Szórakozás

Hunyadi Donatellában kettős érzelmek vannak, amiért nem tud megfelelni a DWTS zsűrijének

TV2
TV2
Az első adásban a zsűrinek az volt a baja, hogy nem voltak láthatók rajta érzelmek, legutóbb pedig az, hogy láthatóak voltak, talán kissé túlzottan is.

Hunyadi Donatella a Dancing with the Stars hétvégi adásában édesanyja, Kiszel Tünde irányába fejezte ki háláját táncával. A produkciót meghatódva fogadta a zsűri, azonban végül az eddigi legkevesebb pontot adták a párosnak, szerintük ugyanis nem tett jót a táncuknak a túl sok érzelem. Hunyadi és profi táncos párja, Bődi Dénes így a kiesés szélére kerültek, a nézők szavazatai mentették meg őket a kieséstől. Hunyadi a Borsnak utóbb azt mondta, nagyon boldog, hogy továbbjutottak „egy olyan elismert színművésznő ellenében, mint Eszenyi Enikő”.

A zsűri értékeléséről az előadóművész így nyilatkozott a lapnak:

Ez egy érzelemmel teli, érzelemtől fűtött adás volt, mindenkinek a produkciójában ez benne volt. Azon leszek a jövőben, hogy ez engem ne vigyen el, és csak a táncra fogok koncentrálni. Őszintén válaszolok: nagyon kettős érzelmek vannak bennem, mert az első adásban a zsűri azt mondta hibaként, hogy nem voltak láthatók rajtam az érzelmek, most meg az, hogy láthatóak voltak, talán kissé túlzottan is. Egyet értek velük, de én egyébként jónak éreztem. És engem nagyon boldoggá tesz, hogy életemben először annyira felszabadultan tudtam táncolni, mint még soha! De vissza fogom nézni, építő jellegű kritikának fogom fel, amit mondtak, és tanulok belőle. A következő adásban, adásokban azon leszek, hogy elengedjek minden külső tényezőt, csak a tánc, a precizitás legyen.

Kiszel Tünde lánya elárulta: elsősorban táncpartnerének és önmagának szeretne megfelelni.

Ezt úgy tudom kivitelezni, ha a táncom annyira precíz lesz, hogy a továbbiakban az a zsűrinek tetszeni fog. És hogy ki az én legnagyobb kritikusom? Hát én saját magammal vagyok a legszigorúbb! Nagyon maximalista vagyok, nagyon sikerorientált, figyelek arra mindig, hogy magamhoz képest a legjobb produkciót nyújtsak.

Kapcsolódó
Sírás a stúdióban: Hunyadi Donatella élő adásban mondott köszönetet Kiszel Tündének
Mindenkit meghatott a Dancing with the Stars-béli anya-lánya jelenet, a zsűritagok és a műsorvezetők is könnyeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik