozás

Férjhez ment Tápai Andi: Házastársakként már belépett a testiség is a kapcsolatunkba

UDVARDI ATTILA / VIASAT3
UDVARDI ATTILA / VIASAT3
Az első csókjuk az esküvőn volt, és a nászútjukon aludtak először egy ágyban.

Tápai Andi tavaly még a Szingli vagy svindli című párkereső műsorban kereste a szerelmet, ám végül nem a fináléban választott Dejan mellett találta meg a boldogságot. Tápai Szabina fitneszedzőként tevékenykedő húga a műsor forgatása után megtért, és a gyülekezetben találkozott Bodó Imre személyi edzővel, akivel január óta vannak együtt, eljegyzésükre pedig márciusban került sor.

„Nem kérdés, hogy együtt éljük majd le az életünket, de a keresztény embereknél amúgy sem szokás sokáig jegyben járni. Követjük a Biblia tanításait, így a házasság előtt nem költözünk össze és nem élünk nemi életet” – nyilatkozta akkor Tápai.

Az esküvőt azóta megtartották, a Bors a nászútján érte utol az újdonsült feleséget, aki a lapnak mesélt élete nagy napjáról.

A Pilisben, álomszép környezetben mondtuk ki egymásnak a boldogító igent. Csodálatos volt, egyszerűen gyönyörű! Az összes szerettünk jelen volt, az pedig pozitív értelemben véve félelmetes, hogy az addigi verőfényes napsütésből a szertartás végi fogadalomtételnél elkezdett dörögni az ég, szélvihar söpört át közöttünk, majd a környéken elkezdett szakadni az eső, csak felettünk nem, mintha az Atya közölni akarta volna: Itt vagyok! Ezután pedig újra kiderült az ég, és az egész nap tökéletesre sikerült

– elevenítette fel a történéseket Tápai, akit életében először az oltárnál csókolta meg a férjét.

Mindenki libabőrös lett, többen el is sírták magukat, mert azt mondták, az első csókunkban benne volt minden szeretetünk, és minden, amin keresztül mentünk. Megérte ennyit várni erre a pillanatra, mert örökké emlékezni fogunk rá, semmit sem csinálnék másképp.

A nászútjukat Parádsasváron töltik, és életükben először alszanak együtt.

Házastársakként már belépett a testiség is a kapcsolatunkba. Megtérésem előtt ugyan volt már szexuális életem, de össze sem hasonlítható az Isten áldásával megélni ezeket a dolgokat. Sokkal mélyebb kötődés alakult ki közöttünk, jobban meg tudtuk ismerni egymás belsőjét és személyét azzal, hogy a Biblia tanítását követve a házasságig vártunk a testi érintkezéssel. De ebben is kiderült, hogy Isten útjai és tervei mindig jobbak a mieinknél, mert most már tudom, hogy minden tekintetben a számomra a legtökéletesebb férjet adta nekem

– árulta el Tápai Andi.

Azt is elmondta, nővére sokat segített neki az esküvő napján, elmondása szerint még sosem látta ennyire önzetlennek és segítőkésznek Tápai Szaibnát. „Csak az volt számára a fontos, hogy nekem minden tökéletes legyen” – mondta el az edző.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik