Szórakozás

Galambos Lajos: A tízmillió szövetségi kapitány országából már tízmillió jogi szakértő országa is lettünk

tv2
tv2
A zenész tudja, mely kollégái beszélik ki háta mögött.

Galambos Lajost 2015 óta vádolják víz-, gáz- és áramlopással. A mulatós-sztárra első fokon tavaly szeptemberben közel három év börtönbüntetést szabtak ki. Később lopás és egyéb bűnök elkövetésében az elsőfokú ítéletet súlyosbították: Galambos három év hat hónap börtönbüntetést kapott, a közügyektől pedig négy évre tiltottak el.

Ezzel kapcsolatban a Blikknek nyilatkozott, ugyanis nagyon csalódott amiatt is, hogy pályatársai a háta mögött beszélnek róla.

Eljutott hozzám, miket beszél a hátam mögött több pályatársam és kollégám. Barátaimnak nem nevezném őket, mert már régóta nincsenek barátaim, de sokan közülük nekem köszönhetik, hogy ismert művészek, befutott sztárok lettek. A szemembe persze egyikük sem mer mondani semmit.

Galambos azt mondja, a vészterhes időkben is úgy készül az ünnepre, mint korábban: „Huszonnegyedikén elmegyünk templomba, ahogy mindig is szoktunk, az állandó program ilyenkor. Természetesen fogok gyónni is, de nincs több bűnöm, mint amiket általában meg szoktam gyónni”.

A zenész kitért a kéretlen tanácsokra, véleményekre is, amiket az ügyével kapcsolatban kap:

Úgy érzem, a tízmillió szövetségi kapitány országából már tízmillió jogi szakértő országa is lettünk. Sokan próbálnak tanácsot adni, de már meg sem hallgatom őket. Komolyan mondom, néhány ember azzal segítene a legtöbbet, ha nem keres, nem hív. Többen felvetették, hogy miért nem hagyom itt ezt az országot, ahol így bánnak velem, rengeteg helyen tárt karokkal várnának, boldogan élhetnék, de nekem eszembe sem jut külföldre menni, menekülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik