Szórakozás

A Sztárban Sztár leszek! a nézettségi meccs királyának tűnt az idén, aztán a Sztárbox kiütéssel győzött

TV2 és RTL
TV2 és RTL
A TV2 sokáig előzte az RTL-t nézettségben, és egy ideig úgy tűnt, a Sztárban Sztár leszek! mellett semmi más nem rúghat labdába. Idővel azonban a showműsor kezdett veszíteni varázsából. Ekkor a konkurencia bevitt egy erős ütést a Sztárboxszal, Az Árulókkal pedig padlóra is küldték a konkurens adót. Megnéztük, hogyan teljesítettek a nézettségi versenyben a két nagy kereskedelmi csatorna őszi műsorai.

Az idei őszi szezon ismét komoly versenyt hozott a két nagy kereskedelmi csatorna között, hiszen a TV2 és az RTL is számos új, saját gyártású műsorral készült. A játszmát még kiélezettebbé tette, hogy a TV2-nek tavaly ősszel több mint egy évtized után sikerült átvennie a piacvezető szerepet, és főműsoridőben nagyobb nézettséget produkált az RTL-nél (a fiatal felnőttek körében). Bár nyáron az RTL egy időre visszaszerezte az elsőségét, ám az őszi időszakban nem igazán lehetett tudni, mire számíthatnak, miután úgy döntöttek: a korábban szombat este egyeduralkodónak számító X-Faktor helyett a The Voice-t küldik csatába a rivális Sztárban Sztár leszek!-kel szemben.

Nézettségmérési alapfogalmak

Közönségarány: olyan arányszámot takar, mely azt hivatott megmutatni, egy adott időintervallumban egy adott műsorszámot az időintervallumban éppen televíziót néző lakosság mekkora része kísér figyelemmel.

 

18–49-es korosztály: a legfontosabb szűrő a nézettségmérésnél ez a célcsoport, leginkább kereskedelmi szempontból.

 

Teljes lakosság: a 4 évnél idősebb tévénézőket soroljuk ide.

Szuperprodukciók harca

A Sztárban Sztár leszek! premierje azonnal eldöntötte a kérdést, hogy az emberek az RTL székekkel forgós tehetségkutatójára vagy az elmaszkírozott civilek éneklős műsorára kíváncsiak inkább. Utóbbi a 18–49-es korosztályban kis különbséggel legyőzte a konkurencia éneklős tehetségkutatóját, majd utána is minden alkalommal előzte a kiemelt célcsoportban a The Voice-t – olvashatók ki az RTL és a Nielsen Közönségmérés adataiból. Október elején a TV2 zenés show-jának negyedik középdöntője először érte el az egymilliós nézőszámot a teljes lakosság körében (4+ éves korosztály).

Ennél magasabb nézettséget 2023-ban csak a Zsákbamacska márciusi premierje tudott felmutatni, amit 1,3 millióan néztek.

TV2 A Sztárban sztár leszek! zsűrije.

Szeptember első hetében a gasztroműsorok hétköznapi vacsoracsatájában is a TV2 volt a győztes fél, a Séfek Séfe ugyanis minden este magasabb közönségarányt ért el, mint a rivális A Konyhafőnök.

A Nyerő Páros adásba kerülése jót tett az RTL hétköznap estéinek, hiszen az első hetén a 18–49-es korosztályban majdnem minden este verte az akkor utolsó hetében járó Séfek Séfét. Az RTL páros realityjével később az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát küzdött, utóbbi ebben a csatában legtöbbször alulmaradt. Ezzel párhuzamosan A Nagy Ő-vel ugyanakkor nagyot húzott a TV2: Jákob Zoltán szerelmi utazása jobban érdekelte a tévénézőket az akkor futó Survivornél. A túlélő realitynél novemberben a Párharc is több nézőt vonzott.

A Dancing with the Stars indulása sem tett jót a The Voice nézettségének. A profikkal táncoló celebek showműsora győzelemmel kezdte az idei évadát (a teljes lakosságból dupla annyi, 769 ezer nézőt hozott a TV2-nek, szemben az RTL-es műsor 357 ezres nézettségével).

Mindent elpüfölt a Sztárbox

A korábban a TV2 aduászának számító Sztárban Sztár leszek!-et az október végén induló Sztárbox szorongatta meg, nem is kicsit.

A bokszoló hírességekkel az RTL-nek újra sikerült megszólítania a 18–49-es korosztályt, rögtön az első résszel le is győzték a TV2 azonos időben vetített tehetségkutatóját.

Érdekesség, hogy azon a héten a teljes lakosság körében A Nagy Ő fináléja vitte a prímet 888 ezer nézővel és 22,4 százalékos közönségaránnyal.

A bokszműsor a második héten még brutálisabb nézőszámokat hozott: a november 5-i adás lett a legnézettebb epizód, kiemelkedőnek számító 32,8 százalékos közönségaránnyal, ami 824 ezer embert jelentett a teljes lakosságon belül. Pedig a TV2 azon a héten nagy dobással készült:

  • Tóth Gabi Papp Máté Bencével táncolt és csókolózott (értsd: felvállalták a kapcsolatukat) a Sztárban Sztár leszek!-ben,
  • sőt, még Gáspár Győző is „nagy bejelentést” tett a műsorban egy készülő focis realityről.

Mindez 18 százalékos közönségarányhoz volt elég aznap.

RTL A Sztárbox győztesei: Molnár Áron, Berki Mazsi és Brasch Bence.

Az indulását követő harmadik hetén a Sztárbox teljes nézettségben is jobb eredményt ért el, mint a Sztárban Sztár leszek!, utóbbinak végül a döntőjét is kevesebben nézték, mint a sztárbunyót.

Mivel végig kedvezően alakult a nézettség (hétből hat része került fel a 18–49 évesek körében legnézettebb műsorok top 10-es éves listájára), az adatokat látva nem okozott különösebben nagy meglepetést az RTL döntése, miszerint 2024-ben visszatér a Sztárbox, és újabb, amatőr szinten bokszoló hírességek szállnak majd ringbe egymás ellen.

Váratlan sikert hozott Az Árulók

A The Voice végül nagyon gyengén zárta az RTL-es debütálását, a finálé például a heti top 10 legnézettebb műsor közé sem került be, így aligha volt meglepetés, hogy a Dancing with the Starsra került fel a képzeletbeli korona, mely fináléjának egyetlen műsor sem jelentett komoly versenytársat: közel egymillió nézőt érdekelt a döntő, ami kimagasló eredmény a táncshow történelmében.

Ami a Farm VIP-t illeti, a műsor hiába remekelt tavaly a TV2-n, az új évad nem bírt 18–49-ben az RTL formabontó újoncával, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityjével. Teljes nézettségben ugyan simán nyert a tanyasi reality, de a célközönségnél Az Árulók volt a győztes hétköznap esténként, így a naponta jelentkező műsorok közül az idei év legnézettebb RTL-es programja lett a 18–49 éves célcsoport körében – párhuzamosan a Nyerő Párossal. A legnézettebb epizód az utolsó előtti adás volt (ebben szavazták ki a nagy esélyesnek tartott Nádai Anikót), amit 619 ezren néztek a teljes népességen belül.

Katona László / RTL Nádai Anikó és Törőcsik Dani Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityben.

Bár a két csatorna közti különbségek ingadoztak, november közepéig rendre a TV2 nyerte a nézettségi versenyt, majd az RTL egy időre visszavette a vezetést 1,3 százalékpontos előnnyel a főműsoridőt nézve a 18–49-es célcsoport körében. Máshol nincs is nagyon esélye a konkurens csatorna ellen, mostanra ugyanis teljesen elvált egymástól a fiatalok és a teljes lakosság tévénézési preferenciája:

míg a 18–49-es korosztály sok időt tölt az RTL-en, addig a teljes lakosság (tehát a négy évnél idősebbek) szinte csak a TV2-t nézik.

Az pedig már októberben eldőlt, hogy 2023 piacvezető csatornája a TV2 lesz, ugyanis már akkor sem maradt annyi nap az évből, hogy az RTL-nek több nyert estéje lehessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik