Szórakozás

Balogh Edina Rippel Feriről: Minél távolabb volt, nekünk annál jobb volt

TV2
TV2
Nem lettek túl jóban a Farm VIP forgatása alatt.

A Farm VIP csütörtök esti adásában újabb farmgyűlésre került sor, ahol a korábban kiesett versenyzők szavazhattak arról, melyik női illetve férfi játékost szeretnék a fináléban látni. A kiosztott búzakalászok számát tekintve Vajda Johnny és Laky Zsuzsi jutottak tovább egyenes ágon a döntőbe, Hadas Alfréd, Balogh Edina és Szabó Simon pedig párbajozni kényszerültek.

Mielőtt a párbaj kezdetét vette volna, Balogh Edina a következőkkel nyugtázta mindazt, amit a szavazás alatt hallott:

Nem estek jól, amiket mondtak. A legdurvább, amit Feri mondott, az az volt, hogy megismert egy érett nőt Zsuzsi személyében. Aki nem viháncolt, ahogy mi. Ezt nem mondta ki persze, nem is értem, miért nem, pedig elég egyértelmű

– fogalmazott a színésznő, hozzátéve:

A viháncolásról annyit, hogy vállalom, szerettem az összes viháncolást, mindent. És amikor éppen nem viháncoltunk, akkor sorban teljesítettünk, zsinórban. Éppen úgy, hogy messze túlmentünk azon, amit szerintem el tudtunk volna képzelni. És ehhez nem kellett a Feri. Nagyon nem. Minél távolabb volt, nekünk annál jobb volt. Ez túl van az én lélektani határomon, ahol én tartok. Egy dolog van bennem, hogy én végig mindent beleadtam, és büszkén tudok innen elmenni

Az adás végén egyébként Szabó Simon jutott tovább a döntőbe, Balogh Edina és Hadas Alfréd kiestek a párbajon.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik