Pénteken Kecskeméten koncertezett a Carson Coma, a zenekar énekese, Fekete Giorgio pedig új, Feldobom a követ című számukat azzal vezette fel, hogy ejtett pár szót a pénteki diáktüntetésről, ahol a diákok könnygáz helyett rendőrrohamot kaptak a Fidesz-székháznál – írja a 444.
A fiatal énekes monológjában arról a helyi Photoshop-bakiról is beszélt, amit a Táncsics Mihály Kollégium új, műfüves focipályájának avatóünnepsége után követtek el a hivatalos fotókkal azután, hogy a kollégium igazgatója, Bibok Róbert a fotózás idején véletlenül fordítva tartotta a nemzeti színű szalagot, amit előtte vágtak át.
Egy diák egy mém segítségével derített fényt a nem túl professzionálisan kivitelezett turpisságra egy kollégistákat tömörítő zárt Facebook-csoportban, azonban az internetes népművészetét a kecsup.hu című helyi hírportál szerint azzal díjazták, hogy a szóbeli érettségije előtt elküldték a szóban forgó kollégiumból.
Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak. És erre jön az, hogy hol máshol, mint pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kibasztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kibaszott ország ez?
– hangzott a frontember átvezető szövege, melyről a koncert egyik látogatója egy TikTok-videót is megosztott.
@big._like #zsaforyouba #cc #carsoncomasupermacy #carsoncoma #zsibongo #carsoncoma🌈 ♬ original sound - Hanna🧷