Élet-Stílus

Tóth Gabi felvállalta kapcsolatát Papp Máté Bencével, a Fricska táncosával

TV2
TV2
A Sztárban Sztár leszek! színpadán csókolták meg egymást.

Tóth Gabi vasárnap este élőben adta elő Átkozott nyár című dalát a Sztárban Sztár leszek! színpadán, oldalán a Fricska Táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével. A produkció közben táncoltak egymással, miután pedig a dal véget ért, meg is csókolták egymást a nézők előtt.

Nem volt könnyű ez az időszak. Ez egy nagyon kitárulkozó dal érzelmileg. Nem nagyon beszéltünk és nem nagyon mutatkoztunk ebben a pár hónapban. Ebben a dalban szerettük volna megmutatni és elmondani azt, hogy mi történt velünk

– nyilatkozta az előadást követően Tóth Gabi, majd Till Attila érdeklődésére Papp Máté Bence is megszólalt az adásban, aki úgy fogalmazott: nehéznek találta a gondolatot, hogy az énekesnővel táncoljon, saját bevallása szerint ugyanis mindig is el akarta őt egy kicsit bűvölni a tánccal, de úgy érzi, a produkciójukban minden jött magától.

Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztusban jelentették be, hogy a kapcsolatuk hat év után véget ért. Mindezt egy-egy majdnem teljesen egyforma nyilatkozattal hozták a nyilvánosság tudtára, a séf viszont a saját bejelentésében felhasznált egy sort, amit az énekesnő kihagyott az általa posztolt közleményből.

Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet

fogalmazott akkor Krausz, akinek egyébként szombaton, a Dancing with the Stars alatt a füle hallatára promotálták Tóth Gabiék táncát a TV2-n.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik