Szórakozás

Sztárbox: Kabát Péter hírt adott az állapotáról

RTL
RTL
A focistát Rácz Jenő küldte földre a tegnapi Sztárboxban, aminek következtében percekre elveszítette az eszméletét.

A minap fejeződött be a Sztárbox negyeddöntője, ahol Rácz Jenő és Kabát Péter is ringbe szálltak. Utóbbi a második menetben akkora ütéseket kapott a séftől, hogy a bíró számolni kezdett, majd megkérdezte, tudja-e folytatni a versenyt, az egykori focista viszont maradni akart. Rácz nem sokkal később egy jobb egyenessel küldte földre, amit követően percekig nem tért magához.

Az ájulást követően orvos vizsgálta meg a helyszínen Kabátot, aki később felállt, majd beszédet is intézett a közönséghez. Nemrég az Instagram-oldalán jelentkezett be, hogy hírt adjon az állapotáról.

Minden rendben van velem! A CT is kimutatta, hogy nincs semmi baj, úgyhogy én is és ti is megnyugodhattok! Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ennyien aggódtatok értem, de minden a legnagyobb rendben! Szeretlek Titeket!

– zárta sorait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kabát Péter (@kabatpeti22) által megosztott bejegyzés

A történtekkel kapcsolatban Rácz Jenő úgy fogalmazott közvetlenül a meccs után, hogy nem készült a szóban forgó ütésre, és sajnálja, hogy a dolog úgy alakult, ahogyan.

Róka Adrienne, Kabát párja ugyanakkor némileg hibáztatja a séfet:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik