Azért is lettem színész, mert gyerekként készítettem a szüleimnek egy öt lépésből álló prezentációt arról, hogyan törhetek be Hollywoodba. Volt persze B-tervem is
– majd a képernyőn felvillant a
szöveg.
Ezzel a monológgal nyitott Sydney Sweeney a Saturday Night Live (SNL) március 2-ai adásában. Az 1975 óta működő szkeccsműsorban mindig voltak vendég házigazdák, akik egy kezdő monológot követően több szkeccsjelenetben is szerepelnek. Ezek a jelenetek – túl a nyitó monológon – leginkább az itthon széles közönség által ismert Gálvölgyi Show-hoz hasonlíthatók leginkább, ám a SNL-ban az amerikai közéleti aktualitásokra szinte mindig reflektálnak poénok formájában.
A huszonhat éves Sweeney jelenleg az egyik legfelkapottabb színésznő Hollywoodban: szerepelt az Eufória, A Fehér Lótusz című HBO-sorozatokban, főszerepet kapott egy minden generációt megcélzó romantikus vígjátékban (Imádlak utálni), és nemrég felkérték, hogy a Rolling Stones új videóklipjét egymaga vigye el a hátán.
Szépen ívelő történet az övé, amihez az is hozzájárult, hogy Sweeney vonzó nőként él a filmkedvelők fejében, és ezt legtöbb filmszerepében megmutathatja – hol kevesebb, hol több ruhában. A skatulyázás a hollywoodi lét velejárója, amiből persze megpróbálhat kitörni úgy egy színész, hogy kizárólag művészfilmekben szerepel, nem látogat late-night showkba, egyéb beszélgetős műsorokba, amelyekben nagyfokú sztereotipizálás zajlik (lásd: Jimmy Fallon vagy Jimmy Kimmel műsorai). Ám, amint nem él ezekkel a lehetőségekkel, úgy a neve sem pörög majd olyan mértékben, ahogy szeretné: az ördögi körből Sweeney sem tudott kiszabadulni, a Saturday Night Live-os szereplése ráadásul megosztotta a közönséget.
A színésznő több szkeccsjelenetben is felbukkant:
- előbb egy Hooters-pincérnőt alakított (ők azok, akik az amerikai étteremláncban minél kihívóbb ruhában szolgálnak fel), aki vonzósága miatt több ezer dollárnyi borravalót kap a férfiaktól;
- majd egy buta pompomlány szerepében is láthatták a nézők.
Ezt másnap több amerikai újság is felrótta a műsornak (mintha egyébként ehhez hasonló nem történt volna még a SNL történetében), nem beszélve a közösségi média felhasználóiról, akik szintúgy kritizálták a látottakat. Valóban érdekes kontrasztot mutatott, hogy Sweeney az adottságát „B-tervnek” definiálta egy vicc kedvéért, ám az írók semmivel nem támasztották alá, hogy a színésznő valójában ennél lényegesen többet gondol magáról és a hollywoodi iparban betöltött szerepéről.
Pedig nyilvánvaló, hogy sorozat- és filmszerepeiben ezek nem feltétlenül hangsúlyosak. A 2023-as Reality című filmben látott alakítása például totálisan elcsendesíti azokat a kritikus hangokat, melyek szerint Sweeney filmiparban betöltött jelenlegi szerepe kevésbé tehetségének, mind inkább külsejének eredménye.
„Kihívás a Saturday Night Live íróinak: írjatok olyan vicceket Sydney Sweeney-nek, amik nem arról szólnak, mennyire dögös, hanem megmutatják színészi, emberi kvalitásait” – írta egy felhasználó az X-en, míg mások azt jegyezték meg:
Meglepő, Sweeney mennyire jó komika, csak az írók minden egyes szkeccsben arra mentek rá, nőként milyen dögös. Elég szomorú.
Egy másik lap azzal érvelt, Sweeney-t lekicsinyítették ezekkel a szerepekkel, és olybá tűnt, a mellei jobban érdekelték az írókat, mint a tehetsége.
Karen Valby a Vanity Fair hasábjain hosszú kritikát fogalmazott meg az adásról: „Mellei teljes valójukban láthatók voltak, a haja olyan volt, akár egy sellőé; nem tudom, hogy ő tulajdonképpen vicces ember-e, mert a műsorban csak annyi dolga volt, hogy fiatal és gyönyörű legyen”. Valby szerint a monológ viccesen indult, de mihelyst saját külsőségeiről kezdett beszélni Sweeney, azzal két dolgot igazolt: hogy a színésznő görcsösen meg kívánt felelni a közönségnek és a kommersz műsornak, illetve azt, hogy az írók semmilyen formában nem segítettek rajta.
„Felejthető volt. Annyi Barbie-baba van ebben a városban… tudom, hogy kicsit kegyetlen leszek most a színésznővel, és sok sikert is kívánok neki, ugyanakkor egy napon – talán hamarabb, mint gondolná – ő is azon kapja majd magát, hogy azt kérdezgeti, mint amit Billie Eilish énekel a Barbie főcímdalában: mire teremtettek tulajdonképpen? Csak remélem, hogy ennél a SNL-szereplésnél többre is vágyik.”
A nézettség pedig arról dönt, a közönség mit igényel: a legutóbbi adást több mint négymillió amerikai láthatta, ezzel a nyolcadik legnépszerűbb műsor volt az NBC-n, és a harmincadik legnépszerűbb show a teljes kábeltévés fronton. Tavaly júliusban igazi mélyponton volt a SNL, akkor alig 1,5 millióan voltak kíváncsiak a szkeccsekben tálalt poénokra. És amennyiben ezekhez a számokhoz hozzáadjuk a YouTube-os nézettséget, máris érthetőbbé válik az írói stáb hanyag munkája.
Trump szexista nézetein kiakadt a SNL
A legutóbbi SNL-adás után felvetődött, hogy a műsor nem először bicsaklik meg akkor, amint egy konvencionálisan szép ember szerepel benne: a Business Insider példának okáért rámutat, hogy 2004-ben Lindsay Lohannel is megtörtént hasonló, mikor a Harry Potter-filmeket parodizálva a színésznőt Hermione Granger karakterének öltöztetve szerepeltették – olyan Hermioneként, aki mélyen dekoltált iskolai öltözetben látható, „csoporttársai” pedig ennek szentelik minden figyelmüket.
Tíz éve Channing Tatummel történt hasonló, aki beköszönő monológjában letépte magáról a ruhát, kockás hasát mutogatva a nézőnek. Nemrég pedig Jacob Elordit helyezték skatulyába, aki mihelyst belevágott a beszédébe, félbeszakította őt egy nézők közt ülő szereplő azzal a mondattal:
Én csak… én csak nézni akarlak
– így utalva vonzó külsejére, egyúttal arra: más nem is érdekes a színésszel kapcsolatban. Az pedig nem is meglepő, hogy egy későbbi szkeccs fő poénforrását az szolgáltatta, hogy Elordival egy csapat nő szeretett volna lefeküdni. Nagyon megosztó lett az epizód, és bizonyos értelemben arra mutatott rá, hogy bármely színész tehetségét el lehet pazarolni az olcsó poénok kedvéért, már ha a színész is beleegyezik az írók víziójába.
Eammon Jacobs amerikai újságíró így fogalmazott a Sweeney-s adás után:
„A humor kicsit másmilyen volt a kétezres években, ezért az írókat sem vették elő, amiért például Lindsay Lohant dögös iskolás lányként karikírozták. De Sweeney Hooters-figuráját elnézve, a dolgok nem változtak túl sokat azóta.”
Pedig a SNL írói csapata meglehetősen érzékeny, mikor a szexizmus vádja merül fel közéleti személyekkel kapcsolatban: az alapvetően liberális beállítottságú, értelmiségieknek szánt műsor több esetben humorforrásként jelölte meg Donald Trump korábbi botrányos kijelentéseit, mikor lealacsonyítóan beszélt a nőkről. Ezt több szkeccsbe is beledolgozták, akkor Alec Baldwin személyesítette meg Trumpot, nem kicsit kifigurázva őt.
A Saturday Night Live erősen szexualizált poénjai valóban problémásak lehetnek, és maga a szexizmus mint morális előítélet eredendően ott rejtőzik az írói stábban. Erről néhány évvel ezelőtt Julia Louis-Dreyfus beszélt, aki 1982 és 1985 között szerepelt a társulatban. Ő persze inkább azt emelte ki, hogy maga a közeg volt rettentően szexista, az írók pedig bár viccesek voltak, a szexizmus gyakorta felsejlett. Jane Curtin alapítója volt a műsornak a hetvenes évek közepén, szerinte már akkor nagyon szexista volt a közeg, és szerinte nem nagyon fejlődtek az írók látásmódban: „Még mindig az 50-es évek végi, a 60-as évek eleji szemléletmódban csinálják a műsort. Nem fejlődtek, és ez a szomorú.”
Mit gondol minderről Sweeney?
Mint ahogyan azt korábban említettük, a Rolling Stones is szerepet ajánlott a színésznőnek az Angry című videóklipben. Ebben Sweeney Los Angeles belvárosában utazik egy kabrióban, bőrruhában, talán túlzottan is szexualizált formában látható az egész videóban. Nemcsak az együttes, a színésznő is kritikákat kapott amiatt, hogy erősen tárgyiasították.
„Dögösnek éreztem magam. Én kaptam le azt a ruhát a ruhaállványról. Olyan jól éreztem magam benne. Az egyik kérdés, amit gyakran kapok, hogy feminista vagyok-e. Én a testem elfogadásában találom meg az erőt. Ez szexi és erős, és nem hiszem, hogy bármi baj lenne vele. Benne vagyok egy Rolling Stones-videóklipben, mennyire menő és ikonikus! Jól éreztem magam. Minden mozdulat, amit csináltam, ösztönös volt. Ki másnak adatik meg, hogy egy kabrió tetején guruljon a Sunset Boulevardon, rendőrségi kísérettel? Ezek azok a menő dolgok ebben a karrierben, amikről fogalmam sem volt, hogy valaha is megélhetem.”
Sweeney az Eufória című sorozat felfutása után élte meg először, hogy szexualizálták: több meztelen jelenete is volt, és miután a műsor egyre népszerűbb lett, a színésznőre is nagyobb figyelem hárult. Ám feltűnt neki, hogy nem színészi kvalitásairól beszél a világ, így megkérte az Eufória alkotóját, hogy minél kevesebb ruha nélküli jelenet írjon neki.
A férfi színészeknél előfordulnak meztelen jelenetek, sőt Oscart is kapnak az alakításért. De amint egy nő teszi ezt, lealacsonyítják, tárgyiasítják, azt mondják, már nem is vagyunk színésznők, biztos azért vesszük le a felsőnket, hogy szerepet kaphassunk. Szerintem kettős mérce van, és remélem, én valamit tehetek majd, hogy ezen változtassak.
Mindez persze árnyalja a Saturday Night Live-ban látottakat is, hiszen amennyiben Sweeney komfortosan éli meg ezeket a szerepléseket, úgy a probléma szűkül; a szexualizálás és a tárgyiasítás vádja alól ettől még a műsor nem mentesülhet, és minden bizonnyal látunk még erre példákat tőlük a jövőben is. Inkább azt érdemes vizsgálni, a következő ugyanilyen szereplésre mi lesz a közönség válaszreakciója.
