Szórakozás

Rácz Jenő: Szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse

RTL
RTL
A séf hajlandó elfogadni a bocsánatkérést, ha azt érzi, hogy az őszinte.

Négy menet után Rácz Jenő pontozással győzte le Istenes Bencét a Sztárbox vasárnapi elődöntőjében. A két celeb a mérkőzés előtti napokban nagyon egymás ellen feszült, a köztük lévő heves ellentét pedig azóta sem csitult, még most is megy az adok-kapok a séf és a műsorvezető között.

Istenes a meccs után nem kezet rázni sem volt hajlandó ellenfelével, mert állítása szerint az „ordenáré módon” beszélt vele a ringben. Az rtl.hu-nak elmondta, azóta sem beszéltek egymással, és szerinte nem is fognak, viszont úgy érzi, összecsapásuknak „szinte kötelező, hogy legyen egy visszavágója”.

Nem sokkal később Rácz is nyilatkozott az rtl.hu-nak, ő azt mondta, bár nagyon megterhelő volt számára az előző hét, a ringben pontosan az történt, amire számított, és neki tiszta a lelkiismerete. Arra a kérdésre, hogy elfogadta-e Istenes Bence bocsánatkérését, így felelt:

Én bárkinek a bocsánatkérését szívesen elfogadom, ha azt érzem, hogy az őszinte. De valamiért a Bencének nem tudom teljesen átérezni az őszinteségét. Vasárnap is látszott, hogy meg van sértődve. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. (…) Bármikor szívesen odaállok bárki elé, hogy azt mondjam: semmi gond és nem haragszom, de ehhez szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem legyen egy őszinte megnyilvánulása. Azt akarom látni, hogy tényleg szeretné azt, hogy rendezzük a köztünk lévő feszültséget.

Rácz szerint Istenes magának köszönheti, hogy így megromlott kettejük kapcsolata. A séf úgy véli, mióta a Sztárboxra készül, a műsorvezető megváltozott. „Nekem már az sem volt szimpatikus dolog, amit az ifjabb Schobert Norbi felé közvetített a meccsük előtt. Azt gondolom, hogy nem lehet úgy nekiállni egy sportküzdelemnek, hogy ő mindenkit le fog csücsültetni, meg kitalálja azt, hogy én kihívtam őt. Próbáltam mindezt figyelmen kívül hagyni, de nagyon nehéz volt ez az egész út idáig.” – fogalmazott Rácz Jenő, majd hozzátette: az elején azt gondolta, hogy a tévés csak viccelődik vele, és a beszólogatás csak egy médiafogás a részéről.

Istenes Bence korábban azt mondta, a meccs alatt a séf különböző káromkodásokat mondott neki, amit szóvá is tett a bírónak. Rácz mindezt korábban is tagadta, most sem tett másként.

Egyre több fórumon látom, hogy Bence erről nyilatkozott, és mindenhol mást nyilatkozik. Ugyanúgy, ahogy kitalálta, hogy én az RTL-ben üzengettem embereknek, akikről nem tudjuk, hogy kik, ugyanilyen sztori, hogy kitett egy gyűlöletkeltő kollázst, amit ő csinált, de nem olvasta el és nem tudja, hogy került ki, ezek ilyen furcsa dolgok. Amikor alig kap az ember levegőt és ott van bent a fogvédője, nem tud hosszú alázásokat mondani, mert örül, hogy van levegője. Egy-egy dolgot szúrtunk oda, de nemcsak én, hanem ő is

– mondta el Rácz, aki később úgy fogalmazott:

A ringben elegánsnak kell maradni és neki nem sikerült. Az, hogy a pontozóbírókat rögtön a meccs után megkérdőjelezte, megmutatja, hogy ő milyen sportember.

Kapcsolódó
Istenes Bence: Nem hiszem, hogy fogunk beszélni Jenővel
Egy visszavágóban viszont benne lenne a műsorvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik