Szórakozás

Az ünnepek előtt engedték haza a kórházból Kása András nyáron született unokáját

TV2
TV2
A kisbaba életveszélyben volt, az agyát is meg kellett lékelni.

Kása András unokája, Olivér tavaly augusztus elején született, több mint két hónappal a várt dátum előtt. Az Exatlon Hungary egykori versenyzőjének várandós lánya és annak kedvese Horvátországban nyaraltak, amikor a kismama minden előzmény nélkül rosszul lett, majd megindult nála a szülés. A baba életveszélybe került, leállt a veséje, meg kellett lékelni az agyát, lélegeztetőgépre került és agyműtéten is átesett.

A szülők közel két hónapot töltöttek a kicsivel egy horvát kórházban, ezt követően térhettek haza Ausztriába, ahol egy salzburgi intézményben folytatódott Olivér kezelése.

Kása András ma a Mokkában mesélt arról, hogy a baba már nagyon jól van, az ünnepek alatt találkozhattak vele először, a kórházból ugyanis csak ekkora engedték őt haza véglegesen.

Karácsony előtt engedték őket haza véglegesen. De még itt is nagyon figyelni kellett arra, hogy azért Olivér majdnem 4 hónapot steril állapotban volt kórházban. Nem is akartuk egyből lerohanni őket, hiszen egy megfázást, bármit elkaphat a pici, ami neki nem jó, úgyhogy vártuk a megfelelő pillanatot

– mondta a műsorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik