Szórakozás

Zámbó Jimmy fia: Apu is ugyanazt élhette át, mint most Azahriah

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI
Zámbó Szebasztián lát párhuzamot a két előadó karrierje között.

A napokban nagy visszhangot keltett, hogy Azahriah jövő májusi nagykoncertjére a Puskás Arénában olyan gyorsan fogytak a jegyek, hogy a szervezők először egy, majd még egy dátumot meghirdettek, mostanra pedig szinte mindhárom fellépés telt házas. Az énekes sikeréről sok hazai híresség is elmondta a véleményét a közelmúltban, köztük Csepregi Éva, Varnus Xavér és Lakatos Márk. A Ripost felkereste Zámbó Jimmy középső fiát, Zámbó Szebasztiánt, aki nagyon tehetségesnek tartja Azahriah-t, és úgy véli: van hasonlóság a fiatal énekes és édesapja életútja között.

Nagy tehetségnek tartom Azahriah-t, megújító stílust hozott a magyar zenei palettába. Elárulom, akkor lopta be magát a szívembe, mikor hozzányúlt apu jól ismert dalához, az Egy jó asszony mindent megbocsát című slágeréhez. Csak a szöveget hagyta meg, és bár az új dal stílusa tőlem távol áll, mégis jó érzés hallgatni. Na meg látni, hogy hogy őrjöng a közönség, mikor előadja. Őszintén szeretném, hogy apu más dalait is feldolgozza, hiszen ezáltal megismerteti a fiatalokkal a Jimmy-számokat, amiknek nem szabad feledésbe merülniük

– nyilatkozta Zámbó a lapnak. Szerinte nemcsak sikereikben hasonlít egymásra a két előadó, de abban is, hogy mindkettőjükre rengetegen irigyek.

Látok párhuzamot a karrierjük között: apu is ugyanazt élhette át, mint most Azahriah. Az 1990-es években apu is a semmiből robbant be, különösebb támogatás nélkül. A nagy népszerűség persze sok iriggyel is jár, pedig nem tudom, hogyan lehet belekötni a munkásságába. Talán csak csutkahegdűn nem tudott játszani: vitathatatlanul tehetséges zenész volt. Csak úgy mint most Azahriah, apu is saját nótákat írt és komponált. 1998-ban a 16 ezer férőhelyes Sportcsarnokot kétszer is megtöltötte gyors egymásutánban. Persze, a Puskáshoz képest ez kisebb szám, de abban az időben ez jóformán egyedülálló teljesítménynek számított

– fogalmazott Zámbó Szebasztián.

Kapcsolódó
Lakatos Márk Azahriah tripla telt házáról: Ennyi ember a Békemeneten nincs, ez már nemzetbiztonsági kockázat
Szerinte a három koncert bevétele „már a NER-nek is szemet szúr” majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik