Szórakozás

Bradley Cooper otthagyta új filmjének sajtótájékoztatóját, miután sürgős hívást kapott a lánya iskolájából

Frazer Harrison / Getty Images
Frazer Harrison / Getty Images
Előbbre helyezte apai teendőit.

Bradley Cooper és hatéves lánya, Lea De Seine a múlt héten együtt vörös szőnyegeztek a színész új filmjének, a Maestronak a premierjén.

A Daily Mail beszámolója szerint Cooper a minap New Yorkban vett részt a film sajtótájékoztatóján, amiről ki kellett rohannia, miután hívást kapott a lánya iskolájából.

Annyira sajnálom. Most hívott az iskolai védőnő. Kimehetnék a teremből egy pillanatra, hogy visszahívjam őket, és addig folytatnátok? Nem gond?

– kérdezte a színész, aki hamar visszatért a telefonhívás után, ám kiderült, hogy be kell mennie az iskolába elintézni valamit.

Muszáj megoldanom, szóval körülbelül egy olyan tíz perces séta lesz

– mondta a helyszínen lévőknek, mielőtt útnak indult.

Cooper egyébként novemberben beszélt arról, hogy annyira komolyan vette a felkészülést az új filmjéhez, amiben Leonard Bernstein zeneszerző-karmestert alakítja, hogy hat éven át tanulta a zenekar-vezénylés mesterségét – azért, hogy felvegyenek vele egy nem egészen hét perces jelenetet a Maestrohoz.

Kapcsolódó
Kislánya is elkísérte a vörös szőnyegre Bradley Coopert
A színész új filmjének premierjére látogattak el együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik