Szórakozás

Papp Gergő Zámbó Jimmy halálának napján úgy érezte, soha többé nem akar kamera elé állni

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Akkor jelentkezett be először élőben riporterként, és úgy vélte, a stúdióban ülő Batiz András bosszút áll rajta Marsi Anikó miatt.

Ma este debütál Lutter Imre Sorok között című műsorának új része, amiben Papp Gergő lesz a vendég. A Blikk az epizód előzetesével egy részletet is megkapott az adásból, melyben a műsorvezető egyebek mellett arról is beszélt, hogy kezdő riporterként úgy érezte, soha nem akar többé kamera elé állni.

Mint mondta, annak idején Zámbó Jimmy halálának napján kellett először élőben bejelentkeznie helyszíni tudósítóként, a stúdióban viszont Batiz András tett fel neki kérdéseket. Papp úgy érezte, Batiz bosszút áll rajta Marsi Anikó miatt.

Úristen, megtörtént ez a tragédia, azonnal oda kell menni a helyszínre, és be kell jelentkezni élő egyenesben. Vaksötét, tél, hideg, ott állunk este 7-kor. Ráadásul ugyebár megfűszerezte ezt az egészet, hogy nekem akkor volt egy pikáns párkapcsolati szituációm a szerkesztőségen belül. Ez nem titok, hogy Batiz András, Marsi Anikó, én… Volt egy ilyen kis hármas viaskodás közöttük, amely miatt sokan úgy gondolták, hogy az András talán pont azon az estén fog majd elégtételt venni rajtam, merthogy ő volt a stúdióban a műsorvezető

– magyarázta Papp Gergő, aki szerint Batiz András direkt olyan kérdéseket tett fel neki, amikre nem lehetett válaszolni.

Gergő, jöttek-e vidékről a gyászolók? Mondom, nem tudom, András. Hányan vannak a helyszínen? Mondom, nem számoltam. Jó. A család ott van-e a házban, lejönnek-e esetleg találkozni a gyászoló tömeggel. Egy marha hülye szót használtam, nem azt mondtam, hogy nem jön le a család a házból, hogy fogadja a részvétnyilvánításokat, hanem hogy nem jön le a család, hogy fogadja a jókívánságokat. Azt annyit éreztem csak, hogy ez a jókívánság ez marhára nem jó szó, de hogy mi ennek a helyes kifejezése, az nem jutott eszembe. Álltam, teljes összeomlás, se kép, se hang. És akkor a teljes hebegés, habogás. Én akkor úgy éreztem, hogy azt hiszem, soha többet nem akarok kamera elé kerülni

– emlékezett vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik