Szórakozás

VV Barna VV Reniről: Amilyen közel állt hozzám testileg, emberileg annyira távol

A ValóVilág szívtiprója őszintén elmondta véleményét a hölgyekről, akikhez villaléte során közelebb került.

A ValóVilág szombati párbaján VV Barna maradt alul, így a villa Don Juanja távozott a játékból. Kiesése után nézői kommentekre reagált és kérdésekre válaszolt, melyek egy része női versenytársaira és hozzájuk fűződő viszonyára vonatkozott. Mint ismeretes, Barna valóságshow-szereplésének jelentős részét tette ki, hogy bensőséges, nem ritkán testi kapcsolatot ápolt több lány lakótársával is.

Nem érzem úgy, hogy becsicskultam Melinának. Szimplán úgy fogalmaznám meg, hogy történt felőle egy közeledés, amire én úgy reagáltam, mint egy épelméjű ember, és normálisan kezeltem ezt, ahogy engem erre neveltek

– nyilatkozta VV Melináról, akivel az utóbbi napokban mélyült el a kapcsolatuk, ami miatt a már korábban kiesett VV Dani szakított is a lánnyal. Barnának elmondása szerint az volt a célja, hogy „megtörje a jégkirálynőt” és jól érezze magát vele.

Biztos, hogy fogok még Melinával a kint létben találkozni. Ha más nem is lesz köztünk, annyi biztos, hogy kiderítem azt, hogy valójában vonzónak talál-e és ez csak a villalét alatt nem lett nekem elmondva, vagy éppenséggel én ezt félreértettem és félreértelmeztem a jeleket, amiket tőle kaptam, bár kétlem.

VV Pirossal kapcsolatban úgy vélekedett, a lány olyan érzelmeket táplált irányába, amiket ő kevésbé tudott viszonozni. Arra kérdésre, hogy VV Piros vagy VV Reni „volt a jobb”, így felelt:

Attól függ, mit nézünk, és kinek mi a jó. Ez egy relatív szó. Ha az ember barátnőt keres, akkor azt mondom, hogy mindenképp Piros, ha pedig csak egy buli után szeretnél egy nagyon-nagyon-nagyon jó éjszakát magadnak, akkor pedig Reni. Mindketten nagyon kellemes lányok a maguk módján.

Barna azt mondta, több olyan villalakó van, akivel úgy érzi, a kinti világban nem fogja tartani a kapcsolatot, köztük név szerint említette állandó szexpartnerét.

Renit érzem a legtávolabb most. Nem érzem azt, hogy közöttünk a kint lét során bármiféle kapcsolat ki fog alakulni. Amilyen közel állt hozzám testileg, emberileg annyira távol állt tőlem.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik