Szórakozás

Ügyfeleinek tartja szabadon a Valentin-napját az eszkort

Az én legromantikusabb napja egyben a legsűrűbb is.

A szerelmesek napjának kikiáltott Bálint-napon naptárba jegyzett alkalmunk kínálkozik rá, hogy kedvesünket kitüntetett figyelemmel ajándékozzuk meg: van, akinek a szerencse is segítségére sietett, és egy kaparós sorsjegynek hála milliomost csinált feleségéből, míg más ekkor sem felejtette el, hogy február 14. előtt is felkelt néhányszor a Nap, így annyival kevesebb dollárért vett ajándékot, ahányszor üvöltözött vele a párja az azt megelőző évben (végül 320 dollárt kellett levonnia). Ha pedig valaki épp egy csúnya szakításon van túl, elnevezhet az exéről egy csótányt, míg Blaire Hunter azoknak siet a segítségére, akik bár egyedülállók, mégis úgy érzik, hogy szerelmet ünnepelnének.

A már félig-meddig visszavonult eszkort a szerelmesek napját továbbra is munkával tölti a Daily Star szerint, és szabadon tartja magát törzsvendégei számára. Mint mondja, a január általában uborkaszezonnak számít, azonban Valentin-nap az év egyik legsűrűbb napja, és ekkor van a legnagyobb szükség a szolgáltatásaira. Úgy gondolja, néhány ügyfele ilyenkor egy valódi párkapcsolatot szeretne eljátszani vele, míg akadnak, akik csak lazítani vágynak – ő pedig leginkább önmaga szeret maradni ezekben a helyzetekben, vagyis „meleg és szeretetteljes”.  Általában törzsvendégei az egész éjszakát lefoglalják vagy elviszik őt vacsorázni, de gyakran küldenek neki ajándékokat, melyeket ő is viszonoz. Szerinte sokan kifejezetten vágynak a társaságra ezen a napon, és ő próbál szerelmet csempészni ezeknek az embereknek az éltébe.

Blaire Hunter a karrierje során történt legszélsőségesebb esetekről is mesélt, köztük azzal, mikor azt hitte, egy ügyfele szívrohamot kapott (pedig nem). Állítja, néhány hozzá járó férfivel igen mély köteléket alakított ki, és ezek a meghitt pillanatok azok, amikre a legszívesebben emlékszik vissza.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Blaire Hunter (@blairehunter_)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik