Szórakozás

Kulcsár Edina korábban környezetvédelmi okokból nem akart több gyereket vállalni, azt mondja, azóta változtatott az életén és a nézetein

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Régebben rettegett, mi lesz a gyerekei jövőjével, de most már nem engedi, hogy a félelmei irányítsák. Mint mondja, mára boldog nő, aki a családjának él.

Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M a minap jelentették be, hogy második közös gyereküket várják. Mivel korábbi kapcsolataikból két-két gyerekük van, így születendő kisfiuk mindkettejüknek a negyedik lesz.

Az egykori szépségkirálynő péntek este követői kérdéseire válaszolt Instagram-történeteiben, a legtöbben a terhessége felől érdeklődtek.

A baba maximálisan tervezett volt, és hatalmas a boldogságunk, hogy ilyen gyorsan valóra válhat az álmunk

árulta el az influenszer.

Egy kérdező felidézte, hogy Kulcsár Edina korábban azt mondta, erre a világra nem szívesen szülne gyereket, és rákérdezett, azóta mi változott. Kulcsár válaszában azt írta, megváltozott a véleménye a témában.

„Ezt egy olyan állapotomban mondtam, amikor szörnyen voltam lelkileg, de egyébként már akkor is megvolt az első két gyermekem” – fogalmazott, majd így folytatta:

Akkoriban nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal, elég mélyen beleástam magam a környezetvédelembe és annak minden szegmenséig eljutottam. Hatalmas nyomást okoztam magamnak, amitől még inkább befordultam és rettegtem, hogy mi lesz a gyerekeim jövőjével. De aztán változtattam az életemen és a nézeteimen, és megfogadtam, hogy nem engedem meg magamnak, hogy a félelmeim irányítsanak és külső behatások befolyásolják a lelki állapotomat. Mára egy boldog nő vagyok, aki a családjának él, és azt éreztük, hogy akkor lesz teljes az életünk, ha lesz még egy közös babánk a férjemmel.

A Varga-házaspár első közös gyereke, Amara tavaly májusban jött világra. Valaki arra volt kíváncsi, az influenszer nem gondolja-e, hogy túl korai volt újra teherbe esni.

„Pont az volt a cél, hogy pici legyen a korkülönbség. Az első két gyermekem között is pici a korkülönbség (19 hónap), és mára nagyon örülök, hogy így történt. Most egy picit még kisebb lesz ez a korkülönbség (15 hónap), de ezt az Isten is így akarta” – felelt Kulcsár Edina.

Pénteken G.w.M is megszólalt a témában:

Kapcsolódó
G.w.M: Az okos megmondóemberek egy gyermekáldásról is tudnak negatív véleményt alkotni
Üzent irigyeinek a rapper, miután kiderült, Kulcsár Edinával ismét gyerekük lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik