Szórakozás

Molnár Áron Varga Juditnak: Fel kell ismernie, hogy a Fidesz rendszere ugyanúgy egy bántalmazó rendszer, amelynek ön most elszenvedője

Varga Jennifer / 24.hu és Marjai János / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu és Marjai János / 24.hu
A színész videóban reagált a volt igazságügyi miniszter minap megjelent interjújára.

Varga Judit a minap állt először nyilvánosság elé, miután a kegyelmi botrány miatt távozni kényszerült a közéletből: a Frizbiben öntötte ki a szívét Magyar Péterrel kapcsolatosan.

A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter műsorában azt mondta, pokol volt a házassága, rengeteget sírt, hiába tett meg mindent Magyar Péterért. A beszélgetés során egyebek közt azt állította, hogy

  • Azért vannak heti váltásban a gyerekek, mert Magyar perrel fenyegette.
  • Volt férje bezárta egy szobába, mert zavarta, hogy miniszterként megnyitó beszédet kellett tartani. A fia szabadította ki.
  • Ha fontos interjúja volt, akkor a munkatársai eltették a telefonját, hogy ne lássa férje gyalázkodó üzeneteit.
  • Varga elmondása szerint folyamatos lelki terrorban élt, Magyart narcisztikus személyiségzavarosnak minősítette.
  • Rendszeresen butának, fakockának nevezte a férje.
  • Sose kapott virágot nőnapra tőle.
  • illetve kormánybuktatással is fenyegette, azzal, hogy élőben közvetítette a veszekedéseiket.

Az elhangzottakra azóta Vasvári Vivien influenszer, Török Gábor politológus, majd Molnár Áron színész is reagáltak.

Utóbbi – akárcsak korábban, a Magyar Péter által kiszivárogtatott hangfelvétel tartalma kapcsán – az Instagramon fogalmazta meg gondolatait az interjút illetően. Bejelentkezését azzal kezdte, nem szeretné megkérdőjelezni Varga Judit szavainak valóságtartalmát, és tiszta szívből sajnálja, ami történt vele, „viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Varga Judit az igazságügyi miniszter volt”.

Pont Varga Juditnak lehetett volna lehetősége egy ennyire komoly pozícióban, hogy sok sorstársán segíteni tudjon, akik hasonló helyzetbe kerültek. Például az isztambuli egyezmény ratifikálásával, például ha nőjogi szervezeteket nem bélyegez baloldali szervezeteknek, ha a családon belüli erőszak és a párkapcsolati erőszak témáját nem citálja pártpolitikai térbe

– magyarázta Molnár, majd felsorolta, mit hiányolt fájóan Varga interjújából.

„Hogy választ kapjunk, mi, magyar állampolgárok arra, hogy

  • Elismeri-e a hangfelvételeken elhangzottak valóságtartalmát?
  • Tudomása volt-e arról, hogy Rogán Antal utasítására manipulálták-e az ügyészségi dokumentumokat?
  • Tudomása volt-e arról, hogy Rogán Antal bizalmi embere volt Schadl György és Völner Pál? Volt-e a bicskei pedofil igazgató, illetve az őt védő Kónya Endre kegyelmi ügyében kormányzati befolyásolás?
  • Ki, vagy kik írattatták alá Önnel Kónya Endre kegyelmi kérvényét? Ha tudomása volt arról, hogy Polt Péter főügyész tudtával ügyészségi bizonyítékokat semmisítenek meg, igazságügyi miniszterként ezeket az információkat nem lett volna kötelessége nyilvánosságra hozni, és eljárást indítani a gyanúsítottak ellen?” – listázta a kérdéseket, hozzátéve:

Tisztelt Varga Judit! Mélységesen sajnálom, hogy önnel megtörtént az, amit elmesélt. De fel kell ismernie, hogy a Fidesz és a NER rendszere ugyanúgy egy bántalmazó, abúzív rendszer, amelynek ön most ugyanúgy egy elszenvedője, ugyanúgy szereti, ugyanúgy vágyja, hogy szeressék, de a rendszer kihasználja. Most újra lenne lehetősége, hogy szembenézzen a bántalmazóval és elmondja az igazságot! Ugyanilyen őszintén, ugyanilyen nyíltan, ahogy az interjújában fogalmazott a magánéletéről. Hiszen, ahogy Judit is mondta, ennyivel tartozik a magyar embereknek.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik